A perthi magyar közösség szívélyes fogadtatása mellett már az első napokban lenyűgözött a partról látható elképesztően gyönyörű naplemente is. Kezdetben furcsa volt megszokni a jobbkormányos közlekedést, valamint az egyedi közlekedési szabályokat, néhány hét után már azt volt nehéz megszokni, hogy milyen lassan halad a közlekedés és milyen türelmesek a sofőrök.
Pár nap pihenést és a környezettel való ismerkedést követően már belemártottam magam a munkába is. Elindult a táncoktatás, részt vettem néhány gyermek programon a Nebulóval, valamint a hétvégi iskolai oktatásban is, majd a könyvtári teendőkbe és a havonta megrendezett különböző programokba, rendezvényekbe is bekapcsolódtam.
Bevallom nem sok tapasztalatom volt korábban műsor összeállításban és koreografálásban sem, ezért új kihívások akadtak bőven amellett, hogy a nyelvi nehézségekkel is meg kellett küzdenem. Utóbbi a magyar közösségekben kevésbé jelentett gondot, nem úgy, mint a mindennapi élet során egy üzletben vagy akár az óceánparton.
Természetesen most, 8 hónap után sem értek meg mindent elsőre, de legalább azt már tudom, hogy ha a „Hájdúin” hangzású kifejezéssel üdvözölnek valahol, akkor nem feltétlenül a marhapásztorokról vagy az egyetlen magyar mosógépgyártóról akarnak velem beszélgetni az emberek.
Szó, ami szó, sok érdekes dolgot láttam és hallottam a Perthben eltölött idő alatt, és ez volt az első alkalom, amikor megtapasztalhattam milyen külföldön élni. Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem az a programban, és a sok segítséget, amit ügyes-bajos dolgaim során kaptam.
Azt gondolom, hogy eredményesen zárhatom az ösztöndíjprogramot, ugyanis sok szép emlékkel, rengeteg újonnan kötött barátsággal tértem haza és talán Perthben is megmaradt egy-két közös emlék, mely valamilyen módon segíteni tudja magyarságunk ápolását és hosszútávú fennmaradását Nyugat-Ausztráliában.
