Így várták a Mikulást Victoriában

/ Fehér Orsolya /
feher.orsolya képe
Victoriában a 2018-as évben december 9-én érkezett el a Mikulás, hogy apró ajándékokkal kedveskedjen az itt élő magyar gyerekeknek.
Karácsonyfa Ajándékozás Beszélgetés a Mikulással

Az ünnepségre való felkészülés már októberben kezdetét vette, a magyar iskola tanulói szorgalmasan gyakoroltak, hogy majd december elérkeztével magabiztosan mutathassák meg a szüleiknek, hogy mit is tanultak az eddigiek során. A vendégek között a Társaskör legidősebb tagjai is tiszteletüket tették, hogy megcsodálják a gyermekek Mikulásváró előadását.

A műsoron a gyerekek ünnepi verses és zenés összeállítással kedveskedtek a közönségnek, majd az előadás végeztével megjelent maga a Mikulás is, akit ők nagy örömmel fogadtak. A Mikulás helyet foglalt, és a gyerekek egyesével váltottak vele pár szót, majd amennyiben jól viselkedtek ebben az évben, a kis ajándékukat is megkapták. Az ajándékozás, majd pár fotó készítése után a Mikulás rögtön útra is kelt, hogy időben eljuttassa az ajándékait minden kisgyermeknek. Az ajándékozás végeztével a Társaskör tagjai süteményekkel és kávéval kedveskedtek az egybegyűlteknek, és a finomságok elfogyasztása közben felcsendülő karácsonyi dalok mindenkit ünnepi hangulatba kerítettek.