Én már tudom – te tudod?

/ Nagy Regina Mária /
nagy.regina.maria2024 képe
Amikor az ember megérkezik valahová külföldre, jelen esetben Angliába, egy ismeretlen helyre, ahol az elkövetkező hónapokat fogja tölteni, abban nyilván van egy hatalmas izgalom és várakozás. Főként a nagyobb dolgok jutnak ilyenkor az ember eszébe: hogy jön majd ki a vezetőkkel, hol és hogyan fog lakni, milyen a település, a közlekedés. De mi van a mindennapi apróságokkal?
fagyiebédmókus a kertbenkirálynő

Nem árulok el nagy titkot, hogy izgalom és várakozás ugyanúgy van a többedik alkalommal is, csak mellette már ott van az ismerős érzés is. Tudod mit várnak tőled, kikkel fogsz együtt dolgozni és a közösség egy része ismerős már. Ha szerencsés vagy, akkor már azt is tudod, hol fogsz lakni. Ez hatalmas könnyebbség a munkában és az élet egyéb területein is. De nézzük az apróságokat, amikre jó esetben nem is figyelünk, mert van és természetes és úgy, ahogy azt megszoktuk, de Angliában picit másképp van.

Már nem lepődsz meg azon, hogy vannak zárak, amiket éppen ellenkező irányba kell fordítani, hogy kinyíljanak. Hogy a fürdőszobákban sehol, de tényleg sehol nincsen konnektor a hajszárítónak, a villany kapcsolója pedig egy madzag, amit a sötétben elég mókás kergetni. Apropó, remekül lehet laptop előtt a kamera segítségével hajat szárítani. A villanykapcsolók pedig sok helyen vannak fordítva. Ahogy neked ráállna a kezed, hogy felkapcsold, na itt akkor kapcsolod le és fordítva.

Azt is hamar megtanultam, hogy a buszmegállóba nem elég időben kimenni. Ha fel is akarok szállni a buszra, akkor le kell inteni, hogy megálljon. Néhány békés, buszmegállós üldögélés után, ezt gyorsan megtanultam. Eredmény, hogy Budapesten leintettem a 15-ös buszt, leszálláskor pedig (meg)köszöntem a sofőrnek, mert itt az is szokás. A mókusok és rókák gyakori vendégek a kertekben, nem csak a parkokban.

Több év után is tudok olyan dolgokat levenni az élelmiszerboltok polcáról, amiket még soha életemben nem ettem. Ez szokássá is vált, minden alkalommal veszek valamit, amit eddig még nem próbáltam ki, legyen az egy fűszer, valamilyen pékáru vagy éppen egy „fogalmam sincs mi ez próbáljuk ki” dolog.

Ja, és ha megszólítanak várakozás közben, vagy ha látják, hogy bizonytalanul nézel egy útba igazító táblát, akkor nem ismerkedni akarnak, hanem csak csevegni egyet várakozás közben, vagy segíteni. És a Hi, how are you? -ra véletlenül se öntsd ki a szíved.

Amihez viszont több idő sem volt elég, az az, hogy megszokjam, hogy az emberek eléggé kertelve, nagyon óvatosan beszélnek dolgokról. Nem mondják ki, hogy tedd meg ezt vagy azt, hanem sokkal puhábban fogalmaznak. Sokszor amikor javasolnak valamit, akkor valójában azt várják, hogy azt tedd meg. Ebbe eligazodni hosszabb idő, rá kell érezni, hogy mikor valóban kérés, és mikor több annál. Remekül tudják a mondanivalójukat masniba csomagolni.

Szinte várom, hogy milyen hasonló apróságokat tartogat még nekem Anglia, mert semmi kétségem, hogy bőven van még.