Sok meglepetést tartogatott számunkra a 2020 év. Senki nem számított egy világjárvány kitörésére, s mindarra, amit ez a világjárvány magával hoz. Most ösztöndíjasként sem könnyű megállni a helyünket egy-egy közösségben, hiszen megnehezíti munkánkat a bezártság, a karantén, az otthon tanítás nehézségei, s a fokozódó bizonytalanság érzése – hogy mikor lesz már mindennek vége.
Talán ezért is volt olyan fontos, hogy közösségként találjunk módot arra, hogy együtt emlékezzünk meg a Nemzeti Összetartozás napjáról. Mint ahogy azt említettem, számomra igen valószínűtlennek tűnt, hogy valahol nagyobb gyülekezeti eseményt szervezzünk, hiszen Melbourne és egész Ausztrália is úgynevezett „lockdown” alatt volt. A lelkészünk, Dézsi Csaba azonban elengedhetetlennek tartotta, hogy akár tízen, aki együtt lehettünk a templomban, összegyűljünk és szót ejtsünk arról, amiről "Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá." (Juhász Gyula: Trianon )
Megemlékezésünk kis létszámú volt ugyan, de annál többen voltak ott velünk az internetes közvetítésnek köszönhetően. Jelenlétével megtisztelt bennünket Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Dr. Mikola István, akinek köszöntőbeszéde után jómagam énekelhettem el a Kicsi Hang által megzenésített Ady verset, Föl-földobott kő címmel. Később gyülekezetünk gondnoka, Csutoros István szavalt, majd a Fonó Táncegyüttes énekelte el a Hazám, hazám című népdalt két ösztöndíjasunk kíséretében. A megemlékezést lelkészünk imádsága, valamint Bartha Balázs rövid, de annál szívhez szólóbb szavalata zárta.
