No, nem azért mert annyira imádnám magamat, csupán mert tényleg történtek dolgok, amik szerintem érdekesek lehetnek az olvasó számára.
Ahogy korábban említettem, régen teniszversenyző voltam, ami azt jelentette, hogy 16 évesen sikerült beverekednem magam az ország legjobb 15 játékosa közé. Később azonban a sorozatos vállsérülésem miatt sajnos abba kellett hagynom a sportot és végleg szögre akasztottam az ütőmet.
Az elmúlt 10 évben nagyon ritkán játszottam, akkor is csak hobbiból. Időközben volt egy jobb kézfejtörésem is, ami tovább nehezítette a játékot. Emlékszem az érzésre, ahogy a kézfejemben lévő vaslemezek – amik összetartották a kezemet – megfeszültek ütés közben.
Szóval, amikor kiérkeztem Aucklandbe, a Next Gen nevű fitnesz központban találtam magam, ami arról is híres, hogy ez Új-Zéland legjobb teniszközpontja. A közösség egyből befogadott, és miután bizonyítottam a tehetségemet és több héten keresztül megvertem a klub versenyzőit, kis időn belül a legjobbakkal edzhettem.
A vezető edző megkérdezte, lenne-e kedvem részt venni a téli csapatbajnokságban, más aucklandi teniszklubok ellen versenyeznénk minden hétvégén, és arra gondolt, hogy az első számú férfi csapatba rakna. Mondanom sem kell, hogy egyből igent mondtam. Időközben lett egy újabb sérülésem, egy a jobb csuklómban kialakult állandó ínhüvelygyulladás, ami befolyásolja az ütéseimet, ugyanis bizonyos ütéseknél, ahogy forgatom az ütőt irdatlan fájdalmat érzek.
Persze a baj csőstül jön, így a kézfejem is zsibbadni kezdett, és a vállamban található középső ínhüvelygyulladás is kiújult, így a meccseimet csak fájdalomcsillapítókkal tudtam végig játszani. De megérte, ugyanis az eddigi versenymérlegem 4 meccsből 4 győzelem, ami azért is nagy szám, mert az utolsó meccsünket Auckland egyik legjobb klubja ellen nyertük, ahol le tudtam győzni az ottani fiatal vezetőedzőt (7:5 6:3).
Az egész klub a mi meccsünket nézte és a végén állva tapsoltak. Egyelőre veretlennek bizonyul az első osztályú férficsapatunk, ami azt jelenti, hogyha így haladunk tovább, nagy esélyünk van, hogy megnyerjük a téli csapatbajnokságot!
Nagyon sok a fiatal, 18 és 22 év közötti játékos, ami azt jelenti, hogy sokkal gyorsabbak, ügyesebbek, mint én. Ami mellettem szól az a rutin és az évek.
Észrevettem, hogy ezek a fiatal játékosok nem foglalkoznak sokat a mentalitással. Szorult helyzetben vagy nyomás alatt el kezdenek hibázni, türelmetlenek és labilisak lesznek. Én pedig a mentalitásfejlesztésemre fektettem mindig a legnagyobb hangsúlyt, ugyanis a tenisz 100%-ban mentális játék. Egy meccsen sosem az győz, akinek jobb a keze, hanem aki erősebb fejben.
Továbbá szembesülnöm kellett a testem korlátaival, egyszerűen már nem tudok úgy játszani, ahogy korábban, a sérüléseim miatt is, no, meg, mert egyszerűen öregszem. Továbbá én világ életemben salakon játszottam, ami teljesen ellentéte az itteni keménypályáknak. A salak lassú, a labda máshogy pattan rajta, mint egy keményborításon. Ami azt jelenti, hogy a játékomat is változtatni kell, a borításhoz mérten.
A klub - ahol játszom - számomra nem csak a teniszt jelenti. Az egész közösség befogadott, itt leltem barátokra, akikkel már napi szinten tartom a kapcsolatot, továbbá egy teniszedzői posztra is nagy esélyem van, amire ki tudja, a távoli jövőben még igényt tarthatok.
