A Sydney-ben élő magyarság mindig is fontosnak tartotta nemzeti értékeink megőrzését, ebből adódóan nekik is lényeges, hogy a jeles ünnepnapokról méltó módon megemlékezzenek. Annak érdekében, hogy minél több ember számára lehetőséget biztosítsanak a részvételre, az egyesületek külön-külön róják le kegyeletüket. Az idei év első Szent István-napi megemlékezésére Punchbowl-ban, a Magyar Házban került sor. Az új-dél-walesi Magyar Szövetség felkérésére 2016-ban a Magyar Katolikus Közösség vállalta el a megszervezését. Mivel jelenleg a Kőrösi Csoma Sándor Program egyik ösztöndíjasa, Gruber Enikő is segíti az egyház munkáját, így ennek köszönhetően az anyaországból delegált fiatalok szerves részét képezték az ünnepségnek. A megemlékezés egy ökumenikus istentisztelettel kezdődött, melyet a katolikus és a református lelkipásztor együttesen celebrált, majd ezután a megjelentek ünnepi ebéden vehettek részt, amit egy előadás követett. A műsorban az ösztöndíjas fiatalok mellett a katolikus közösség néhány tagja is közreműködött. A megemlékezésen belül különböző szavalatok, énekek hangzottak el, részleteket elevenítettek fel Szent István Imre herceghez szóló intelmeiből, Szabados Tamás és Gazdag Alexandra kalotaszegi táncokkal szórakoztatta a közönséget, ám a legemlékezetesebb rész kétségkívül az a színdarab volt, melyben első királyunk megkoronázását és az egyik hozzá fűződő legendát mutatták be. A díszlet és a jelmezek ugyanis még inkább megidézték a kor, illetve az események hangulatát, és ez mindenkit megérintett. A megjelenteket dr. Tóth Ferenc, a canberrai magyar nagykövetség első beosztottja is köszöntötte, aki szintén kitért arra, hogy a magyarságot szétszóródása ellenére összefogják a nemzeti ünnepek, hiszen ilyenkor nemcsak nagyjainkra emlékezünk, hanem összetartozásunkat, egymás iránti ragaszkodásunkat is kifejezzük, és a mi feladatunk megoldást találni a jelen kihívásaira, amivel megóvhatjuk államiságunkat. A megemlékezés kenyérszenteléssel és a Boldog asszony anyánk ősi himnuszunk eléneklésével ért véget, amit kötetlen beszélgetés követett. Az ünnepség valóban ékes példája volt annak, hogy a külhonban élő magyarok ugyanolyan fontosnak tartják a kegyeletadást, és hogy ilyenkor együtt, közösen, egymás társaságában emlékezzenek.
A Délvidéki Magyar Szövetség, melynek székhelye a város másik pontján van, szintén megszervezte saját megemlékezését. Ez alkalommal is először az általuk készített, már jól megszokott, finom magyaros ízekből választhattak az odalátogatók, majd azután a lelki feltöltődésé volt a főszerep. A műsor keretében fellépett az egyesület asszonykórusa Bíber Mária vezetésével és Mikes Márta zongorakíséretével, akik a gyönyörű énekeken kívül egy-egy verssel is készültek, majd az ösztöndíjasok összeállítása következett. Az első rendezvénytől eltérően, itt a vallási töltet helyett inkább a népi motívumokat domborították ki.
A harmadik Szent István-napi ünnepség, mely mind közül talán a legmeghatóbb volt, a Szent Erzsébet Otthon lakói számára készült. Leírhatatlan az az érzés, mely az idősek arcán volt látható, miután felelevenítették számukra történelmünket, és könnyeket csaltak szemükbe a felcsendülő hazafias dallamok. Ők, akik több évtizede elhagyták szülőföldjüket, és mindmáig visszavágynak, ők, akik idős korukra elfelejtették a tanult nyelvet, és felértékelődött számukra az anyanyelv jelentősége, olyan őszintén és büszkén vallják magukat magyarnak, hogy bárki számára példaként szolgálhatnának. Hazaszeretetük, nemzeti értékeink iránti igényük hatalmas. Tőlük hálásabb és szeretni valóbb közönséget senki sem kívánhatna.
Az idei évben tehát több helyen és számos alkalommal is lehetőség adódott Sydney magyarságának az emlékezésre. Az, hogy valaki élt-e vele, egyéni döntés, ám bizakodásra ad okot, hogy mindhárom ünnepség telt házas volt, ami azt jelenti, hogy igenis van igény a magyar kulturális értékekre, még itt a világ másik felén is.
