'56-ra emlékezett a christchurch-i magyarság
Az időjárás rendkívül kegyes volt hozzánk, verőfényes napsütés, tiszta égbolt, a Jóisten ránk mosolygott ezen a napon. A repülőtérre kijöttek elénk, onnan egyenesen a Beverly Park Rose Garden-ben lévő magyar parkba vittek. Sajnos nem voltunk sokan, talán tízen lehettünk, mindenesetre Csik Tibor, a magyar klub elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a parkban elhelyezett kopjafáknál mondott beszédet Fazekas Béla a nagykövetség képviseletében, majd én szavaltam egy verset. A helyi magyar klub tagjai virágot helyeztek el a kopjafák tövében, majd fényképezés és csendes beszélgetés folyt.
Ezután átmentünk a város másik részén, a tengerparton, New Brightonban található klubházba, ahol már nagyban folytak az előkészületek: készült az ünnepi ebéd, sürögtek-forogtak az asszonyok. Amíg az ebédre várt a mostanra huszonegynéhányra duzzadt vendégség, addig az aucklandi ösztöndíjasok (Dóri és Marci) néptánc bemutatót tartottak. A néptáncot versek, beszédek követték és egy zongorabetét, amelyet a korábban már bemutatott tehetséges, fiatal zongorista, Max Toth adott elő. Mielőtt nekifogtunk volna az ebédnek, a házigazdák is megmutatták, hogy komolyan készültek: rövid néptánc bemutatót tartottak. Ezt követően videóról megnéztünk egy rövid, korabeli '56-os bejátszást, aztán az ünnepi ebédre is sor került: húslevessel, sült hússal, desszerttel kedveskedtek a vendégeknek. Étkezés után még egyszer nekiduráltuk magunkat, pontosabban a vendégeket, és igyekeztünk bevonni őket egy kicsit, ezért letáncoltuk, letáncoltattuk velük az ebédet: moldvai táncházzal zárult a rendezvény.
Nekem személy szerint jó érzés volt látni az ismerős arcokat és külön öröm, hogy többen az én kedvemért jöttek el, illetve másnap este szűkebb körben ismét vacsorára hívtak, mások pedig fölhívtak telefonon, mert hallották, hogy visszajöttem és szerettek volna üdvözölni. Kinek ne esne ez jól, pozitív visszacsatolása ez az itteni munkámnak, az itt töltött időnek.
