„Minél idősebb az ember, annál bölcsebb kell legyen”

Végül kitisztult az égbolt, már nem volt szükség esernyőre, így útnak indultam a zürichi Szent István Magyar Katolikus Misszió felé (Winterthurerstrasse 135.), ahol már jártam korábban.

Magabiztosan lépkedtem az ismerős lépcsőkön felfelé, de az ajtóban megtorpantam, mert eszembe jutott, hogy a szervezőket nem sikerült értesítenem az érkezésemről. Mivel nem toporoghattam napestig egy helyben, bátortalanul beléptem a terembe, ahol több szempár szegeződött rám, köztük Golarits Gyöngyié, aki körülbelül tizenöt éve szervezi a csoport összejöveteleit.

Mosolyogva hellyel kínált, majd egy gyors ki vagyok, miért jöttem bemutatkozás után beszélgetni kezdtünk, és a hangulatom is oldódott. Nem ez volt az első eset, hogy nyugdíjasok társaságában töltöttem az időt; sőt, van egy nyolcvannégy éves barátnőm is, akivel órákig szoktam beszélgetni.

„Az itt szolgáló Csobánczy József atya vezette be ezt a délutánt még a nyolcvanas évek elején. Ő vallotta, hogy minél idősebb az ember, annál bölcsebb kell legyen… innen ered az Ívelő név. Ez azt jelenti, hogy a nyolcvanas évek óta minden hónap első péntekén találkoznak itt a nyugdíjasok. Mindig van egy kis sós és édes, bor, kávé, sütemény, és beszélgethetünk, csakis magyarul.

Régebben néha volt előadás is, de az emberek inkább társalognak egymással, ezért főleg ebben a kötetlen formában zajlik az összejövetel. Zene is volt korábban, ugyanis a férjem volt itt az orgonista, meg a kórust is ő alapította, és nemegyszer leült zongorázni” – mesélte Golarits Gyöngyi, a 2005-ben elhunyt Golarits Istvánnak, a Zürichi Magyar Ökumenikus Golarits-kórus alapítójának özvegye.

Ezúttal a zenei aláfestés sem maradt el az Ívelő-délutánon, ugyanis a résztvevők között volt Korompay Péter, aki váratlanul leült a zongora mögé, és eljátszott egy-két ismert magyar dallamot. Akkor még nem tudtam, hogy zenei tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban végezte, majd több helyen fellépett Magyarországon. A hatvanas években megjárta Kanadát és az Amerikai Egyesült Államokat, sőt a következő évtizedben néhányszor eljutott Svájcba is, ahol a nyolcvanas évek végén telepedett le. Pályafutása során neves szállodákban zongorázott, illetve számos rendezvényre fogadta el a meghívást előadóként. Az októberi Ívelő-találkozón a nyugdíjasklub tagjai örülhettek rövid, önkéntesen vállalt zongorajátékának.

Az összejövetel után néhányan átmentünk a templomba, ahol ft. Varga Péter tartott szentmisét. A maroknyi résztvevőt az oltár mögé ültette, ami a szokásosnál is meghittebbé tette a hónap első péntekének szertartását.

Legközelebb november 1-jén, mindenszentek napján, 15 órakor találkoznak az Ívelő klub tagjai, akiknek ezúttal az átlagosnál csendesebb lesz a közös délután.