Kis magyar közösségek léteznek körülöttük, néhánynak a tagjai is, akár néptáncos csoportba járnak hetente, akár cserkészetbe. De ez nem hangsúlyos része az életüknek. Erős otthonról a nyomás, ezért a kamaszkor végéig kitartanak a magyar nyelv mellett ezekben a közösségekben, de nehéz megjósolni, hogy mindez milyen előjellel raktározódik el bennük felnőtt korukra.
Csak néhány gondolat arról, mi akadályozza meg őket abban, hogy megéljék a magyarságukat, és megszeressék a nyelvüket. Nem lennék igazságos, ha mindezek előtt nem jelezném azt is, hogy igenis van, ami kifejezetten támogatja őket ebben: az ország, amelynek állampolgárai, Ausztrália, a nemzetiségek uniója, ami mindenkit arra biztat, és anyagilag is segít abban, hogy ne asszimilálódjanak, ne olvadjanak be anélkül, hogy bele ne keverjék mindazt az ausztrál közhangulatba, életérzésbe, ami származásukból következik. Az ízt, a látás- és gondolkodásmódot, de akár a gasztronómiát, és kultúrát is, mert ennek az országnak az a felfogása, hogy mindez nyereség, amely színesíti, és táplálja ezt a különleges államot.
Ennek ellenére ezt nehéz elérni a következő generációnál. És hogy miért, arra nem könnyű választ találni, de néhány dolgot azért megfigyelhetünk:
- A származási nyelvet hétvégén lehet tanulni, erre órarendbe beépített lehetőség természetesen nincs, de van állami támogatás a költségekre.
- A hazánkat történelmi okokból elhagyók már a harmadik generációt nevelgetik, sokan közülük más nemzetiségű házastárssal, így ez már csak az egyik félnek fontos csak, ha még fontos.
- Azok a családok, akik gazdasági okokból távoztak az elmúlt húsz év valamelyikében, a magyar nyelvhez ragaszkodnak, ahogy ahhoz a kis magyar közösséghez is, amit magukból alakítanak ki, és ami kapaszkodót jelent nekik a mindennapokban is.
- A nyelviskolában, és a hétvégi magyar iskolákban tanuló gyerekek sokszor csak külső nyomásra foglalkoznak a magyar nyelvvel, saját motivációjuk nincs. Amint tehetik, átváltanak az angolra, ha nincs a közelükben felnőtt, ez a természetes nekik, még akkor is, ha mindketten pár éve hagyták csak el az országot.
- Nem mehetünk el amellett, hogy az angol nyelv „menő”. A filmkultúra, az IKT-eszközök, és a könnyűzene világnyelvéről van szó, nehéz vagy lehetetlen versenyezni vele.
- A legtöbb családban a szülők is angolul beszélnek egymás között, így annak a generációnak a tagjai, akik most iskolákba járnak, a magyar nyelvet elavult, számukra nehézkes állapotában ismerik meg, mert így találkoznak vele. Mint olyannal, ami alkalmatlan a jelen leírására, megfogalmazására. Mintha egy múzeumi tárgyat adnánk a kezükbe, ami talán érdekes, de nem sok köze van az életükhöz.
Nem hiszem, hogy teljes a lista, de hogy nagyjából fedi a valóságot, azt nap mint nap tapasztalom. Azért fontos ezzel tisztában lennünk, mert a megoldáson is így lehet majd gondolkodni, mert mindannyian érezzük itt: fogy az idő. Ahogy a nyelvújítók is tudták, hogy nagy a baj, mi is tanúsíthatjuk, hogy nincs már sok idő a cselekvésre. Reméljük, hogy találunk megoldásokat, lehetőségeket és válaszokat is. Ezért jöttünk.
