Hírek

2023.04.04.
Junior csoport próba közben
A méltán híres, és sok évtizedet maga mögött hagyó Kodály Együttes számos értékes, és érdekes népművészeti különlegességet tudhat magáénak. Ezek közül a legszebbek a magyar nyelvterület csodálatos népviseletei.
2023.04.04.
Kodály Együttes téli táncháza
A próbák és a különböző összejövetelek szokás szerint jó hangulatban teltek.
2023.04.04.
Házi szavalóverseny az Arany János Iskolában
A következő hónap elején már látszódott, hogy egy igen zsúfolt időszak következik a Torontói Magyar Házban, 2023. március első két hetében megkezdtük az előkészületeket a megemlékezésre, amelyet március 12-én vasárnap tartottak.
2023.04.04.
Farsangi mulatság a Magyar Házban
Februárban az Arany János Magyar Iskola tanulóinak és tanárainak szekrényeiből is előkerültek a kreatívabbnál kreatívabb jelmezek. A sok hercegnő, sárkány és boszorkány mellett találkozhattunk Petőfi Sándorral, Elzával illetve Pókemberrel is.
2023.04.04.
Hangyaboly társulat előadása
Az újévet a Magyar Házban egy rendezvénnyel kezdtük, vagyis folytattuk, ugyanis saját telt házas szilveszteri bált szervezett a ház.
2023.04.03.
Cserkészek
2023. március 12-én, vasárnap délután Vancouverben a magyar közösségek összefogásával emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről.
2023.04.03.
Bécs
Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezet Központi Szövetsége 2023. március 15-én Magyarország Bécsi Nagykövetségével közösen szervezett programot 1848. márciusára emlékezve.
2023.04.01.
Tojásírás
Mit jelent a piros? Mit jelent kék és mit a sárga?
2023.04.01.
Pacsirta néptánccsoport
Ünnepi megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére Saskatoonban. Közreműködött a Magyar Iskola, a Pacsirta néptánccsoport és Magyar Énekkar.
2023.03.31.
Novák Katalin Clevelandban
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke a 10 napos amerikai útjának záró állomásaként Clevelandbe érkezett, ahol a helyi Kossuth szobor megkoszorúzása után, a Szent Imre katolikus templom mellett lévő Cserkészházat látogatta meg.

Oldalak