A IV. AMISZ Találkozó keretében különleges előadást tarthattam Tucumánban Kőrösi Csoma Sándor életéről és örökségéről. Az esemény több szempontból is mérföldkőnek számított. Közel száz résztvevő érkezett Argentína legkülönbözőbb pontjairól, és első alkalommal vett részt egyszerre hat Kőrösi Csoma Sándor Program-ösztöndíjas a találkozón. Ez a példa nélküli jelenlét nemcsak a program erejét mutatta meg, hanem azt is, hogy a diaszpóra közösségei és az ösztöndíjasok között egyre szorosabb együttműködés alakul ki.
Minden ösztöndíjas előadással készült a találkozóra. Én úgy döntöttem, hogy annak az embernek a történetét osztom meg, akinek a nevét a programunk viseli, mert Argentínába érkezésem után egyre inkább elkezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy ki is volt valójában Kőrösi Csoma Sándor. Benedek Zsuzsi könyvespolcán találtam rá egy, a levéltárát bemutató könyvre, és ahogy mélyebben megismertem az életét, egyre inkább azt éreztem, hogy szeretném továbbadni a történetét.
Kőrösi Csoma Sándor 1819-ben indult útnak Erdélyből, hogy felkutassa a magyarok őshazáját Keleten. Nem a kalandvágy vezette, hanem azok a kérdések, hogy kik vagyunk mi, magyarok, honnan jövünk, és hova nyúlnak vissza a gyökereink. Egyedül vágott neki az ismeretlennek, és a Balkánon, a Közel-Keleten, Perzsián, Afganisztánon és Indián keresztül több ezer kilométert tett meg, nagyrészt gyalog.
Nemcsak utazó volt, hanem egy rendkívüli kíváncsisággal rendelkező kutató is. Annyira meg akart érteni minden közösséget, hogy gyakran a helyiekhez hasonlóan öltözködött, és utazásai során több különböző nevet is használt. Mintha minden új országban egy kicsit új identitást öltött volna magára, hogy közelebb kerülhessen az ott élőkhöz.
Kivételes nyelvérzékkel rendelkezett: körülbelül tizenhét nyelven olvasott vagy beszélt. A nyelveket azonban nemcsak önmagukért tanulta. Úgy gondolta, hogy a magyar mélyebb rokonságban állhat több keleti nyelvvel, és ez a feltevés irányította Kőrösit Belső-Ázsia felé.
Kutatásai végül Tibetbe vezették. Buddhista szerzetesekkel dolgozott együtt, megtanult tibetiül, és elkészítette a világ első tudományos tibeti–angol szótárát, valamint az első rendszerezett tibeti nyelvtant. Munkásságával megalapozta a modern tibetológiát, és elsőként hozta közelebb Európához a tibeti kultúra gazdagságát.
Miután évekig Tibetben dolgozott, 1842-ben útnak indult Lhásza felé, mert úgy gondolta, hogy az ottani forrásokban végre választ találhat a magyarság eredetére. Az utat azonban nem tudta végigjárni, de egészen az utolsó pillanatig kutatott.
Ami engem a leginkább megragadott a történetében, az nem a tudományos teljesítménye, hanem az emberi üzenete volt. Bár nem azt találta meg, amiért elindult, kitartása, kíváncsisága és nyitottsága olyan örökséget hagyott maga után, amely ma is közösségeket inspirál szerte a világban. Kőrösi Csoma Sándor öröksége maga az út. Nem az a lényeg, hogy megtalálta-e a választ a kérdéseire, hanem a kíváncsiság és a kitartás, amellyel kereste, mert útközben hidakat épített, és világokat kötött össze velük.
