Keszei Attila kiállítását tekinthetjük meg februárig aSzent Erzsébet plébániatemplomban

A kanadai magyar művész több alkotása is a Szent Erzsébet templomot díszíti már több éve

Keszei Attila legújabb vallási témájú alkotásainak kiállítása tekinthető meg a torontói Szent Erzsébet plébániatemplomban egészen februárig. A tárlatot Krisztus Király napján nyitotta meg Horváth Árpád plébános, valamint a művész maga.

Horváth Árpád atya a megnyitón elmondta, különösen fontosnak tartja, hogy egy kanadai magyar művész a Bibliából inspirálódva alkot. A Szent Erzsébet templom mindig szívesen látja az ilyen jellegű alkotásokat, így már többször is otthont adott a művész tárlatainak.

A mostani alkotások fő témája Jézus ábrázolása. Emellett egy-egy alkotáson megjelenik Keresztelő János, valamint maga a Vizitáció is.

Horváth Árpád atya szerint a művekre jellemző a szereplő szentek szemének különleges kiemelése. Ezzel a művész arra utal, hogy ezek a szentek belelátnak az emberek mindennapjaiba, és a valóságot látják.

Keszei Attila egy korábbi interjúban így nyilatkozott a saját művészetéről: „Számomra a művészet egy belső sugallat. Amikor dolgozom, érzem, hogy valamit ki kell adnom magamból. Egyik művemet sem szeretem jobban a másiknál, mindegyikben ugyanannyi szeretet és elgondolás van. Nem gyakorlom hagyományos értelemben a vallást, de minden este, mielőtt lefekszem, megköszönöm a napot. Ez is része annak az adakozó szemléletnek, amely az életemet és a műveimet vezeti."

Keszei Attila nem csupán időszakos kiállításokkal van jelen a plébánián. Ő készítette el ugyanis a Szent Erzsébet templomban található keresztutat és a templom bejárati ajtajának rézből készült fedését is. Így már a templomba érkezéskor azonnal a művész alkotása fogadja a látogatót.

Keszei Attila művei tehát egyedivé teszik a torontói Szent Erzsébet plébániát azzal, hogy nem tucattermékekkel díszítik a belső teret, hanem egyedi művészi alkotások teszik szebbé ezt a szent házat – emelte ki Horváth Árpád plébános.