A húsvét a kereszténység legfontosabb ünnepe, noha újabban a széles közönség számára már sokkal inkább a karácsony vette át ezt az elsőséget – elsősorban talán annak könnyebb érthetősége és a „szeretet ünnepére” való egyszerűsítés miatt.
Húsvétot megelőzően, Nagypénteken az ottawai Szent Erzsébet templomban sor került a hagyományos keresztútjárásra, ami – véleményem szerint – a legalkalmasabb szakrális mozzanat arra, hogy mindenki számot vessen a saját hitéről és arról, hogy keresztényként mennyire is él keresztényi életet.
A kis közösség számára is fontos pillanatok ezek, a 14 állomás mindegyikénél egy-egy elmélkedéssel tudtak a résztvevők elmélyülni a húsvéti misztériumokban. Ami számomra még érdekesebbé tette a felolvasást az az volt, hogy időközben elkezdett gyűlni a tömeg a nagypénteki szentmisére.
Ezen a napon a magyar és az angol közösség közösen misézett, az érkezők döntő része egyáltalán nem is értette, miről szólnak az egyes stációknál elmondott történetek. De mégis: mindenki úgy figyelt, mintha mégis csak értené – igazán különleges élmény volt.
A húsvétvasárnapi misén aztán a magyar közösség szinte apraja-nagyja képviseltette magát, ami tovább emelte az ünnep fényét. Így vált ez a húsvét igazán teljessé – s némi személyes véleményt megengedve: számomra a legkülönlegesebbé az eddigi húsvétok közül.
