Ausztráliában már egy ideje beköszöntött a hideg idő, ám a cserkészek hajthatatlanok! A pulcsi mellé készítettünk egy fegyveringet és a strandvirslikből kardot eszkábáltunk, hogy itt a borult időben kis vidám lovagokká váljunk.
Amikor először megérkeztem a cserkészekhez Melbourne-be, már akkor felmerült a csoportvezetővel egy beszélgetés során, hogy van egy furcsa hobbim, amit talán lehetne kamatoztatni a gyerekek szórakoztatására itt. Most végre elérkezett erre a megfelelő idő, és az elmúlt három gyűlésen a gyerekekkel egy kis lovagi kiképzésen vettünk részt, amelynek során együtt tanultunk a lovagi kultúráról, kézműveskedtünk, és végül, de nem utolsósorban megtanultunk (szigorúan biztonságosan) vívni.
Az első alkalommal még csak ismerkedtünk a lovagok témakörével. A gyerekek kaptak egy színezhető „lovaglapot”, amelyen választhattak maguknak lovagnevet, és elkezdhettek gondolkodni egy saját címer tervén. Míg ők színezgettek, én meséltem a lovagokról, arról, hogy milyen erények elsajátítása volt szükséges számukra, és hogy egy-egy szimbólum a címerükön mit jelenthetett. Ezzel megkezdtük a hangolódást a következő alkalomra, ahol már mindannyian kardot ragadtunk.
Azonban mielőtt még fegyvert rántottunk volna, készítettünk magunknak egy „fegyveringet”. A középkori ruhadarabra együtt felfestettük a címerünket, amelyhez számunkra fontos szimbólumokat választottunk. Így került sokak ingére például lótusz és medve, amelyek egy-egy őrs szimbólumaiból váltak címerelemmé.
Miután ezzel is megvoltunk, megkezdődött a bemelegítés és a várva várt mozgás. A cserkészek vezetőjével strandvirslikből és kapanyélből készítettük el a hosszú kardjainkat. Bemelegítettünk, megtanultuk a helyes, stabil „mérlegállást”, és egy-két ütésfajtát. A kicsikkel megbeszéltük, hogy hívják a kard részeit, majd a nagyobbakkal egy-két párbajt is megejtettünk.
Az utolsó alkalommal pedig lovagi tornát rendeztünk. A tornán a nagyobbak vívtak meg egymással, bemutatva az addig megszerzett tudásukat, majd mindenkit hivatalosan is lovaggá ütöttünk.
Az egyik legboldogabb délutánjaim voltak ezek, élmény volt a gyerekekkel együtt játszani és átadni egy kis ízelítőt abból a sportból, amit én magam is annyira szeretek. A kardokat most elrakjuk, de ki tudja, hamarosan talán újra szükség lesz egy-két bátor lovagra Melbourne-ben.
