INTERJÚ ANGLIA ELSŐ ÉS EGYETLEN CITERAZENEKARÁNAK VEZETŐJÉVEL

/ Vass Orsolya /
vass.orsolya képe
Pávai Gyopár a Tulipán citera zenekarról:
Náptánc Pávai GyopárralCitera közelrőlCiterazenekar a Halle St Peter’s katedrálisban legkisebbek citerázás közben a Góbé fesztiválon

Miért és hogyan jött létre az első angliai citera együttes, hogyan változtak a zenekar célkitűzései és egyáltalán miért jó magyar népdalokat, népzenét tanulni otthon és Angliában?

Pávai Gyopár kicsi korától zongorázik, 9 évesen már a Magyar Állami Operaház gyerekkórusában énekelt, több kórusolimpiai aranyéremmel büszkélkedhet a Magnificat Gyermekkar tagjaként. 17 évesen az első saját kórusát vezette, miközben folyamatosan képezte magát: a Bartók konzervatóriumban, majd a Zeneakadémián zenetudományi szakon tanult, elvégezte a népzene tanszék képzéseit is, illetve Zeneismeret BA-n, zenepedagógia, szolfézs, zeneelmélet, zeneszerzés, karvezetést és népzenetörténet mellett barokk basso continuo játékot is elsajátította. A népzene iránti szeretetet otthonról hozta magával, hiszen édesapja, Pávai István népzenekutató, a Hagyományok Háza címzetes igazgatója. Nagyapja és testvérei is zenészek, így szinte természetes volt számára, hogy ő is az lesz. Útja Angliába, Manchesterbe vezetett, ahol elvégezte még az oktatás- karvezetés mesterképzést és megalapította saját kórusát, a helyi Zsigmond Király Magyar Kulturális Központot is vezette 8 éven keresztül, ahol a magyar iskola mellett felnőtt programokat, szakmai továbbképzéseket, konferenciákat, online tanmentet fejlesztettek. Később angliai magyar kórust is alapított, majd megalakították a Tulipán Citerazenekar és Folk Art együttest.

Vass Orsolya: Hogyan alakult az első magyar citera zenekar Angliában?

Pávai Gyopár: A Beat Bazaar nonprofit szervezet, ami erős magyar gyökerekkel rendelkezik, - Ördög Otília vezetője révén - azt tűzte ki hivatásának, hogy a minden gyereknek és fiatalnak lehetőséget adjon a zenével való megismerkedésre, gyakorlásra és mindenki megélhesse a zene felszabadító erejét!

2017 óta rendezik meg a Góbé Fesztivált, ahol a magyar kultúráé a főszerep és természetesen citera zenekarok is rendszeresen fellépnek. A Mátyás Király Citera Zenekar nagyon sikeres előadásokat tartott, sőt a koncert után mindig volt citera műhely is, ahol kicsik és nagyok kipróbálhatták a hangszert. Nagy előnye ennek a hangszernek, hogy könnyű megtanulni és már elsőre is jól szól, ellentétben mondjuk a hegedűvel. Mivel a fesztiválon sok angliai magyar gyerek is megfordult, adta magát az ötlet, hogy tanítsuk a gyerekeket citerázni. Otília eleinte Csige Ildikót (volt KCSP-s ösztöndíjast) kérte fel, hogy oktasson, mivel ő is játszik citerán. Az ő segítségével érkezett meg Manchesterbe az első 15 darab citera, még a járvány idején, viszont a tanítást nem tudta elvállalni, ezért Ottília engem kért fel az oktatásra. Eleinte csak, zenefoglalkozás keretében oktattuk az érdeklődőket.

V.O.: Mi volt az eredeti víziód a zenekarral kapcsolatban, és ez hogyan változott ez az idők során?

P.Gy.: Eredetileg csak az oktatás volt. A nyelvérzék egyrészt a szociális nyelvi képeségből (amit a gyerekek egymást között, vagy a családban használnak) és a kognitív nyelvi képességből adódik össze. Az iskolában a matematikát és az egyéb tantárgyakat mind angol nyelven tanulják a helyi magyar gyerekek, így a gondolkodásuk, probléma megoldó képességük, ezen a nyelven lesz fejlettebb. A zenetanulás és a kotta olvasás is fejleszti a kognitív nyelvi képességeket, ezt szerettem volna mindenképp megszilárdítani. A zenekart alkotó gyerekek nem csak zenélnek és néptáncolnak, de együtt cserkészkednek is, így egy nagyon erős közösség kezdett kialakulni, a magyar nyelv használata a foglalkozások alatt 100%-ossá vált és egy idő után a zenélésben is elég jó szintet értek el. Szép lassan már nem csak órákat tartottunk, hanem együtt zenéltünk, zenekarrá alakultunk.

Most, már zenekarként a repertoár építésen van a fókusz, hogy minél több különböző dallamot tudjanak eljátszani a gyerekek együtt és szólóban is. Utána pedig az a hosszútávú cél, hogy a gyerekek is profi szinten játszanak, élvezzék a zenélést és tudják később oktatni a citerázást.

V.O.: Miért tulipán lett a zenekar neve?

P.Gy.: Herman Panka, profi táncosként működött a marosvásárhelyi néptáncegyüttesnél, majd később Londonban. Warringtonba költözése után eljött hozzánk Manchesterbe oktatni már a Góbé Fesztivál kezdetétől a Tulipán együttes alapításán keresztül, ahol megkérdezte a gyerekeket, hogy mi legyen a neve a csoportjuknak. A gyerekek pedig ezt a nevet választották. Ami azért is nagyon jó, mert szinte minden nyelven hasonlóan hangzik, megértik a helyi angolok is és sokan tudnak hozzá kapcsolódni. A magyar népművészetben ez a mesélő virág, a nőiesség és magának az élet kapujának a szimbóluma, ami magában hordozza az elfogadást, befogadást, megnyílás és szeretet jelentését is. Ez különösen a hazától távol élve még többet jelent számunkra.

V.O.: Mi teszi különlegessé a magyar citerát, a többi húros hangszerhez viszonyítva?

P.Gy.: Az a jó a citerában, hogy a dallam húrok és a kísérő húrok miatt nagyon telt hangzása van, egy hangszer, énekkel kísérve be tudja tölteni az egész teret. Régen, akinek nem volt pénze egy egész zenekart felbérelni, hogy játszanak, hívott egy citerást és hajnalig tartó mulatságokat tudtak így is tartani. A másik előnye, hogy tényleg aránylag gyorsan meg lehet tanulni szépen játszani rajta. Régen a citerát mutatóval nyomták le, ma már ujjakkal fogják, így nem lehet csúszkálni rajta, viszont nagyon gyorsan lehet sok hangot eljátszani.

V.O.: Hogyan fogadják az angolok a hagyományos magyar dallamokat?

P.Gy.: Nagyon jól! Érdekesnek találják és sokan azt mondják, hogy hasonlít a skót és ír népdalokra. Ez valóban igaz, a pentaton, régi stílusú, ereszkedő népdalokra. A magyar népzenének egyik különlegessége, hogy nagyon sok dallam van felgyűjtve, nagyon sok motívumot ismerünk, amik rendkívül változatosak. Az említett régi stílusú népdalokon kívül még számos más dallal is rendelkezünk és például az angol, ír, skót vidékeken nincsen ennyi dallam megőrizve, mint nálunk.

V.O.: Mi volt a közelmúltban a legemlékezetesebb fellépések a Tulipán citerazenekar és folk art életében?

P.Gy.: Egyértelműen a Góbé fesztivál 2023 nyarán! A BBC is kijött interjút készíteni a gyerekekkel, ami nagy nyomott hagyott bennük. Ez a tanulásukban is egy mérföldkő volt, onnantól kezdve sokkal gyorsabban tanulnak, hiszen nagyon motiváltak! Most már vannak, akik fél óra alatt két új dallamot is meg tudnak tanulni! A fesztiválon a kicsik és a nagyok is felléptek, a közös zenélés közönség előtt erősítette az összetartozás érzésüket is. Azóta volt fellépésük a Halle-ban, Cambridge-ben és több kisebb helyen. Illetve készülünk a decemberi Regölés műsorra is. Jövőbeli tervek között szerepel még a helyi konzulátus felkérésének eleget téve egy március 15.-ei műsor is és reméljük a következő Góbé Feszten is ott lehetünk!

V.O.: Mik voltak az eddigi legfontosabb tanulságok a zenekar alapításával kapcsolatban?

P.Gy.: Nem korosztály függő az, hogy ki milyen szinten áll zenében, épp ezért nehéz korcsoportokat kialakítani. Van, aki az otthoni, szülői érdeklődésnek köszönhetően már 7 évesen is nagyon ügyes, van, akinek eddig semmilyen kapcsolata nem volt a zenével és csak most ismerkedik vele. Van, aki már nagyon kicsiként is koncentráltan tud pengetni, van, aki kamaszként sem tud még koncentrálni. Ezért nem lehet korosztály szerint meghúzni a csoport határokat, hanem tudás szerint kell, ami kellemetlen, néha büntetésként élik meg az idősebbek az alacsonyabb szintbe való kerülést.

Ezekkel a gyerekekkel nagyon sokat kell külön is beszélgetni, nem csak a citera tudásukat, hanem a zenéhez való kapcsolatukat is erősíteni kell. Nagy szerepük van ilyenkor a szülőknek is a fejlesztésben. A zeneoktatás és egyébként a néptánc is, nem csak magából az oktatásból áll, hanem kapcsolódás, érzékenyítés, múlt béli tapasztalatok megértése, pszichológia és kommunikáció is.

V.O.: Hogyan kapcsolódtok a helyi magyar közösséghez?

P.Gy.: Nagyon szervesen együttműködünk a Salkaházi Sára Cserkészcsapattal, szombatonként először citera és néptánc foglalkozás van, utána pedig, ugyanezeknek a gyerekeknek cserkészet. Régebben azt tapasztaltam pl. a Zsigmond Király iskolában is, hogy a pszichodráma az, ami összetartja a közösséget, itt pedig kifejezetten átvette ennek a szerepét a cserkészet és a citera. Érzik a gyerekek is a zene összetartó erejét, közösségépítő jellegét.

Különböző iskolákban, eseményeken, workshopokon is tanítjuk a citerát minden érdeklődőnek és sokan szeretik a hangszert, meglepően sok a zenész hajlamú gyerek. Nem csak a magyarok, de az angol gyerekek is élvezik ezen a (számukra) különleges hangszeren a zenélést.

V.O.: Milyen jövőbeli terveid vannak a zenekarral?

P.Gy.: Az a célom, hogy önállóan tudjanak tanulni a gyerekek, ne okozzon gondot a kottaolvasás és megtalálják a hangokat a hangszeren. Úgy, hogy saját hangszerük van, többet tudnak gyakorolni és főleg a kamasz korban a zene remek dolog az érzelmek megélésére, stressz levezetésre, önkifejezésre és természetesen a kreatív alkotó tevékenység űzésére is. Az önálló, szeretettből való játszás a lényeg, hogy a zenekar akár a tanár nélkül is, önállóan tudjon működni.

V.O.: Mi az mentalitás, ha van ilyen, amit szeretnél mindenképp átadni a gyerekeknek?

P.Gy.: Az, hogy miért fontos kapcsolódni a gyökerekhez, transzgenerációs szinten, ismerni a népi kultúrát, ünnepnapokat, történelmi népdalokat. Értsék az utalásokat, referenciákat a hazájuk kapcsán. Mindennek van valamilyen háttere a népdalokban vagy a népszokásokban. Vagy történelmi, vallási, vagy ősi pogány hagyomány, aminek a felfedezése kulturális kapukat, transzgenerációs szinten kapcsolódási lehetőségeket adnak. A népzenéken keresztül a rendszerszintű gondolkodást, önálló döntéshozatalt is meg lehet tanulni.

 Szeretném még azt is átadni, hogy a gyakorlás nem olyan szörnyű dolog. Jobb, mint mondjuk mosogatni. Egy örömforrás, ami a lelki egészséghez is hozzájárul. Közösségben zenélni nagyon jó élmény, van egy megosztott felelősség is, részt kell venni, ki kell állni, gyakorolni kell, fegyelmezetten és közösségben. Az érzelmeket kifejezzük, a konfliktusokat kezelnünk kell, amihez jól kell kommunikálni, szükséges megtanulni az együttérzést, a segítségnyújtást. Ezek megtanulása nem csak a zenében, de a szocializációban, a társadalomban való helytállásban is segít.

V.O.: Miért fontos számodra a népzenei örökség továbbadása?

P.Gy.: Ez egy lehetőség a kulturális kapcsolódásra korokon keresztül. Az is természetesen fontos, hogy fennmaradjanak a népi hagyományok, de ezt nem lehet mesterségesen erőltetni. Nagyon sok népdal van és ha van egy kötegnyi, ami megérinti az embert, mert keresztülment hasonló helyzeten, át tudja élni, a magáénak érzi, akkor az a sajátja. Ezek a dalok megnyugtatnak, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal és megoldást, kapaszkodót is adnak. Legyen a dal a sajátja az embernek, pszichológus helyett/mellett a bánat, trauma feldolgozási folyamat részeként, a hétköznapokban társként, vagy az öröm kifejezőeszközeként.