Aki hitet árult

Pulszky Károly – Európa szerte jól ismert művészettörténész, képviselőházi tag, a korabeli magyar kultúrális élet egyik legnagyobb tehetsége hazájából önmagát száműzve, menekültként érkezett Ausztráliába, mert nem tudott pontosan elszámolni minden műkincsvásárlásával, amit az Országos Képtár, és az akkor megnyíló  Szépművészeti Múzeum számára végzett Európában.

Talán csak egy nagyvonalú, pénzügyekhez mit sem értő idealista volt, aki nem tanulta meg a pénz pontos kezelését, de annál inkább tudta csillogtatni szellemét, műveltségét, eleganciáját? Elkényeztetett kisfiú volt, aki sohase tudott felnőni? Boldogtalan gyermek, aki nem tudta feldolgozni édesanyja halálát és édesapja örökké elégedetlen magatartását?

Vagy egy nárcisztikus férfi, aki képtelen volt magának megbocsátani, hogy többé már nem azt tükrözte a világ, aminek ő látta magát benne? Vagy egyszerűen zseniális óriás volt, aki nagyobb perspektívát volt képes szemével, szellemével, lelkivilágával átfogni, mint bárki, akivel találkozott, .és nem tudta eladni a legfontosabbat: önnönmagát? Vagy egyszerűen egy ember, aki elvesztette a itét?

Brisbane-ben biztosítási ügynöki munkát sikerült csak szereznie magának, de azzal nem sokáig tudta fenntartani magát. Mily keserű irónia: egy ember, aki hittel vette ki a részét egy nemzet építésében, nemzeti értékek létrehozásában, nem tudta „eladni” azt a fajta hitet, amit egy biztosítási kötvény jelent. Mert egy kötvény egy bizalmon alapuló hit egy olyan összegről, ami vagy bejön  vagy nem...egy ígéret a jövőben – és Pulszky Károly mindent vesztve, ami számára fontos volt, talán már nem tudott hinni semmiben.

Azt állították a rendőrségi jegyzőkönyv tanúi, akik utolsó óráiban találkoztak vele, hogy gyalog érkezett Myrtletownba, és a kocsmában csak egyetlen italra volt pénze. Myrtletown ma már csupán nevében őrzi annak a temérdek mirtuszfának az emlékét, amely Pulszky idejében még erdőt formált.

Az ókori görög mitológiában Aphrodité, a szépség és szerelem istennője, egy tengeri fürdőzés alkalmával csak mirtuszbokrok közé rejtőzve tudott elmenekülni a kíváncsi szatírok elől, és akkor vált a fehér virágú növény Aphrodité kedvencévé, és általa a szépség, a szerelem, a remény, a fiatalság, a hűség, az érintetlenség és az üdeség jelképévé.

Az ókori görögök a vértelen küzdelemben győztes hadvezérek homlokát illették mirtuszkoszorúval a béke szimbólumaként. Mindezek talán eszébe jutottak a szerelmét, családját, reményét vesztett Pulszky Károlynak, ahogy végső kilátástalanságában, hontalanul bandukolt a poros úton, amely az óceánba torkollot. Ott vetett véget az életének a fák, a bokrok, a mirtusz ágak között, ott lelt örök békére.

A sírjánál guggolva arra gondoltam, hogy nemcsak egy ember halt meg akkor ott Brisbane-ben, hanem vele együtt egy korszak eszméje is – a magyar idealizmusé, amely hitt abban, hogy művészetből, kultúrából, szellemből lehet országot építeni.

És mégis, ott, annál a sírnál mindig, újra és újra megszületik ez az eszme. Mert valaki még mindig emlékezik.

Akkor is, amikor a romos sírt Albert László, Tóth József és Gróf Béla rendbe hozták a 80-as években; és akkor is, amikor Vig Feri bácsi, amíg élt, hűségesen locsolta a piros muskátlit hetente, mert öreg napjait bearanyozta, hogy nem csak úgy céltalanul sétálgatott valahova vasárnaponként, hanem fontos feladatának tekintette a Pulszky-sír gondozását; vagy 2023-ban az Albert László által szervezett Friends of Hungarian Culture in Australia csoport, amelynek tagjai saját költségükön egy megemlékezés keretében helyeztek el egy emléktáblát Pulszky sírján, hogy aki csak arra jár, olvasva a sorokat, hajtsa meg fejét egy magyar géniusz előtt.

Valakit még ma is inspirál Charlie, ahogy családtagjai, barátai nevezték, még ennyi évvel halála után is. Száműzött fehér szarvas címmel magyarul is megjelent mesés regény megírására késztette Thomas Shapcott ausztrál írót; vagy előbb fényes, majd tragikus életének kutatására, sírjának és emlékének immár 40 éven át való ápolására ösztönözte a brisbanei Albert Lászlót; Bakó Gyöngyi magyarországi tanítványomat egy kiváló szakdolgozat megírására; és engem pedig arra, hogy most halála évfordulója körül, amikor életemben először járok Brisbane-ben, s először hajthatom meg fejem az U 845-ös sírnál, rögvest megírjam róla az első cikkemet.

És igen, időről időre újjászületik a magyar idealizmus eszméje, a hit abban, hogy művészetből, kultúrából, szellemből lehet építeni, és ha nem is egy országot, de közösséget szerte a nagyvilágban, mindenütt, ahol magyarul beszélünk, ahol magyarul cserélhetjük ki gondolatainkat mindarról, ami összeköthet bennünket, vagy éppen megoszthatjuk értékeinket egymással.

Brisbane-ben idén júniusban is újjászületett ez az eszme, amikor Pulszky Károly sírján újra kivirított a piros muskátli és megjelent a filcből, gyöngyből készült kokárda. Mert Pulszky Károly neve, öröksége és szellemisége mindaddig velünk marad, míg képes inspirációt ébreszteni az emlékezőkben.”