Irodalmi délután Kelownán
Októberre egy külön témát tűztem ki az Irodalmi Délután számára, az elfogadást. Összegyűjtöttem pár verset, amely az elfogadásról szólt és igyekeztem arra keresni a választ: Mi a különbség az elfogadás és a beletőrödés között? Erre a kérdésre sokan próbáltak válaszolni, felhasználva saját tapasztalataikat és élményeiket. Az összejövetel elején mindenkit egy utazásra hívtam, az irodalmi művek segítségével, önmaga felé. Azt szerettem volna, hogy mindenki dolgozzon, magába mélyedjen és kimondjon olyan dolgokat, amelyeket rég rejteget, de még nem volt alkalom, hogy megossza a többiekkel. Az eseményen szűk családi körben beszélgettünk, a létszám éppen megfelelő volt, hiszen mindenki szót kapott és elmondhatta érzéseit.
Boncolgattuk az elfogadás témáját, felsoroltuk, hogy az életben melyek azok a dolgok, amelyeket el kell fogadnunk, mint például: sorsunkat, keresztünket, családunkat, önmagunkat, embertársainkat, és az idő múlását. Érdekes volt számomra látni azt is, hogy egy-egy vers kiben ébreszt gondolatokat és, hogy ezek a gondolatok mindenki fejében másról szólnak, mindenki más sort emelt ki, más frázist látott meg az adott műben. Számomra a legérdekesebb az első vers elemzése volt: Tompa Mihály – Barátomhoz című versét osztottam ki.
Terhedre van, hogy a sebes folyam
Szük medrében dagad, forr és rohan;
Hogy, bár akarnád, nem fékezheted:
Ez háborít, ez rontja életed!
Türd el békén, hogy oly gyakran kicsap,
S ne bántson a parton maradt iszap!
Hisz ott, hol a futó ár elzuhant,
Még gazdagabb, zöldebb leend a hant.
Eljő a tél, a halmot hó fedi,
S a gyors folyót bilincse megköti;
Oh majd akkor fagyos nyugalma sért,
És kincset adnál egy hullámaért!
Biztos vagyok benne, hogy a kedves olvasó is teljes mást lát benne, mint amire mi jutottunk az irodalmi délutánon. Ezt a verset választottam, és úgy éreztem, hogy megéri az elfogadás témájánál felolvasni, mert számomra arról szólt, hogy valaki háborog egy olyan történés miatt, amin nem tud változtatni, nem látja meg benne a szépet, nem is keresi, csak mérgelődik. Majd később jön egy törés az életben, és visszasírja a régi rosszat. Itt láttam meg azt, hogy az a legjobb, ha elfogadjuk azt, amin nem tudunk változtatni és megpróbáljuk kihozni belőle a legjobbat, hiszen akkor zöldebb és szebb lesz körülöttünk a táj.
Ez volt az én meglátásom, de az okanagani magyar közösség tovább gondolta és egy csodálatos párhuzamot látott meg. Témaként megjelent az idő múlása, maga a patakkal való hasonlatban, ahogy rohan a patak, úgy rohan el az idő is az ember feje felett. De még tovább haladtunk és egy gyönyörű gondolatot kaptam ajándékba. Míg én akartam adni valamit az irodalmi délután alkalmával, addig engem is megajándékoztak ezzel az elmélettel: magával a patak és élet párhuzamával. Azt mondta egy kedves tagunk, hogy a patak olyan, mint az élet, egy kis érként indul a hegyekből, amely tiszta, mint a gyermek. Később szélesedik, terebélyesedik, megtelik mocsokkal, a vize ihatatlanná válik. Van, ahol sietve hömpölyög, van, ahol csak csörgedezik és megcsodálja az őt körülvevő tájat. Ha pedig nem szennyeződik túl, ha megtanul megtisztulni, akkor elér egészen az óceánig és ott eggyé válik a nagy egésszel. Ez az élet, végülis egy patak. Kanadában sok ilyen patak van, amelyet meg lehet csodálni és most feltett szándékom, hogy fel is kutatok egy-kettőt, hogy segítségül hívjam az életem tanulmányozásához.
Ezen gondolatok után további verseket hallgatunk meg, mindenki egyre inkább megnyílt. Öröm volt megélni azt, hogy mindenkiben ébrednek a gondolatok és azt ki is meri mondani, megosztja velünk, hogy azzal egymást építsük. A délután folyamán Reményik Sándor verse is elhangzott, Erdei Erika Cseppjeit is meghallgattuk, de Müller Péter egyik idézetéről is elmélkedtünk, amelyik az önmagunk elfogadásáról szólt. Ez utóbbi témánál egyet értettünk abban, hogy a XXI. század egyik legnagyobb problémája az, hogy nem elégedett az ember önmagával.
Úgy gondolom, hogy ez az irodalmi délután minden résztvevő számára építő jellegű volt, mindenkinek sikerült adni valamit, a lelkek feltöltődtek. A verses beszélgetés utáni jó hangulatot pedig, az otthoni karácsonyi vásárokat idéző forralt bor adta.
