Májusban a magyarórák mellett leginkább a gyerekcsoportok foglalkozásai és a közösségi programok töltötték meg a napjaimat. Ahogy telnek a hónapok, egyre inkább érzem azt, hogy ezek a közösségek nemcsak őrzik a magyar hagyományokat, hanem a mindennapok természetes részévé teszik azokat - legyen szó egy közösen elénekelt népdalról, egy kézműves foglalkozásról vagy egy régi családi történet felidézéséről.
Bábok, népdalok és közös játék
Coronel Du Gratyban továbbra is nagy lelkesedéssel működik a gyerekcsoport. Az 5–6 évesektől egészen a kamasz korosztályig minden héten összegyűlünk, hogy játékokon, dalokon, táncokon és kézműves foglalkozásokon keresztül ismerkedjünk a magyar kultúrával.
A hónap egyik számomra legkedvesebb foglalkozásán az állatok neveit tanultuk magyarul. Miután együtt végigvettük a különböző állatokat, mindenki elkészíthette a saját papírbábját. Az asztalt hamar ellepték a színes papírból készült állatkák, miközben a gyerekek izgatottan mutogatták egymásnak az elkészült figurákat. Nagy öröm számomra látni, hogy egyre szívesebben járnak a foglalkozásokra, bátrabban használják a magyar szavakat, és már közösen tanult népdalokat énekelünk, illetve táncokat is elsajátítunk.
Villa Angelában eközben egy hosszabb alkotófolyamat első lépéseit tettük meg. A gyerekekkel elkezdtük „A szorgalmas és a rest leány” című magyar népmese színpadi feldolgozását. A történetet bábelőadás formájában szeretnénk bemutatni a tanév végén, amelyhez a gyerekek maguk tervezik és készítik el a szereplők figuráit kartonból és textilből. Az előadás az asztali bábjáték és az árnyjáték elemeit ötvözi majd, a népmese szövegét pedig dalokkal, táncokkal és élő hegedűzenével egészítjük ki. Nagyon inspiráló látni, milyen gazdag ötletekkel gazdagítják a gyerekek a történetet, és hogyan válik a mese lassan a sajátjukká.
Múltidéző filmest
A júniusi trianoni megemlékezésre készülve május végén közös filmvetítést szerveztünk Villa Angelában. Ez alkalommal az „Anyám és más futóbolondok a családból” című magyar filmet néztük meg, amely egy család történetén keresztül mutatja be a 20. századi magyar történelem viharos évtizedeit.
A film különösen közel állt a közösség tagjaihoz. Villa Angela magyarságának jelentős része olyan családok leszármazottja, akik a történelmi Magyarország határain kívül rekedt területekről érkeztek Argentínába. A filmben megjelenő otthonvesztés, újrakezdés és alkalmazkodás történetei ezért nem csupán történelmi eseményekként jelentek meg előttük, hanem sokak saját családi emlékeivel is összekapcsolódtak.
A vetítés utáni beszélgetés talán még a filmnél is emlékezetesebb maradt. Sorra kerültek elő a családi történetek: ki honnan érkezett, milyen körülmények között hagyta el a szülőföldjét a család, és milyen emlékeket sikerült továbbörökíteni a következő generációknak. A nagy történelmi események mellett a mindennapok apró részletei is megelevenedtek. Valaki a nagymamájával közösen készített madártejet idézte fel, mások a régi ünnepi ruhákra, a családi összejövetelekre vagy a közös főzésekre emlékeztek vissza.
Ezek a beszélgetések újra és újra emlékeztetnek arra, hogy a közösségi élet legfontosabb pillanatai sokszor nem a nagy rendezvényeken születnek, hanem akkor, amikor egy történet nyomán valaki felismeri a saját múltját a másikéban. Májusban is sok ilyen pillanatnak lehettem részese, és talán ezek azok az élmények, amelyek a legerősebben kapcsolják össze a chacói magyar közösségek tagjait egymással és magyar gyökereikkel.
