Szabadságom alatt lehetőségem nyílt Bolíviába látogatni, a Bolíviai Magyar Kör meghívására. A bolíviai magyarok többsége a bolíviai Amazónia fővárosában él, Santa Cruz de la Sierra városban. Itt tettem látogatást, családommal együtt, a Kör elnöke, Miguel Cseh, és a boliviai magyar tiszteletbeli konzul, Roberto Sandoval urak meghívására.
Szabadságom alatt lehetőségem nyílt Bolíviába látogatni, a Bolíviai Magyar Kör meghívására. A bolíviai magyarok többsége a bolíviai Amazónia fővárosában él, Santa Cruz de la Sierra városban. Ide igyekeztünk, de előtte átszálltunk a fővárosban, La Pazban. Ha már itt szálltunk át, megálltunk néhány napra, hogy ezt a várost is felfedezzük magunknak - és milyen jól tettük!
La Pazban két bolíviai magyar volt az idegenvezetőnk, Bödör Anikó és Miranda-Halasi Éva a családjával. La Paz sajátos adottsága, hogy városon belül kb. 700 méter a szintkülönbség: a központ kb. 3300 méteren, a reptér pedig 4000 m-en van. A helyi tömegközlekedés alapja a teleferico, azaz kb. a sífelvonóknak megfelelő libegőkből álló hálózat, ami az egész várost keresztül-kasul behálózza. Anikó, Éva, illetve az ő férje és gyerekeik kíséretében olyan izgalmas volt a város felett lebegni egész délután, hogy elfelejtettük, hogy eleinte féltünk a magasságtól! A város panorámáját hófödte hegycsúcsok övezik, mint 6000 méter fölé nyúló Illyimani, Huayna Potosí és mások. A túra egy belvárosi sétával ért véget, ahol a mi lelkes idegenvezetőink nélkül bizonyára hamar eltévedtünk volna a spanyol barokk templomok, kézműves árusok és sűrű párapamacsokat eregető utcai étkezdék sűrű tömegében.
Santa Cruz de la Sierrában kijöttek elénk argentínai magyar barátaink, Natasha Rosenczuk-Kovásznay és férje Nicolás Mingo Marrí is, akik argentínai Chacóból épp ide, Bolívia legnépesebb városába költöztek. A következő napokban ők és barátaik kézről kézre adtak bennünket.
A hivatalos program november 11-én, délután kezdődött, a lengyel apácák által üzemeltetett Árpádházi Szent Erzsébet templomban (spanyolul: Santa Isabel de Hungría). A harminc fős közönség előbb egy lenyűgöző komolyzenei koncertet élvezhetett, amelynek külön súlyt adott, hogy a gyülekezet alig egy éve alakult gyerek-zenekarát hallhattuk! Ezután a programot a bolíviai tiszteletbeli magyar konzul, Roberto Sandoval-Anita nyitotta meg, majd Cseh Miklós, a Magyar Kör elnöke vállalta magára a moderálást. Beck András, limai nagykövet úr röviden felvázolta a perui és a bolíviai magyar közösség erőfeszítéseit gyökereik megtartására, és támogatásáról biztosította a Bolíviai Magyar Kör törekvéseit. Magam, volt argentínai magyar Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) ösztöndíjasként a KCSP lehetőségeiről és az argentin tapasztalatokról osztottam meg néhány gondolatot. A magyarul tökéletesen beszélő Zsuzsa nővér üdvözlő szavai után Cseh Miklós, a mágneses elnök egy kis svédasztalos vacsorára invitálta a közönséget. Hogy mitől mágneses? Mert mágnesként vonzza a boliviai magyarokat a Magyar Körbe. Magam egy kis üveg saját főzésű pálinkával igyekeztem hozzájárulni az esemény fényéhez, amit addigra már négy országhatáron "csempésztem" keresztül, mire itt végre utolsó cseppig elfogyott.
A vidéki argentínai magyar közösségekkel szemben itt, Bolíviában, többen is meglehetősen jól beszéltek magyarul. Vannak első generációs bevándorlók, de olyanok is, akik megtanultak a nagyszüleik nyelvén, és olyanok is, akik bolíviai származásúként a hetvenes években Magyarországon tanultak. A magyar nyelvet, - ahogy elmondták - nehéz megtanulni, de elfelejteni is lehetetlen. Akik diákként a fiatalságuk legszebb éveit köszönhetik Magyarországnak, azok - a magyar leszármazottakkal együtt - lelkesen szerveznek vagy vesznek részt magyar vonatkozású eseményeken.
Mikóczi György (Jorge) első generációs magyar bevándorló, Erdélyi magyarként Bolíviában többszörösen kisebbségi helyzetben. Munkájára Cseh Miklós hívta fel a figyelmünket, ezért másnap meglátogattuk őt a munkahelyén. Azt akkor már tudtuk róla, hogy sebészorvos, aki a Marosvásárhelyi orvosi egyetemen végzett, és három hónapos szakmai gyakorlatra érkezett Bolíviába közel húsz éve. Azt is tudtuk, hogy itt maradt, de azt nem, hogy miért. Mint kiderült, az ő érzékeny lelkét megérintette az, ahogy itt, Bolíviában a mentálhigiénés nehézséggel élő (korábbi kifejezéssel: szellemi fogyatékos) emberekkel bánnak. Segíteni akart. Bár saját lakása, saját családja nem volt, egy idegen országban, állami, önkormányzati vagy egyházi segítség nélkül egymás után fogadta be a rászoruló embereket. Egy igazi hőst ismertem meg személyében, aki nem a nehézségekre, csak a feladatra figyel. Árvaházában, amely egyben elmegyógyintézet, hatvan kiskorút nevelnek, olyanokat, akik - Gyuri megfogalmazása szerint - sem az önkormányzatnak, sem az egyháznak, sem a saját családjuknak nem kellettek.
Mikóczi Gyuri számot vetett azzal, hogy sebész orvosként jelentős karrierről mondott le ebben a távoli országban: szép jövedelme volt, magánklinika alapítása is tervben volt. "Már megtapasztaltam, hogy milyen, amikor sok pénzem van" - felelte az én firtató kérdésemre. "Mást választottam: amikor bemegyek az intézetbe, és minden ápolt megölel, azt a túláradó szeretetet semmivel nem lehet megfizetni." Mikóczi Gyuri láthatólag ennek a munkának szentelte az életét. Bár felesége nincs, két kisfiút örökbe fogadott, akiknek az édesanyja egy másik zárt intézmény lakója. Magunk is megtapasztaltuk támogató szeretet érzését, amikor látogatást tettünk az árvaház/elmegyógyintézetben. Érzéseink vegyesek maradtak: kislányom kicsit szipogott, nagyfiam viszont, aki önkénteskedett már egy fogyatékkal élőket befogadó evangélikus alapítványnál, hamar felismerte, milyen óriási munkát végez itt Mikóczi György, és az őt támogató önkéntesek, köztük egy másik marosvásárhelyi magyar, Bordás Miklós Claudiu és családja.
A harmadik napon a tiszteletbeli konzul, Roberto Sandoval-Anita vendégei voltunk az ő építőipari vállalkozása székhelyén. Lelkes, közel húsz fős közösség gyűlt itt össze. KCSP ösztöndíjasként már kész receptekkel jöttünk egy néhány órás közösség-építésre. Az első egy erdélyi étel, a miccs receptje volt, ami kiváló lehetőséget teremt a közösségi szakácskodásra: csapatban húspogácsákat gyurmázni, közben bort kóstolni mindig jól működő recept. Meccs-miccset készítettünk, ugyanis a miccsel készültünk a magyar válogatott VB-selejtezőjére, amelyet kivetítőn tudtunk együtt végig szurkolni. Felkészülés közben a belső szobában a gyermekeim vezetésével a résztvevők kirakták az ajándékba hozott puzzle-játékot (spanyol-magyar kétnyelvű történelmi Magyarország-térkép), amelyre feljegyeztük, hogy kinek honnan származnak a magyar felmenői, vagy melyik magyar egyetemen tanult. Csapatépítésként a Himnusz nyolc szakaszának részleteit ismertük meg egy módosított Activity-játék keretében. A meccs szünetében át tudtam adni az ajándékba hozott magyar nyelvű köteteket, amelyekkel a Magyar Kör könyvtárát igyekeztem gazdagítani. Közte volt Miskolczy Dóra, argentínai magyar nyelvkönyve, a Kortárs magyar párbeszédek, illetve saját köteteim, mint a kétnyelvű Indián énekeskönyv/Canciones Andinas, a Tanulmányok az Andokról c. egyetemi tankönyv, és mások.
Sandoval konzul úr az esemény után elvitt minket legjelentősebb beruházása telephelyére, ami nem kisebb feladat, mint a városi csatornarendszer kiépítése a repülőtér-közeli városnegyedben. A szakadó esőben is dolgozó munkások épp egy 9 méter mélységű szivattyú-állomást alakítottak ki, tiszteletet parancsoló munkamorállal. Ezután együtt tettünk eleget kedves argentínai-magyar barátaink meghívásának, ahol Kovásznay baronesse és férje, a világutazó Nico társaságában oldottan beszélgettünk a repülőgépünk indulásáig.
Összességében, egy lélekszámban is jelentős, és különösen lelkes magyar diaszpóra-közösséget ismerhettem meg Bolíviában. A közösség tagjai között származásuk vagy Magyarországi tanulmányaik alapján magyar kötődésű magyarok egyaránt találhatók. Többen is tanulnak aktívan magyarul, illetve mindannyian fontosnak tartják a Magyarországhoz köthető gazdasági és/vagy oktatási, kulturális kapcsolatokat. A Magyar Kör, amely egy független civil szervezet, számíthat a diplomáciai testület, elsősorban a tiszteletbeli konzul és a Limába akkreditált magyar nagykövetség figyelmére és támogatására. Azt gondolom, hogy a helyi közösség őszinte érdeklődése Magyarország iránt a KCSP program révén még jobban erősíthető lenne.
