Október 28-án Hamburgban emléktáblát avattak az 1956-os forradalom hőseinek tiszteletére a Budapester Straße és a Clemens-Schultz-Straße találkozásánál.
Október 28-án Hamburgban emléktáblát avattak az 1956-os forradalom hőseinek tiszteletére a Budapester Straße és a Clemens-Schultz-Straße találkozásánál. A kezdeményezés a Magyar Vándor Egyesületnek köszönhetően, Wallner András és Becker Roland munkája nyomán valósult meg.
Az eseményen német nyelvű ünnepi beszédet tartó Becker Roland elmondása szerint Budapesten született, Hamburgban formálódott, és ma Berlinben él. Politológiai tanulmányai elvégzése óta a közélet és az üzleti világ aktív szereplőjeként tevékenykedik.
A vele készült interjúban a közösségépítésről, az emlékezés fontosságáról és a jövő terveiről mesélt Pataki Katalinnak, a Hamburgi Magyarok Egyesülete szervezetnél tevékenykedő Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasnak.
„MAGYARORSZÁG MINDIG A SZÍVEMBEN MARAD”
Pataki Katalin: Nagyon izgalmas volt közösen megélni ezt az eseményt. A résztvevők arcán is láttam, hogy hatása van annak, amit csináltatok. Hogyan született meg az emléktábla állításának ötlete, és milyen út vezetett a megvalósulásig?
Becker Roland: Hat éve élek Németországban, 19 évesen költöztem ki. Az érettségi után teljesen egyedül jöttem ki, és politológiát kezdtem tanulni. Már akkor is igyekeztem olyan projekteket indítani és előrevinni, amelyeknek valódi értelmük van. Bár jelenleg Németországban élek, és ahogy mondani szoktam „Meine neue Heimat ist Deutschland”, Magyarország a hazám, és soha nem fogom elfelejteni. Mindig jó szívvel gondolok vissza Budapestre, ahol felnőttem.
Három évvel ezelőtt keresett meg Wallner András, a Magyar Vándor Egyesület vezetője, aki az Instagramon és a Facebookon látott tőlem politikai posztokat. Hosszasan beszélgettünk telefonon, ötleteltünk, hogyan tudnánk tenni valamit a kint élő közösségért, ugyanis több mint kétszázezer magyar él Németországban, csak Hamburgban is több mint négyezren. Ők is megérdemlik, hogy képviselve és támogatva legyenek és mi ezt szerettük volna elérni.
András említette, hogy 1956-ban Hamburg városa szolidaritásból átnevezett egy utcát – az Ernst-Thälmann-Straße-ból lett a Budapester Straße. Ezt addig én sem tudtam, és amikor elmagyarázta, nagyon meglepődtem. Hiszen nap mint nap elsétáltam arra, anélkül, hogy belegondoltam volna, miért viseli ezt a nevet.
Ekkor jött az ötlet, hogy állítsunk egy emléket az 56-os hősöknek. Először egy szoborban gondolkodtunk, de végül arra jutottunk, hogy első lépésként egy magyarázó emléktáblát helyeztetünk el az utcanévtáblák alá. Két éve indítottuk el a projektet.
Bemutattuk a tervet Hamburg-Mittében, hiszen a Budapester Straße az ő fennhatóságuk alá tartozik. Először nehéz volt elmagyarázni, hogy ez nem politikai, hanem kulturális indíttatású projekt – egy megemlékezés a szabadság hősei előtt.
Amikor ezt megértették, nyitottá váltak. Azt mondták, „ez a szabadságról szól, jó ügy.” Végül sikerült többséget szereznünk a kerületi parlamentben, ahol egy éve megszavazták az emléktábla felállítását. Most, egy évvel később, végre ki is helyezték – és ma láthattam, ahogy a helyére kerül.
Nem tudtam nem mosolyogni, amikor beillesztették. Az egész utca táblái kiegészülnek ezzel a magyarázó felirattal, amit nagyon szépnek találok.
Pataki Katalin: Jól értem, hogy a projektnek ezek szerint lesz folytatása is – talán egy további emlékmű formájában?
Becker Roland: Igen, mindenképpen! Eredetileg az volt a terv, hogy emlékművet állítunk, de az hosszabb folyamat lett volna. Úgy terveztük, hogy művészek pályázhatnak, és a győztes alkotás készülhetne el. Most, hogy az első lépést megtettük az emléktáblával, jöhet majd a folytatás.
A Magyar Vándor Egyesületben, Andrással közösen, sok további ötletünk is van. Ő már több mint tíz éve él Hamburgban, lokálpatriótának vallja magát, aki szereti a várost és a hazáját is. Ez a kettő nagyon jól kiegészíti egymást, hiszen a hamburgi magyarok mindig örülnek, ha történik valami, ami róluk, értük szól.
A mai napon is örömteli volt látni, hogy hét-nyolc magyar kijött, mosolygott, beszélgetett, megismertek bennünket. Ez sokat jelent.
Pataki Katalin: Hogyan fogadta Hamburg városa a kezdeményezést? Milyen támogatást kaptatok az önkormányzattól?
Becker Roland: Az elején nem volt könnyű. A politikusok elfoglaltak, sok javaslat érkezik be hozzájuk. Először tehát meg kellett győznünk őket, hogy ez fontos – nemcsak nekünk, hanem a több mint kétszázezer Németországban élő magyarnak is. Hangsúlyoztuk, hogy ez nem politikai, hanem közösségi és történelmi projekt.
Két éven át folyamatosan lobbiztunk, kapcsolatot tartottunk, figyeltük, hogyan halad a javaslat, mikor tárgyalják, mikor kerül a frakciók elé. Hosszú folyamat volt, de végül sikerült. A demokratikus pártok örültek a kezdeményezésnek, és a mai megemlékezésen több frakcióvezető is ott volt, hogy gratuláljon.
Pataki Katalin: Milyen érzés volt látni, hogy a magyar közösség összefogása egy ilyen maradandó emléket eredményezett?
Becker Roland: Őszintén? Nem is gondoltam, hogy ilyen mélyen meg fog érinteni. A kezdetekben nem volt sok lehetőségem magyarokkal találkozni, beszélgetni – főleg a tanulás és munka miatt. Most viszont összegyűltünk és közel tíz magyar emberrel is beszélgethettem az anyanyelvemen, mindenki elmesélte a saját történetét, hogyan él Hamburgban, mióta van itt.
Többen mondták, hogy azért jöttek el, mert jó látni a magyarokat együtt.
És ez a lényeg: ha külföldre költözünk, az nem jelenti, hogy elfordulunk a hazánktól. Magyarország mindig a szívemben marad, és ez a projekt is arról szól, hogy külföldön is össze tudjunk tartani.
Pataki Katalin: Milyen üzenetet hordoz ez az emléktábla a hamburgi magyar közösség számára?
Becker Roland: Remélem, mindenki jó szívvel gondol majd rá. Az 56-os hősök rendkívül bátor emberek voltak. Ahogy ma is mondtam a beszédemben, nem tudom, én mit tettem volna a helyükben – tízévesen a szovjet tankok ellen, tudva, hogy talán nem élem túl. De ők megtették, amiért hálásak vagyunk és büszkék.
Az üzenet az, hogy nem szabad elfelejtenünk őket, mert ma is vannak Európában olyan népek, nemzetek, akik még mindig a szabadságukért küzdenek. A demokrácia nem magától értetődő: vérrel és élettel vívták ki nekünk. Nekem nagyon fontos, hogy erre visszaemlékezzek és tudatosodjon bennem, hogy ezt életben tartsuk, nem szabad egyértelműnek gondolnunk.
Pataki Katalin: Mit szeretnétek átadni a fiatalabb generációnak ezzel az emléktáblával?
Becker Roland: Nem szeretnék mindenki nevében beszélni, de azt elmondhatom, hogy ha valaki valamiben hisz, amit igaznak és helyesnek gondol, akkor azért érdemes küzdeni – még akkor is, ha mások nem támogatják.
Ha az értékeiddel összhangban van, ne add fel, ne hátrálj meg. Az 56-os hősök is ezt bizonyították: ha valamit igaznak gondolsz, állj ki érte. Ha kitalálsz valamit, cselekedni kell - próbáld meg, vidd végig. Legfeljebb nem sikerül, de akkor is megtetted, amit helyesnek éreztél.
Pataki Katalin: Számodra mit jelent az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke?
Becker Roland: Amikor 15-16 évesen a Markó utcai Xántus Gimnáziumba jártam, gyakran elmentünk a Corvin Moziba. Ott, a Corvin negyedben is zajlottak a harcok, és a mozi előtt áll egy szobor: egy kisfiú, akkora puskával a kezében, mint ő maga.
Gyakran megálltam néhány percre és elgondolkodtam a tekintetét nézve, vajon én képes lettem volna-e arra, amit ők tettek. Nem tudom megválaszolni, de azt tudom, hogy a mi feladatunk az emlékezés – olyan projekteket kell létrehoznunk, amelyek nem hagyják, hogy feledésbe merüljenek a hősök. Ez az emléktábla is egy ilyen első lépés volt.
Pataki Katalin: Van olyan családi történetetek, ami kötődik az ’56-os eseményekhez és szívesen megosztanád?
Becker Roland: Október 23-án megkérdeztem édesanyámat, emlékszik-e valamilyen történetre a nagyszüleimtől. Ő ugyan nem, de egy közeli ismerősünk mesélte, hogy az édesanyja egy varrodában dolgozott ’56 októberében.
Amikor kitört a forradalom, a fiatal lány ki akart rohanni az utcára, hogy csatlakozzon a tüntetőkhöz, de az anyja visszatartotta – talán sejtette, milyen veszélyes lesz. Ez is nagyon megérintett és megható volt. Nem tudom, én 8 évesen mit és hogyan gondoltam, de akkor gyerekek, fiatalok mentek ki az utcára, mert tudták, hogy a nemzetért tesznek valamit. Ez szerintem egy szép történet.
Pataki Katalin: Hogyan élted meg a mai megemlékezés hangulatát, és milyen visszajelzéseket kaptatok a résztvevőktől?
Becker Roland: Nagyon jó érzés volt. Kicsit korábban érkeztem, mert nagyon kíváncsi voltam, hogyan néz ki a tábla. Láttam, amikor a dolgozók épp elhelyezték, és le is videóztam a pillanatot. Két év munka eredménye vált valóra.
A tábla nem túl nagy, de érzelmileg annál többet jelent. Sokan örültek, hogy ismét történt valami a hamburgi közösségben, mert a magyarok mindig összetartanak, ha róluk van szó.
Münchenből is kaptunk visszajelzéseket, miután a hamburgi kerület sajtóközleményt adott ki. Megírták, hogy büszkék ránk, és ennek kapcsán Németországon átölelő összetartozást érzek. Ez a nap ezt is bebizonyította.
Pataki Katalin: Milyen további tervei vannak a Magyar Vándor Egyesületnek a magyar történelem és kultúra ápolására Hamburgban akár idén, akár az elkövetkezendő időszakban?
Becker Roland: Sok ötletünk van. Mindenféleképp szeretnénk Hamburgban létrehozni egy olyan helyet, ahol a magyarok rendszeresen találkozhatnak – rendezvényeken, nemzeti ünnepeken. Jelenleg minden alkalommal keresgéljük, melyik étterembe vagy kávézóba menjünk, de nincs állandó közösségi terünk.
Másrészt fontosnak tartjuk a magyar nyelv és kultúra megőrzését. A Hamburgi Magyar Iskola nagyszerű munkát végez ebben a kérdésben, de szeretnénk, ha hasonló kezdeményezések lennének Németország más városaiban is.
A harmadik célunk egy kicsit praktikusabb: szeretnénk elérni, hogy Hamburgban is legyen magyar konzulátus, mivel jelenleg az észak-németországi magyaroknak messzire kell utazniuk ügyintézésért.
Pataki Katalin: Mit üzennél az otthon élő magyaroknak a mai nap alkalmából?
Becker Roland: Sokan kiköltözünk külföldre, de ez nem jelenti azt, hogy elfordultunk Magyarországtól. Ugyanúgy szeretjük a hazánkat, és a határokon túl is meg lehet mutatni, mennyire büszkék vagyunk rá.
Ez a mai nap lezárt egy két éves projektet, ami bebizonyította: határokon túl is van egység, főleg ha olyan eseményekre emlékezünk, mint az 1956-os forradalom.
Pataki Katalin: Ha este felszállsz a Berlinbe tartó járatra, mi az amit elviszel a mai napból?
Becker Roland: Szeretek mindig előre nézni, nem szoktam sokat időzni a sikereken, inkább szeretném tovább csinálni, hiszen erősödik a magyar közösség és megérdemlik azt, hogy képviselve legyenek. Ha ezt bármilyen aprósággal tudjuk támogatni, akkor megtesszük, az ötleteinket előre visszük.
A beszélgetés végén Roland mosolyogva hozzátette: „Hazafelé pedig a családomnak is elmesélem majd, milyen különleges nap volt ez számomra! De nem állunk meg – megyünk tovább, dolgozunk. Büszkék vagyunk a visszajelzésekre és ha létrejön az, amit kitaláltunk.”
Az 1956-os forradalom hősei több mint hat évtized távlatából is iránytűként mutatják meg, mit jelent a bátorság, a hit és az összefogás ereje. A hamburgi emléktábla így hidat képez a múlt és a jelen között, amely összeköti a magyarokat, bárhol is éljenek a világban.
Becker Roland és a Magyar Vándor Egyesület munkája azt bizonyítja, hogy a megtörtént események nem zárulnak le a történelemkönyvek lapjain: élő valósággá válnak minden alkalommal, amikor egy közösség úgy dönt, hogy emlékezni szeretne. A hazaszeretet pedig nem helyhez kötött, hanem szívből jövő erő: akár több száz kilométerre Magyarországtól is lehet méltón őrizni és továbbadni a múlt örökségét.
