Augusztus 20. Wellingtonban

Szent István nap és az új kenyér ünnepe Wellingtonban

/ Neiner András /
neiner.andras képe
Augusztus 20., államalapító Szent István királyunk napja kiemelt helyet foglal el a magyar nemzeti ünnepek sorában. Olyan állami ünnep, amelyről nem csak Magyarországon emlékeznek meg, hanem a határainkon kívül is – a szomszédos országokban éppúgy, mint a távoli kontinensek magyar közösségeiben.
Újkenyéráldás és könyörgés szamoai nyelvenCsaknem százan jöttek el, nagy volt a várakozás (és egy pici lámpaláz)Szentirmay Klára, a Magyar Millennium Park Trust vezetője, a rendezvény főszervezőjeSzent István napi megemlékezés a Magyar Millennium Parkban

Sajnos az anyaországtól távol már nem olyan egyszerű – sokszor még otthon sem – az embereket csak a megemlékezés miatt összehívni. Ehhez egyre inkább az kell, hogy legyenek programok, kísérő rendezvények, ahova a fiatal családosok is eljönnek, elhozzák a gyerekeket. Wellingtonban szerencsére nincs hiány kezdeményező készségből és lendületből, így sikerült gazdag kulturális programot összeállítani, aminek a középpontjában saját néptánccsoportjuk műsora, illetve az aucklandi KCSP-s néptáncos pár előadása állt.

Az idei évben az Anzil étterem volt a helyszíne az ünnepi rendezvénynek. A családi vállalkozásban működtetett és Kerekes Ivett mindenkire átragadó jókedvével menedzselt magyar étteremre nem csak a kiváló konyhájuk miatt – ahol magyarosan főznek és igazi magyar ízeket kóstolhatunk – esett a választás, hanem azért is, mert az étterem melletti rendezvényteremben száz ember is kényelmesen elfér. Ideális helyszín, minden adott egy egész délutános rendezvény lebonyolításához.

A megemlékezés szombat délben kezdődött a Magyar Millennium Parkban, amit az itteni magyarok hoztak létre a néhai tiszteletbeli főkonzul, Szentirmay Pál kezdeményezésére 2003-ban. Az elmúlt két nap esős-szeles időjárása után a Jóisten kegyeibe fogadott minket, szépen kisütött a nap, tiszta időben kezdődhetett a megemlékezés – mintha ezzel is nekünk akarna üzenni ezen a napon. Nagyjából negyvenen lehettünk a parkban, sokan kokárdát tűztek, ezzel is kiemelve az esemény jelentőségét. A Trust elnöke, Szentirmay Klára köszöntötte az egybegyűlteket, méltatta a parkot és az összegyűlt közösséget, majd közösen elénekeltük a himnuszt. Ezt követően ünnepélyes koszorúzásra került sor: előbb a nagykövetség nevében az első beosztott Fazekas Béla, majd az új-zélandi magyarok, azaz a Magyar Millennium Park Trust nevében egy aucklandi magyar kislány, Lipóth Réka helyezett el koszorút a parkban álló kopjafa tövében. Zárásul az aucklandi KCSP-ösztöndíjasok, Dóri és Marci a szatmári táncból tartottak rövid bemutatót, mely verbunkból, lassú és friss csárdás tételekből állt össze. Sok arra járó megállt, mosolyogva nézte a rendezvényt, többen fényképeztek. A félórás műsort követően fölszálltunk a Magyar Millennium Park által odarendelt buszra és elindultunk az Anzil étterembe. Útközben vidáman beszélgettünk, miközben Klári frissen sült pogácsáit tartalmazó kosárka ismét körbejárt.

Az étteremhez megérkezve megvártuk a külön autóval érkezőket, majd mindenki szépen helyet foglalt az asztaloknál. Szép számban, kilencvenen jöttek el a rendezvényre, nagyon jó volt látni a sok embert, az idősebbeket, a sok fiatalt, gyerekeket. Na, gondoltam magamban, ebből már rossz nem sülhet ki és így is lett.

Klára igazi háziasszony módjára mindenhol ott volt, ha kellett irányított, ha kellett segített a felszolgálásban, mindenkihez volt egy kedves szava. A műsorszámokat nem csak felkonferálta, hanem néhány szóval el is magyarázta miről van szó, illetve bemutatott minket KCSP-seket, valamint Lipóth Petrát az aucklandi mentort.

Az első produkció a wellingtoni magyar néptánccsoport fellépése volt, dél-alföldi táncot mutattak be. A 14 tagú csoport csak néhány hónapja kezdett el a gyakorolni a fellépésre Komlósi Dóra vezetésével, ám szakértő keze nyomán e rövid idő alatt sikerült olyan munkát végezni, hogy a közönség lelkes tapssal jutalmazta a bemutatót. Ügyes és tetszetős koreográfia, összeszokottság ilyen rövid idő alatt nem kis teljesítmény. A tánccsoportban nem csak magyarok vannak, hanem más nemzetiségűek is, akik beleszerettek a magyar kultúrába, a magyar népzene dallamvilágába és a vibráló, hol lassú-hol tüzes magyar táncba. Integráló, közösségformáló élmény egy ilyen tánccsoportban részt venni.

A helyi szamoai származású lelkész, akinek jóvoltából használhattuk a termet, örömmel elvállalta a kenyérszentelést; beszédében kihangsúlyozta, ő még gyerek volt, amikor a szüleivel Új-Zélandra költöztek, pontosan tudja, milyen érzés az anyaországtól távol élni, ezért nagyra becsüli az itteni magyar közösséget, azt hogy a nagy távolság ellenére fenntartják kultúrájukat, szokásaikat. Ezután megáldotta az új kenyeret.

Az ünnepi menü marhapörkölt és székely káposzta volt, minden asztalra került mindkettőből, hozzá tejföl, frissen sült cipó, savanyúság, desszertnek pedig somlói galuskát készített Ivett. De a vegetáriánusoknak is jutott rakott zöldségtál. Mindenből jutott bőven mindenkinek, és mindenki áradozott az ebédről.

Ebéd után sem volt megállás, újra felpörögtek az események. Elsőként Bíró Márton lépett elő és egy fiútáncot, erdélyi csapás variációkat mutatott be, amit a közönség új-zélandi viszonylatban szokatlan vastapssal jutalmazott. Ezután komolyabb hangvételű, emelkedett hangulatú ünnepi beszéd következett.

A nagykövet távollétében Fazekas Béla első beosztott mondta el az ünnepi köszöntőt. Nagyon bátorító, sok személyes emlékkel fűszerezett beszédet tartott – megemlékezve az idősebb generációról is –, kiemelve Szent Istvánnak az Imre herceghez szóló intelmei közül az összetartozásra, összefogásra vonatkozó gondolatait. Nekem nagyon tetszett, hogy nem papírról olvasta, hanem fejből mondta el a beszédet. Ezt követően jöttem én egy Ady Endre verssel; azért esett őrá a választás, mert idén emlékezünk meg halálának 100. évfordulójáról. Az volt a kérés, hogy a Magyar Ugaron című versét adjam elő, a szavalás után pedig angol fordításban is elhangzott a vers.

Újra tánc következett. Lázár Anna Dóra és Bíró Márton összeszokott páros, profi táncosok, előadásukkal teljesen elbűvölték a közönséget. Mezőségi táncot hoztak: cigányosat, lassú magyarosat és szökőst. Az előadás végén táncházat is tartottak: a moldvai csángó tánc alaplépéseit mutatták meg majd bevonva a közönséget együtt táncoltak kicsik és nagyok, körben (ördög útja), párosan körben (kecskés) és egymással szemben állva (lérem, lérem, utolérem). Hatalmas sikert aratott a táncház, amely a nap záró programja is volt. Az emberek lassan gyülekezni kezdtek a parkolóban, a busz visszaindult, de még így is sokan maradtak és kávézgatás közben elbeszélgettek egymással. Öröm volt látni, hogy amikor Ivettékkel elkezdtük lepakolni az asztalokat, a vendégek azonnal jöttek segíteni, asztalokat, edényeket vinni, mindenki talált valami tennivalót.

Remek nap, igazi ünnep volt, nagyszerű programokkal, sok emberrel, bensőséges hangulattal. Ebből lehet táplálkozni, erőt meríteni a jövőre tekintve is.