Azok az emberek, akik emlékeiben még ott él gyermekkoruk szokásvilága, akik vágyódva gondolnak vissza szülőföldjük hangulatára, a síkság nyújtotta lehetőségekre, mindenhol megtalálják a módját, hogy ismét újraélhessék. Sydney városában működik egy szervezet, melynek tagjai a Délvidékről származnak. Számukra, még inkább fontos ezen értékek ápolása, hiszen ők a magyarság egészén belül is egy kisebb, különálló egységet alkotnak, és e sajátosság megőrzése szívügyük kell, hogy legyen. Összetartozásuk egyik jelképe az alföldi táj. Az a föld, mely a kenyér klasszikus hazája. Éppen ezért, a Délvidéki Magyar Szövetség minden évben megtartja a már hagyományossá vált Arató Bálját. Az ünnepség keretében, a szokásokhoz híven, búzából készült koszorúval és énekszóval vonulnak fel a vendégek előtt. Az idén, számunkra, ösztöndíjasok számára is lehetőség adódott, hogy részt vehettünk és szerves részét képezhettük e mulatságnak. Mi, lányok, örömmel cseréltük le a jól megszokott, ünneplő fekete ruhánkat, hogy színes, magában is értékeket hordozó népviseletbe öltözve elvegyülhessünk a tömegben, míg a fiúk nemzeti színű szalaggal átkötött kalapban elmondták köszöntő szövegüket. Az aratás végén, a hagyomány szerint, mindig hálát adtak, hogy a munka befejeződhetett. Erre f.t. Lédeczi Dénes atya segítségével most is sor került, aki megáldotta az új búzából készült kenyeret, majd kezdetét vehette a jó hangulatú mulatság, melyről Rácz András és háromtagú zenekara gondoskodott.
Az Arató Bál színvonalát Magyarország Canberrai Nagykövetségéről érkezett illusztris vendégek tették még emeltebbé. Jelen volt dr. Gruber Attila nagykövet, dr. Haszonics Diána és Simon Ervin konzul, illetve Gyombolai Zsófia kulturális attasé. Az összejövetel megfelelő alkalmat biztosított arra, hogy az itteni magyarság egy csoportja előtt, ünnepi keretek között adhassák át dr. Kolozsy Sándor szobrászművésznek a Magyar Érdemrend Tisztikereszt állami kitüntetést.
Számomra, délvidéki magyarként, még inkább öröm volt részt venni ezen az eseményen, és látni, hogy az otthonomtól, az otthonuktól távol mennyire szívügyük az itteni embereknek a délvidéki identitás és a hozzá tartozó lelkület ápolása sok évvel a kiköltözésük után is.
