Mindenki tudja, miért ünnepeljük évről évre az édesanyákat. A sok szeretet, törődés, átvirrasztott éjszaka, meg persze a tény, hogy nélkülük senki sem lenne a földön, igazán megérdemel egy saját napot az évben. De vajon gondoltál-e már arra, mióta tart ez a hagyomány?
Erről az emberiség történetének első írott emlékei Görögországból származnak. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának, és vele együtt az anyákat is köszöntötték. Később a Brit-szigeteken keresztény ünnep volt az anyák vasárnapja, amikor még a szolgálók is szabadnapot kaptak, hogy meglátogathassák édesanyjukat. Az ünnep később levetette vallási jellegét, és az Egyesült Államokban Anna Marie Jarvis kezdeményezésére nemzeti ünneppé vált. Anna a dátumot saját édesanyja halálának emlékére választotta. Innen már nem kellett sok, hogy az egész világon elterjedjen, pláne, hogy a mindenféle virág- és ajándékkereskedések előszeretettel népszerűsítették a magasabb bevétel reményében.
Így érkezett meg Magyarországra is, ahol először 1925-ben jelent meg, a májusi Szűz Mária-tisztelethez kapcsolódva. És ehhez a kultúrákon és kontinenseken átívelő hagyományhoz csatlakoztunk idén mi is a Magyar Házban.
Nagy volt az izgalom: készültek a gyerekek, könnyeztek az anyukák. Alaposan fel lett díszítve a terem, különös tekintettel a mennyezetre és egy májusfára, ami helyhiányában átesett egy kis ausztrál átgondoláson. Ha valakinek esetleg nem lenne a szeme előtt, elmondom, hogy egy valamirevaló magyar májusfa egy hosszú szál fiatal fa kivágott törzséből és a tetején meghagyott ágakból áll, tehát legalább négy méter magas. A miénk jóval alacsonyabb volt, de nem kevésbé szép. Hosszú rózsaszín szalagok díszítették az eukaliptuszágakat, és később az anyukák féltő kívánságai gyermekeik jövőjére nézve.
A műsor Halász Judit „Bóbita” dalával kezdődött, amit a gyerekek közösen énekeltek, Emese és én pedig ukulelén és gitáron kísértük. Ügyesek voltak nagyon, pláne, hogy előtte csak két alkalommal tudott élőben próbálni a csapat. Ezek után sok szép verset és dalt hallhattunk még egyéni előadásban. Az idei műsor meglehetősen zenésre sikeredett: a nyitódalon kívül egy tuba- és egy csellóelőadást is hallhattunk. Végül zárásként anyukák és csemeték együtt táncoltak a fent említett, jókívánságokkal feldíszített fa körül.
Igazán szép ünnep kerekedett. Szeretném elmondani még azoknak, akik a nézőtéren ültek, és nem láthatták, hogy milyen izgulás és toporgás folyt a függöny mögött. Mindenki már két-három kis előadóval előre tudni akarta, mikor jön ő, és aggódott, nehogy elrontson majd valamit. Ebből is látszik, kedves anyukák, hogy mennyire szeretnek titeket a gyerekeitek.
Természetesen a köszöntő mellett nem maradhatott el egy kis ajándék sem. Minden gyerek választhatott egy kis virágos kulcstartót és egy szál gyönyörű lila nyári violát, ami addig vödrökben várta, hogy az édesanyák és nagymamák ajándéka legyen. Sőt, én néhány kézzel készített alkotást is láttam, amelyek még otthon készültek.
Az ünnep kevésbé formális része a terem hátuljában, a terített asztaloknál folytatódott. Finom raguleves, sok süti és gyümölcs várt minden résztvevőt. A szendvicsek majdnem végleg a hűtőben maradtak, de nem kellett volna aggódni: így is mind pillanatok alatt elfogyott. Közben kint megteltek a padok, szállt a vidám gyerekzsivaj és a beszélgetés zaja. Bár én nem láttam, de remélem, a fotósaroknál is sok szép kép készült. Nagy odafigyeléssel készítettük nektek.
Szerintem igazán kedvesre sikerült idén az édesanyák köszöntése. Kívánok mindegyiküknek még nagyon sok szép közös anyák napját a gyerekeik és unokáik körében.
