Az én életemben is váratlan fordulat történt: két hetet a francia korlátozások között eltöltve, március végén hazatértem Franciaországból, és a hatósági karanténból folytattam tovább a feladataimat. Mivel az online munka alapköveit már korábban letettem – az első foglalkozások, online tevékenységek szépen elindultak – csupán a folytatás mibenléte volt számomra kérdés.
Úgy gondolom, eddig sokan azt mondták: az online téré a jövő. Sokszor már elegendőnek éreztük csak ott és sajnos sokszor kizárólag ott tartani a kapcsolatot egymással. A programok megszervezésében számomra is óriási segítség volt a Facebook csoportok rendszere, ahol hatékonyan és gyorsan tudtunk kommunikálni, például a Ringató Baba-Mama Klub tagjaival, a strasbourgi fiatalokkal, és a nagy, közös csoportban a strasbourgi magyarokkal általában. Ennek az időszaknak az egyik legnagyobb tanulsága számomra és sokak számára mégis az, hogy mindez mennyire nem elég.
Igen, ezek remek és korszerű eszközök, igen, segítik életben tartani a kapcsolatokat – főleg az elzászi közösségben, ahol sokan kisebb falvakban, városokban élnek Strasbourg körül – de önmagukban semmiképpen sem pótolják a közösség személyes találkozóit. A valós térben zajló foglalkozások, programok azok, ahol az egymásra kacagások és a viccek, a finom ételek illata, a varázslatos magyar és elzászi sütemények, a néptánc és a népzene, a közös játék és fogócska, a kulturális program, és általában a közösségi lét létrejön. Kiderült, otthon ülve még énekelni sem tudunk egyszerre az online programokban: csúszik a hang vagy az internet, nem olyan a jelenlét, de leginkább hiányzik az egymásnak koccanó játékok zaja és a nyüzsgő gyerekek társasága.
Mégis, mindezek ellenére és mindennel együtt is, a jó dolgokat emelném ki, amelyet ez az időszak kényszerűen, de meghozott. Elkezdtünk hiányozni egymásnak: az online csoportok felélénkültek, elkezdték az édesanyák elküldeni egymásnak, hogyan játszanak együtt a gyerekek a saját kis udvarukon, vagy hogyan festik otthon a piros tojásokat húsvétkor. A gyerekek saját maguk által írt és gyűjtött locsolóverseket mondtak fel videóra (az általam kiírt kihívásra válaszolva): ezt körbeküldtük a közösségben, így mindenki részesülhetett belőle. A Baba-Mama Klubbal elénekeltük a dalokat, a Facebook live lehetőségeit használva: vezetésemmel az éneklést és az alatta futó beszélgetést rögzítettük, így ez bármikor visszanézhető, akkor is, ha éppen más időben aludt el a kicsi. Az online iskola működik, igaz, a szülők nyakába szakadt a hagyományos is, így ez otthon most senkinek sem egyszerű. De a feltöltött feladatbankból kedvükre válogathatnak, melyet az ünnepköröknek és évszakoknak megfelelően állítunk össze, a megoldott feladatokat pedig visszaküldik nekünk a szülők. A személyes kapcsolat sem maradhat el: a gyerekek ismerős hangot hallanak, amikor én magam veszem fel nekik a kézműveskedést, így velem együtt tudják elkészíteni az anyák napi ajándékot. És még oldalakon keresztül sorolhatnám, mi minden történik nap mint nap…
Mindemellett szívet melengető látni, milyen lelkesen és talpraesetten oldják meg a helyzetet ösztöndíjas társaim is: talán mi is szorosabb közösség lettünk, hiszen sokkal gyakrabban beszélünk egymással, tartjuk a kapcsolatot, érdeklődünk a másik hogyléte felől.
Talán minden nehéz időszak hoz magával szépségeket is, csak fogékonynak kell lenni rá.
