Jan Smuts 1.0
Előre bocsátom, hogy bár egykor harmadik lettem a történelem OKTV-n, azóta nem sűrűn folytattam történetkutatást, ezért a most következő gondolatmenetemben felbukkanó minden esetleges szakmaiatlanságért előre is elnézést kérek. Hogy saját fogyatékosságaim előzetes beismerése mellett is fontosnak tartottam ezt a beszámolót megírni, a téma fontosságával és érdekességével tudnám leginkább indokolni. De miről is van szó?
Alig több, mint két héttel a Tanácsköztársaság kikiáltása után, április 4-én Bécs irányából különvonat futott be a Keleti pályaudvarra. Legfontosabb utasa a dél-afrikai Jan Christiaan Smuts tábornok, előbb Dél-Afrikában – többek között – hadügyminiszter, majd a brit háborús kabinet tagja, azzal a feladattal érkezett Budapestre, hogy Kun Bélát, a forradalmi kormányzótanács külügyi népbiztosát, valójában tényleges vezetőjét, az antant által szabott feltételek betartására bírja, sőt azoknál kedvezőbb ajánlattal kecsegtesse. S ami ennél is fontosabb: magával hozta a meghívót az első világháborút lezárni hivatott békekonferenciára.
Két tárgyalási fordulót tartottak, az elsőt még aznap, a másodikat április 5-én. A találkozókról nem maradt fenn jegyzőkönyv, pláne hangfelvétel, és a korabeli beszámolók is ellentmondásosak kissé. Akad például köztük olyan is, amely szerint Smuts kifejezetten pozitív benyomásokkal távozott Budapestről.
Mégis valószínűbb, hogy azon visszaemlékezések járnak közelebb a valósághoz, amelyek szerint Kun Béla azzal a taktikával próbálkozott, hogy lehetetlen követeléseket fogalmazzon meg Smuts-szel szemben, hogy aztán majd legyen miből lealkudni. A „balkáni” viszonyokat nem ismerő, szigorú kálvinista nevelést kapott dél-afrikai búr (szó szerinti fordításban: paraszt) fülét azonban talán bánthatta ez a kupeckodás, és Kun Béla legnagyobb döbbenetére még aznap visszatért Bécsbe. „Zsebében” a békekonferencia meghívójával.
Hogy a történelmi Magyar Királyság körülbelül kétharmada – gazdasági, katonai és politikai megfontolásokból – mindenképpen a szomszédos államok területét kellett volna-e, hogy gyarapítsa, a mai napig élénk viták tárgya mind szakmai körökben mind a baráti asztaltársaságokban.
Az azonban valószínűleg részben ennek a 1919. áprilisi kommunikációs kudarcnak is betudható, hogy Magyarország nem képviseltethette magát a békekonferencián, így jórészt még minimális mozgástere is elveszett. A körülmény, hogy Magyarország majdnem egy évvel legtöbb egykori szövetségese után, 1920. június 4-én írta alá a békeszerződést, rendkívül kiélezett időkben tartotta fenn a bizonytalanság légkörét hazánk körül.
Ha már Jan Smuts történetesen dél-afrikai volt, akkor történelemkedvelő emberként kötelességemnek érzem, hogy dél-afrikai tartózkodásom során jobban megismerjem, tanulmányozzam alakját, s ezen keresztül a szélesebb hazai közönséggel is megismertessem. Ezért terveim szerint a következő hónapokban több alkalommal jelentkezem majd a személyéhez kötődő tudósításokkal.
Ki volt Jan Smuts? Milyen hatások és események formálták személyiségét? Kik voltak rá a legnagyobb hatással? Lehettek-e bármilyen előismeretei hazánkról? És – főleg – „bánta”-e később azt, hogy nem volt egy kicsit türelmesebb, taktikusabb Kun Bélával szemben? Többek között ezekre a kérdésekre keresem majd a választ. A tévedés jogának fenntartásával.
