A rendezvény fővédnöke Tordai-Leikó Gábor főkonzul volt a Müncheni Magyar Konzulátusról. A konzulátust Rácz Anita konzul asszony képviselte. A helyi egyházi felekezetek képviseletében Zahn-Lázár Enikő nagytiszteletű asszony és Dr Lipécz József volt jelen. A Nürnbergi Magyar Kultúregyesület elnöke, Rozmán Lajos, és alelnöke Bíró Péter volt a rendezvény házigazdája. A Nürnbergi Magyar Cserkészeket vezetőjük Tihanyi Endre cserkészparancsnok képviselte.
Kérdezem Kolcsár Józsefet az előadás rendezőjét: Kedves Józsi, kérlek mutasd be kis társulatodat!
Kolcsár József: Elsősorban jelezni szeretném, hogy ez nem egy társulat, bár már mindenki játszott színházban. Szakmájukat tekintve van köztünk két egyetemista, Pascu Tamara fogtechnikus hallgató, és Daczó Gábor rendező-szakos hallgató. Ezen kívül Csibi Szabolcs népzenészből és jómagamból áll a kis csapat. Négyünk közül én egyedül vagyok színész.
Hogyan sikerült összeállítani ezt a megható, szívet melengető műsort? Miből merítettetek ihletet?
A felkérés után Daczó Zádor barátommal összeültünk és kiosztottuk magunk között a feladatokat. Én a költészet részéről közelítettem, ő a történelmi részét vizsgálta-kutatta. A zenei részt Csibi Szabolcs és Pascu Tamara vállalták magukra.
A közönség láthatóan, érezhetően lereagálta az általatok igen nagy beleéléssel előadott verseket, énekeket. Egyszerűen nem bírták ki a jelenlévők, hogy bele ne tapsoljanak a műsorba. Ez milyen érzés volt előadás közben?
Igen, mi előadók is úgy éreztük, hogy találkozott az előadás a közönséggel, és találkoztunk mi is az '56-os érzéssel. Nehéz ezt szavakba önteni, de a színházi berkekben ezt a katarzis mellet még áldott állapotnak is hívják. Ez történt mindazokkal, akik ott voltak, legalábbis én úgy érzem. A közönség megérezte az előadás ritmusát, és felült rá, akár egy ringlispilre.
Egyáltalán, már az a tény, hogy ilyen messzi a hazától magyar közönségnek kell előadást tartani, milyen érzelmeket gyújtott bennetek?
A közönség mindenhol közönség, de természetesen van különbség ami a „befogadást" illeti. Az itteni magyaroknak is megvan a saját történetük, a saját problémáik. Ahogy mi láttuk itt sem könnyű magyarnak lenni. Éppen ezért éreztük, hogy nagyon sok üzenet értő fülekre, szívekre talált.
Az a tudat, hogy a jelenlévők között sokan átélték azokat a borzalmakat, a tehetetlenséget az óriási túlerővel szemben, befolyásolt-e benneteket?
Ha őszinte akarok lenni, akkor nem, de azt sem tagadom, hogy előadás közben találkozott a tekintetem olyan szempárokkal, melyek egyértelművé tették számomra, hogy pontosan tudják miről beszél a költő általam.
A ti generációtok nem élhette át személyesen ezeket az eseményeket. Mi adta az indíttatást, hogy ezzel a témával foglalkozzatok?
Nekünk is szinte kötelező tudni és foglalkozni az '56-os eseményekkel. Valaki azt mondta, hogy a jövőt csak úgy építhetjük, ha ismerjük a múltunkat. És a mi múltunkhoz az '56-os forradalom hozzátartozik.
Milyen kritériumok alapján állítottátok össze a műveket, énekeket a műsorhoz?
Számunkra '56, a szabadság utáni vágy és annak keresése a legfontosabb jellemzője. Ennek alapján állítottuk össze az egész műsort is.
Kérlek, sorolj fel pár szerzőt, akinek a műveiből válogattatok!
Szilágyi Domokos, Márai Sándor és Ábrányi Emil írásaiból idéztünk műsorunkban.
Végezetül idéznél nekünk valamit az előadásból?
„Szégyen a szó, ha nem vigasz
Szégyen a vers, ha nem igaz
Igaz vagyok, s szégyentelen
Akárcsak a történelem.”
Rozman Lajos a Nürbergi Magyar Kultúregyesület elnöke így fogalmazta meg mit jelent számára a forradalom: 1956-os események felejthetetlen tragikus emlékek, amelyek vezérelték eddigi tevékenységét. Társadalmi életét a forradalom szellemében, annak méltó emlékét képviselve élte, és továbbra is igyekszik továbbadni annak értékeit.
