Legnagyobb büszkeségem a chilei magyarok első néptánc csoportja, amit mindenki egyformán magáénak érez
A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium humán tagozatán érettségiztem 2006-ban, majd az ELTE portugál szakos hallgatójaként folytattam tanulmányaimat.
Négy éves korom óta foglalkozom néptánccal, és sok együttesben megfordultam már. A Debreceni Népi Együttesben közel tizenöt évig koptattam a táncterem padlóját, később, az egyetemi évek alatt a Csepel Tánc Együttes, majd a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttesben folytattam a táncot.
A 2010-es Csángó Fesztiválnak köszönhetően kerültem Santiago de Chilébe, ahol egy darabig egy helyi néptánccsoport tagja voltam. 2016-ban ért az a megtiszteltetés, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként megkezdhettem a helyi magyarság kulturális életének fellendítését. Öt éves megszakítás után újra indult a Chilei-Magyar Kulturális Egyesület Értesítő nevű kiadványa, amely az óta folyamatosan megjelenik.
A legnagyobb büszkeségem a chilei magyarság történetének első néptánccsoportja, amely ma a Chilei-Magyar Duna Táncegyüttes nevet viseli. Sikerült elérnünk, hogy a részvétel már nem csak hobbi, hanem ennél sokkal több, sokkal mélyebb. Tapasztalataim szerint az együttest minden itteni magyar a magáénak érzi, függetlenül attól, hogy részt vesz-e a próbákon vagy sem.
A programmal szeretném a korábban megkezdett munkát folytatni, a chilei magyarságot még erősebben összefogni, és a kultúra eszközeivel magyar identitásukat erősíteni.