Viktória állam, Castlemaine városában Leviny Ernő emlékét a Buda Ház őrzi
Valljuk meg, Leviny Ernő neve nem cseng azonnal ismerősen. Mégis élete csodálatosan tükrözi Magyarország, Európa és Ausztrália 19. századi történetét. Migráció, forradalmak, művészet, aranyláz, kalandvágy és újrakezdés, tehetség és kitartás története ez Szepesszombattól Castlemaine-ig.
A felvidéki Szepesség az ezüst- és aranybányászat egyik legfontosabb központja volt a késő középkortól. A Besztercebánya, Selmecbánya, Körmöcbánya elnevezések mind a bányászat fontosságára utalnak. Szepesszombat maga az arany-kereskedelem egyik helyi centruma volt. Mivel arany és ezüst volt bőven, a nemesfémbányászatra virágzó ötvösművészet épült.
Leviny ebben a környezetben ismerkedhetett meg az arany- és ezüstművesség alapjaival. 15 éves volt amikor Pest-Budára ment, hogy gyakornokként kitanulja az ezüstműves és ékszerész szakmát. 7 évet töltött a fővárosban, majd utazni indult és eljutott Ausztria, Németország, Luxemburg és Itália után Párizsba. Párizs a divat és a művészetek európai központja, ahol Leviny bekapcsolódott a bohém életbe és a művészetek tanulmányozásának szentelte az idejét.
A francia forradalmi helyzet hatására 1846-ban Londonba települt és itt orosz ékszerésztársával egy kiemelkedően sikeres ékszerüzletet hozott létre. Londoni munkásságáról tudjuk, hogy nemcsak ékszerek készítésével, de azok megtervezésével és a tervek értékesítésével is foglalkozott. Az 1851-es londoni világkiállításra tervezett nyakékje a világkiállítás katalógusában is helyett kapott. Leviny Ernő nem feledve gyökereit, ahogy csak tudta, segítette az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukása után Londonba menekülő forradalmárokat. Tudjuk, hogy csodálta Kossuthot és a Buda Ház kurátora (Lauretta Zilles) szerint ismerték is egymást.
1852-ben a londoni közvéleményt az ausztráliai ásatásoknál talált jelentős mennyiségű arany hozta lázba. Leviny nagy döntésre szánta el magát. Sikeres üzletét felszámolva, minden pénzét bányászati gépekre költve, nekivágott az ismeretlennek. Az S.S. Melbourne fedélzetén 1853 februárjában érkezett meg Melbourne-be, ahonnan egyenesen a Forest Creek-i ásatásokhoz utazott. Itt szembesült a legrosszabbal: gépei használhatatlanok voltak és a főleg kézzel bányászó szerencsevadászok nem nézték jó szemmel a bányatársaságok megérkezését s a gépek összetörésével fenyegettek.
1854-ben Leviny kénytelen volt visszatérni az ékszerész-és órakészítő szakmába. Ahelyett, hogy gyors meggazdagodás után visszautazott volna Európába, ahogy eredetileg tervezte, ausztrál állampolgárságot szerzett és ingatlant vásárolt Castlemaine-ben.
Leviny magánéletét is a veszteségek és újrakezdés jellemezte. 1858-ban megházasodott és egy évvel később megszületett fia, Charles Ernest. Azonban a családi harmónia nem tartott sokáig, fia hat hónap múlva, felesége pedig 1860-ban halt meg. 1864-ben újra nősült és Bertha Hudsonnal kötött házasságából 10 gyermekük született. Ebben az időben sikerült egy nagyobb ingatlant vásárolnia, amelyet akkoriban Delhi Villa néven ismertek. A jelentős és elegáns épülethez Leviny az évek során többször hozzáépített, csodálatos kertet alakított ki és otthonát elnevezte Buda Háznak.
A ház 118 évig volt a Leviny család tulajdonában és ezen idő alatt a művészetek és a 19. századi viktoriánus kertészet egyik fellegvára lett. Leviny 1863-ban nyugdíjba vonult és haláláig hobbijának, a festészetnek, családjának és a Castlemaine-i közössėgi élet szervezésének szentelte életét. 1905-ös halálakor a környék legtehetősebb és ismertebb embereként búcsúztatták.
