A magyar emigráció krónikása
Oravecz Imre főként az amerikai magyarokat is érintő könyvéről beszélt a Bocskai Rádiónak, amely A rög gyermekei című trilógia középső kötete. A 2007-es Ondrok gödre után jelent meg Kaliforniai fürj címmel 2012-ben, ezt követte tavaly a befejező rész, az Ókontri. A háromrészes regényben a saját családja történetét írta meg, amely azonban generációk közös története, és a nagy magyar kivándorlásról szól. A cselekmény a 19. század végén kezdődik, amikor apai nagyapja a családjával útnak indul, hogy sok más sorstársukkal együtt szerencsét próbáljon Amerikában. Ellis Islanden keresztül előbb Ohióba érkeznek, majd innen mennek tovább Kaliforniába. Egyik fiuk évtizedekkel később visszatér Magyarországra, s noha ő már Amerikában született, abban a faluban kezd el hagyományos paraszti gazdálkodással foglalkozni, ahonnan a szülei kivándoroltak, és ahová majd a fia, Imre édesapja szintén hazatér Kanadából. Itt született, és évek óta itt él Oravecz Imre is, a Heves megyei Szajlán, amely költői-írói magánmitológiájának origója.
Azt meséli, érintettsége okán mindig is foglalkoztatta az emigráció története, de már elmúlt hatvan éves, amikor összeszedte a bátorságát és belefogott a regény írásába. Anélkül azonban, hogy kapcsolatba került volna Amerikával, meg se merte volna próbálni. Ő maga is volt menekült, ösztöndíjas diák, vendégtanár az USA-ban, így megismerte az országot, ahová ma már csak turistaként jár vissza az ókontriból. A befejező kötet címe kapcsán szóba került a regényekben használt hunglish nyelv, amelyet egyrészt a hazaköltözött régi öregektől hallott, illetve a diaszpóra magyarsága körében találkozott vele, másrészt egy szótárból dolgozott, amely a kivándoroltak speciális, kevert nyelvi szókincsének gyűjteménye. Sokan közülük soha nem tanultak meg jól angolul, hiszen átmeneti állapotnak tekintették a kintlétet, és egész életükben arra készültek, hogy hazamenjenek. De számos olyan dologgal is találkoztak az új hazában, amire korábban nem volt szavuk, ezért kreáltak maguknak, mint pl. az autóra használt káré, vagy a villamost jelentő sztrítkáré elnevezéseket.
A regényből a szereplőkkel együtt megismerhetjük a toledói magyar kolónia mindennapjait, ahol tízezer főnyi honfitárs dolgozott egy temperacél üzem kötelékében. A város legrosszabb környékén éltek, ahol egy kis Magyarországot alakítottak ki maguknak mozival, színházzal, boltokkal. Innen mennek aztán tovább főhőseink az 1907-es gazdasági válság idején Dél-Kaliforniába, ahol éppen a második olajláz zajlik. A családfő fúrómunkásként helyezkedik el, s végül itt telepednek le, a citrom- és narancsligetek vidékén.
Oravecz Imre Szajlán 2019 tavaszán
A trilógia a kivándorlás lélektanát is bemutatja, amelyben fontos motívum a honvágy, mint a legerőteljesebb érzések egyike. „Bárki megerősítheti, hogy az emigráció, akár rózsás, akár nem, nagy lelki teher” – mondja Oravecz Imre, aki művét, különösen a második kötetet, a fájdalom regényének nevezi. A harmadik rész viszont a szétszakadt család krónikáját örökíti meg, amelynek egyik fele kanadai emigrációban él, a másik otthon, miközben megpróbálják egymással tartani a kapcsolatot. A helyzet ’56 után változott meg, amikor már lehetett küldeni Magyarországra csomagot, újságot. Mivel a közeli rokonság nagy része külföldön élt, Imre is erről álmodott. Azt mondja magáról, hogy örök kétlaki, akinek a szíve mindig elvágyódott. Dél-Kaliforniával akkor ismerkedett meg, amikor ’85/’86-ban egyetemi vendégtanárként ott dolgozott. Ekkor szeretett bele a vidékbe, különösen a sivatagba, ahová a mostani utazása során is ellátogat. Viszont csak jóval később tért ide vissza kutatni a regényhez, Santa Paula városába, és ekkor ismerte meg behatóan a környéket. A rendszerváltás utáni első kormány tanácsadójaként a ’90-es évek elején hivatalos úton járt az USA csaknem negyven államában, ekkor jutott el Toledóba is, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy nekifogjon az anyaggyűjtéshez.
Az is motiválta, hogy az emigráció története nincs megörökítve a magyar irodalomban. Egy Csáth- és egy Gárdonyi-novellát említ, valamint Tamási Áron Ábel Amerikában című elbeszélését, amelyeket leszámítva nem nagyon létezik a témával foglalkozó szépirodalom. József Attila ismert verssora alapján – miszerint „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk” – szintén téves elképzelése alakult ki az utókornak a kivándorlásról. Oravecz Imre azonban a valóságot szerette volna megírni, ezért is kutatott és foglalkozott sok olyan részlettel, amelyek hitelessé teszik a több mint száz évet átölelő sorstörténetet.
Beszélgetésünk során kiderült, hogy mit szeret igazán Amerikában: az emberek kedvességét, segítőkészségét, és hogy nem zárkóznak el az idegenektől, nem feltételeznek rögtön rosszat. Azt mondja, régen így volt ez otthon a falusi-paraszti közösségekben is, de mára a helyzet sajnos megváltozott. A rendszerváltás előtt vonzotta a kinti demokrácia, mégsem disszidált, pedig háromszor is készült rá. Amerika azonban most is jelen van az életében: amerikai angolt beszél a fiával, rendszeresen utazik, számos vidékét bejárta, és a tíz év alatt, amíg a regényt írta, folyamatosan benne volt a kinti történelemben is. Az interjú végén felidéztük a clevelandi látogatását és a Buckeye Road-i emlékeit.
A kaliforniai író-olvasó találkozón hozzá lehetett jutni a könyvekhez, amit ajánlunk mindenki figyelmébe. Különösen érdekes olvasmány „élesben”, azaz amerikai magyarként, illetve az amerikai magyar diaszpóra ismerőjeként belemerülni a kivándorlás családtörténetébe, amely számos vonatkozásában ma is érvényes.
A fotókért köszönet a kaliforniai események szervezőjének, Farkas Dezsőnek!
