Az 1956-os forradalom leverése után az osztrák fővárosban menedéket talált magyaroknak nyitották meg, de ma már a világ összes nemzetének Bécsben megforduló fiai ismerik és kedvelik az Ilona Stüberl-t. A cél tehát, amit az egykori alapítók kitűztek, túlteljesült: ez a kis magyar sziget Bécs belvárosában nemcsak a honvágyó honfitársaink szívét dobogtatja meg, nemcsak a hazai ízeket keresők kívánságát teljesíti, hanem közvetíti kultúránkat az idegen ajkú vendégek felé. Mi több, a legszívélyesebb magyar vendéglátás megannyi kedves jelével is ámulatba ejti őket, amit az étterem tulajdonos-vezetője, Fodor Mária egészen páratlan módon teljesít. „Én ide születtem” – mondja. Vele beszélgettünk abból az alkalomból, hogy éppen harminc éve vette át az éppen hatvan éve nyitott Ilona Stüberl vezetését.
– Tiszteletet érdemlő már pusztán az a tény is, hogy hatvan éve ugyanott áll és ugyanazt kínálja egy étterem, az Ilona Stüberl-ről pedig pontosan ez mondható el. Mikor, hogyan és kinek a jóvoltából nyílt meg Bécsben ez a mindmáig töretlen népszerűségű magyar vendéglő?
– Az étterem megnyitása Somlai Mihály személyéhez fűződik, akinek a Magyarországról származó, Bécsben élő szülei működtettek a Dunán egy hajót, vendéglátással a fedélzeten. Miután Somlai Mihály házasságot kötött Ilonával, egy idő után úgy érezték, Bécs belvárosában is szükség lenne a maguk számára biztos talajt teremteniük, arra az időre, amikor majd befejezik a hajózást. Mivel az ’56-os forradalom után sok magyar érkezett Ausztriába, ezt a szempontot figyelembe véve nyitották meg 1957. november 4-én a Stephansplatz-tól kétpercnyi sétára lévő csendes kis mellékutcában, a Bräunerstrasse 2. szám alatt az Ilona Stüberl magyar éttermet. Kezdetben bablevest – ingyen kenyérrel – és Ilona néni különleges, túróval és lekvárral töltött, meleg csokoládészósszal tálalt Ilona-palacsintáját kínálták meglehetősen jutányos áron, ami egyre több osztrák vendéget is odavonzott. Tíz év eltelte után, 1967. szeptember 18-án Passauban a hajón Ilonát szívinfarktus érte és a mentőautóban meghalt. Linzben temették el, ahol Somlai Mihály szülei is nyugszanak. Azután Somlai úr sokáig egyedül vezette az éttermet, illetve nyáron, a hajózás idejére bérbe adta egy-egy családnak.
– Te hogyan kerültél kapcsolatba a Somlai családdal?
– Édesapámnak, Fodor Zoltánnak Somlai Ilona a nagynénje volt, Fodor nagymamámnak a testvére – ez volt a két család kapcsolatának az egyik szála. De keletkezett egy másik is, jóval azután ugyanis, hogy a szüleim elváltak, a már rég özvegységben élő Miska bácsi a ’70-es évek elején Budapesten elvette feleségül édesanyámat – aki szintén Ilona volt –, így kerültünk Bécsbe 1978-ban. Tizenhat éves voltam akkor, a kőbányai I. László (ma Szent László) Gimnázium második évfolyamának végzős diákja, akinek édesanyja szándéka szerint nyelvtanulás lett volna az útja – a gimnáziumban oroszt és spanyolt tanultam –, de idekint engem jobban vonzott a hajó. Besegítettem Miska bácsinál, megtanultam a német nyelvet, és egyre biztosabb voltam abban, hogy a vendéglátóiparban szeretnék maradni. Az Ilona Stüberl kulcsát és ezzel az étterem vezetését 1987 januárjában vettem át. Kicseréltük a konyhaberendezést, kifestettünk, kitakarítottunk, kibővítettük az étlapot – például resztelt májjal és egyebekkel – és kinyitottunk. Azután is minden évben elvégeztünk valamilyen beruházást, fejlesztést: kicseréltük a padlóburkolatot, a bejárati ajtót, a sörcsapot… hosszú évek munkája az az eredmény, ami itt jelenleg látható.
– Volt-e hagyománya, múltja a családodban a vendéglátó-ipari tevékenységnek?
– Senki nem volt vendéglős a családunkban, én vagyok az első, ráadásul nem is tanultam ezt a szakmát. Egyet azonban biztosan tudtam: hogy ki akarom nyitni ezt az éttermet. És abban a pillanatban, hogy kinyitottam, tudtam, mit kell tennem a vendégekkel: odapillantani, odaköszönni, kedveskedni nekik, figyelni rájuk, meghallgatni őket… Rengeteget beszélgettem a törzsvendégeimmel mindig. Láttam a gyerekeiket felnőni, velük sírtam, ha elveszítették hozzátartozójukat, velük örültem, ha boldogok voltak. Több baráti és munkakapcsolatom fakadt a vendégek köréből. Meggyőződésem, hogy én ide és erre születtem. Együtt lélegzem az étteremmel kora reggeltől késő estig immár harminc éve.
– Az a tény, hogy a Somlai-házaspár fényképe ott függ az étterem falán, kifejezi a tiszteletet, amellyel viszonyulsz hozzájuk, illetve az emlékükhöz, de e mellett azt a benyomást is kelti, hogy ma is létezik egy láthatatlan kapocs közöttetek. Valóban létezik?
– Erről szinte nap mint nap megbizonyosodom. Gyakran magam is meglepődöm a hasonlóságokon, amit a gondolkodásunkban és a munkánkban fedezek fel. Miska bácsi például azokat az egyetemistákat, akik indexükkel igazolták a sikeres vizsgájukat, meghívta egy ebédre. Nekem erről fogalmam sem volt, de ösztönszerűen magam is hasonlóképpen jártam el: ha láttam egy diákon, hogy kevés pénze van, meghívtam egy ételre, italra. Az akkori fiatalok ma is visszajárnak hozzám, hálából, amiért annak idején segítettem nekik. Az is érdekes, hogy nemrég megtaláltam a bolt legelső, Miska bácsi és Ilonka néni által tervezett névjegykártyáját, és teljesen ugyanolyan, mint a jelenlegi, térképpel a hátoldalán. Ezek mind a közöttünk fennálló láthatatlan lelki kapocs jelei. Többször megesett, hogy egy kilátástalannak tűnő helyzetben a fényképük előtt a segítségüket kértem és a probléma megoldódott. Nagyon fontos számomra, hogy beszélgessek velük, és különösen Ilonával a linzi sírjánál. Ezért is keresem fel, amikor csak erre módom, lehetőségem adódik.
– Nézzünk néhány főételt az étlapról: Jókai bableves, töltött káposzta, székely káposzta, rakott káposzta, lecsós szelet, tejfölös gombapörkölt, borjúpörkölt, székelygulyás, erdélyi fatányéros… A szakácsok, a személyzet is magyar?
– A kezdeti nehézségek után – huszonöt évesen még nemigen tudtam, hol keressek magyar szakácsot –, jó fél év elteltével került hozzánk Lukács Tibor, aki húsz évig dolgozott nálunk. Nagyon jó szakács volt. Tíz évvel ezelőtti távozása óta is csak magyar szakácsok vannak a konyhán; jelenleg ketten – Novák Péter és Szocsin Imre – váltják egymást, mert egész nap nyitva tartunk. Konyhai kisegítőként Andrásdi Péter, Krautinger Brigitta és Hutka Gyöngyi dolgozik velük. Van nyári és téli étlapunk; nyáron kínálunk például tojásos nokedlit salátával, töltött paprikát, télen debreceni tokányt, mákos tésztát, gesztenyepürét, de lényegében minden ugyanaz, és ez azért is jó, mert a kilenc – német, szlovák, angol, francia, spanyol, olasz, kínai, japán és orosz – nyelvre lefordított étlapjainkat újra és újra átírni nagy munka lenne. Három felszolgálónk is magyar természetesen: Soós Gábor, Kustán-Kocsis Attila és Kovács Zita látja el a szervizt.
– És persze Fodor Mária, akit csakugyan nagyon gyakran látunk az asztalok körül sürögni-forogni. A más nemzetiségű vendégek is rendelnek ezekből a jellegzetesen magyaros ételekből?
– Az osztrákok, szlovákok, románok, oroszok igen, a francia, spanyol, amerikai vagy az olasz vendégek inkább bécsi szeletet rendelnek – amit mi mindig hatalmasra klopfolt borjúszeletből, friss olajban sütünk –, de néha ők is választanak bablevest és pörköltet is.
– Jellemzően kik alkotják a vendégkört?
– A magyarok mellett egyre több az osztrák törzsvendégünk is, és hát jönnek a világ minden tájáról. Volt olyan eset, hogy egy amerikai úr jelezte e-mailen, hogy Bécsben átutazóban a repülőtérről egyenesen idejön hozzánk vacsorázni, tartsak fenn számára egy asztalt. Nagyon sok visszatérő vendégünk van a világ távoli pontjairól is.
– Általában rendeztek-e ünnepekhez kapcsolódó, tematikus napokat az esztendő folyamán?
– Novemberben mindig két héten át tartanak a Libanapok, amelyeken libamájat hidegen, zsírjával, tószttal, lila hagymával, ezen kívül magyaros és rántott libamájat kínálunk, illetve – és ezt a vendégek nagyon kedvelik – sült libacombot vörös káposztával és krumpligombóccal. A kivételes ajánlatokról e-mailen és a közösségi oldalunkon is értesítjük a törzsvendégeinket. Vannak napi specialitásaink is, halászlét például csak pénteken lehet fogyasztani, mert ezeket az ételeket az adott napokra készítjük frissen. Advent idején természetesen nálunk is kaphatók puncskülönlegességek.
– Az italkínálatban magyar sörök, magyar borok is szerepelnek. Nem jelent nehézséget ezek Bécsbe szállítása?
– Kezdetben szinte csak osztrák italunk volt, de elég hamar bevezettem a magyar borokat, jó tíz évvel ezelőtt pedig a magyar söröket is. A magyar borokat mosonmagyaróvári, soproni itallerakatoknál vásároljuk vagy a pincészet kiszállítja nekünk. A söröket a határ közelében élő alkalmazottak hozzák el vagy magam megyek el az áruért.
– Bécs szívében ezeket az eredeti magyar étel- és italkülönlegességeket kalocsai motívumok között, diszkrét magyar zene mellett fogyaszthatja a vendég, vagyis az étterem minden apró részlete magyar…
– A terítők az asztalokon kézzel hímzettek, a fűszertartók, tányérok és a polcokon lévő dísztárgyak kézzel festettek, megrendelésre készültek. A hangszóróból valóban magyar operettslágerek, sanzonok és más örökzöld dallamok szólnak, de csak halkan, hogy ne zavarják a vendégeket a beszélgetésben. Az étterem logójában is szerepel kalocsai minta és a törzsvendégeinknek szánt ajándéktárgyak legtöbbjén is rajta van a magyar zászló, a címer…
– Egészen kivételes, ahogyan megbecsülitek a vendégeket, ahogyan ajándékokkal is kedveskedtek nekik…
– Különösen advent idején minden vendégünk kap tőlünk ajándékot: vagy azért, mert megköszönjük neki, hogy a törzsvendégünk volt, vagy mert úgy látjuk, hogy jó benyomásokat szerzett nálunk és szeretnénk kifejezni, hogy visszavárjuk. Általában kalocsai paprika, kisméz, kisbor van az ajándékcsomagunkban. Adventi időszakban – s ez máskor sem ritka – a fogyasztás végén a számlához kis pálinkával vagy csokival is kedveskedünk a vendégeknek.
– Az is hamisítatlanul „fodormáriás”, amilyen meglepetésekben a kollégákat részesíted karácsonyi ajándékképpen…
– A karácsonyi időszakban nem tudunk külön ünneplésre sort keríteni, de tavasszal minden évben bepótoljuk. A kollégák annyit tudnak csak, hogy mikor és hol találkozunk, de hogy mi fog történni az adott napon, arról fogalmuk sincs. Egyik évben például Göss-be látogattunk el a sörgyárba, másik évben limuzinos bécsi városnézésen vettünk részt. Mindig igyekszem különleges programokkal meglepni őket.
– Milyen kivételesen szép emlékek idéződnek még fel benned, ha visszatekintesz az elmúlt évekre, évtizedekre?
– Sok ilyen van, nem könnyű válogatni közülük! Nagy megtiszteltetés számunkra például az, hogy a Münchenben élő Sereg Imre, aki már hosszú ideje végzi a Musikverein-beli újévi bécsi koncert közvetítésének technikai vezetését, amikor december végén megérkezik Bécsbe, mindig az Ilona Stüberl-ben találkozik az ORF-es kollégáival. Egyik évben sincs ez másként! Legutóbb is tízen voltak a nálunk tartott, vacsorával egybekötött munkamegbeszélésükön.
Emlékezetes számunkra az étterem megnyitásának ötvenedik évfordulója alkalmából, 2007 szeptemberében rendezett ünnepségünk is, amit – kivételesen kért használati engedély alapján – az épület belső nagy udvarán, az étteremben és a kis teraszunkon tartottunk. Körülbelül kétszázan voltunk. Mindenki eljött, akit meghívtam. Egy órán keresztül álltam a kapuban és fogadtam az érkező vendégeket. A belső udvaron meleg büfével, piros-fehér-zöld színű mignonokkal, az étteremben az eredeti Ilona-menüvel, illetve egy négytagú cigányzenekarral ünnepeltünk. A szobám virágtengerré alakult át azon az estén!
Nem feledjük a 2016-os futball Európa Bajnokságot sem! Azt már korábban elhatároztuk, hogy televízión, udvari kivetítő-vásznon, a velünk szembeni épület falán vetítjük a magyar válogatott mérkőzéseit, és amikor a bevásárlást végző Attila pincérünk felhívott Mosonmagyaróvárról, hogy van ott foci EB-s sapka, sál, síp és egyebek, azt mondtam, mindenből hozzon bőven. Beöltöztünk és hatalmas buli volt, remek hangulatban, főleg a magyar válogatott felejthetetlen győzelmei idején! Telis-tele voltunk magyar vendégekkel és nagyon élveztük ezeket az alkalmakat mindannyian.
– Máskor is előfordul, hogy jelmezbe öltöztök?
– Csak szilveszterkor, olyankor világító sapkát veszünk magunkra.
– Tavaly október 6-án Bécsben a Pázmáneumban Híd közepén című könyvének bemutatóján Zsuffa Tünde beszélt egy régi idők „levegőjét”, „illatát”, de főleg írott dokumentumait őrző ládáról, amit a regénye írásakor az Ilona Stüberl pincéjében együtt nyitottatok ki és amit aztán ő hosszabb ideig tanulmányozott. Mit rejtett az a láda?
– Meghívók, névjegykártyák, fényképek, levelek, receptek és más feljegyzések voltak benne. Azóta felvittem a ládát az étterem fölött lévő lakásomba, szándékomban áll ugyanis alaposan átnézni és rendszerezni ezeket a relikviákat. Reményeim szerint ez hamarosan meg is történik.
– Az ’56-os forradalom 60. évfordulója kapcsán 2016 őszén mind a magyar, mind az osztrák média igen nagy figyelmet szentelt az Ilona Stüberl-nek: forgatott a helyszínen a Duna TV, az ORF, újságírók sora kereste fel az éttermet. Mit jelentett ez a felfokozott sajtóérdeklődés, ez a zsongás az „Ilonának”?
– Nagyon büszke voltam! Valójában ekkor szembesültem azzal, hogy harminc évvel ezelőtt nemcsak egy éttermet vettem át a mostohaapámtól, hanem az éttermet, amelyik lám, mennyire fontos és mekkora értéke van. Egyáltalán nem bánom az első húsz évet, amikor szabadságon sem voltam, mindennap dolgoztam, szépítgettem-csinosítgattam, hogy a vendégek minél jobban érezzék itt magukat. Most látom igazán ennek az eredményét, és örülök, hogy így tettem! Nem bántam meg semmit. Százszor is újrakezdeném és végigcsinálnám pontosan ugyanígy.
– Elmondhatod-e ebben a pillanatban, hogy az Ilona Stüberl háza táján minden úgy van, ahogyan szeretnéd?
– Bécs egyik legszebb pontján vagyunk, központi részen, tiszta levegőjű, csendes kis utcában, könnyen megközelíthető helyen és az étterem nem túl nagy – harminc férőhelyes – méretét is megszokták a vendégek és megszoktuk mi is. Nyáron persze sokat jelent, hogy van egy hangulatos kis teraszunk, amely éppen a főtéri barokk Szentháromság-szoborra néz.
Mivel magam is itt lakom a házban, időnként fel tudok szaladni egy kis irodai munkára. Igen, úgy érzem, minden és mindenki a helyén van. Szüntelenül tapasztaljuk, hogy a Jóisten vigyáz erre a boltra, ott is van a kereszt a falon. Mindig, amikor azonnali megoldást igénylő helyzet állt elő – például elromlott valamelyik háztartási gépünk, tüzet kapott éjszaka a terasz feletti ponyvatetőzet, leszakadt a pincében a kompresszort tartó polc –, én mindig ott voltam a közelben, és ez nem véletlen. A Jóisten velünk van és vigyáz ránk.
– A te hivatástudatod, szakma és emberek iránti hihetetlen érzéked és hatalmas munkabírásod, a Jóisten segítsége, a Somlai-házaspár segítsége – ezek mind tényezői az elért és megtartott sikernek. Ezen kívül még mi az Ilona Stüberl sikerének a titka?
– Az, hogy az Ilona Stüberl szívből vezetett magyar étterem. Kell hozzá jó sok elszántság is és a vendéglátóiparban különösen is szükség van a szakma iránti alázatra, hiszen emberekkel dolgozunk. Ha ez a három: a szív, az elszántság és az alázat benne van az emberben, akkor sikeres tud lenni. Ezt az éttermet a szeretet jellemzi. Számomra olyan, mint egy befogadott gyermek: ha mindennap foglalkozom vele, visszaadja a sok szeretetet. Sokan megcsodálják, hogy ez a kis vendéglőcske mire képes, mennyit tud, hogy egész nap forgásban van. Ő így hálálja meg, hogy mi is szívvel, szeretettel, odaadással fordulunk felé.
– Sok mindenről beszélgettünk, egy valamiről viszont még nem: neked mit adott az Ilona Stüberl?
– Sok értékes ember ismeretségét és barátságát. Némelyik vendégem több mint vendég. Például Josef, akit tíz éve ismerek és aki egy évvel ezelőtt, amikor Salzburgban – ahová a párommal vonattal utaztunk – műtötték a lábamat, beült a kocsijába és eljött értünk. Nagyon meg tudnak hatni az ilyen gesztusok…
A legnagyobb ajándék pedig, amit az étteremtől kaptam: a párom, Gábor, aki korábban éveken keresztül a munkatársam volt, majd néhány hónapnyi szünet után ismét az lett, 2012 decembere óta pedig az életem társa. Nagyon boldog vagyok vele és nagyon köszönöm őt az Ilona Stüberl-nek!
*
Vélemények a vendégektől
Berei Mózes József, Pepe osztrák bajnok műkorcsolyázó, Bécs
„Mária olyan, mintha a nagynéném lenne. Még akkor is főz nekem mákos nudlit, ha az nincs az étlapon, főleg, ha verseny előtt állok. Évek óta ott ünneplem a születésnapomat, annyi vendéggel, ahány éves vagyok.”
Zsuffa Tünde író, Bécs
„A vendéglő egy biztos pont az életemben, sőt a bécsi életem szerves része, gyakran írtam ott a regényeimet. A falai között ugyanis megcsap a múlt szele. Alig van olyan hét, hogy ne térnék be oda. Nemcsak a hazai ízek, hanem a Máriához fűződő barátságom miatt is. Szinte már-már családtagok vagyunk egymásnak.”
Dr. Siposné Csajkovits Dóra családi vállalkozó, Budapest
„Jó néhány évvel ezelőtt mikuláskor három gyermekemmel és férjemmel Bécsben voltunk. Nagyon szeretjük Bécset, már hagyománnyá váltak a kis törpevakációk a gyerekekkel. Azóta már lakást is vettünk, így rengeteget vagyunk ott. Szóval, nagyon hideg volt, nagyon sok ember volt a városban és ebédelni szerettünk volna. Már vagy tíz étteremből küldtek el, hogy nincs hely, főleg, amikor látták a babakocsit és a három gyereket. A férjem mondta, hogy van itt egy kis magyar étterem, nézzük meg. Persze tele volt az is, és amikor már fordultam ki az ajtón, egy kedves szőke hölgy odajött hozzánk, és azt mondta, ha félóra alatt végzünk, nagyon szívesen leültet, de foglalás miatt tényleg csak félóránk van. Nagyon örültünk és be is fejeztük az ebédet félóra alatt. Olyan kedves és szeretetteljes kiszolgálásban volt részünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Azóta is tart a barátságunk, bár nem egy országban élünk, de abban biztos vagyok, hogy ha segítségre lenne szükségem, Máriára bármikor számíthatnék. Gyerekeim is nagyon szeretik; ha nem megy a német lecke, tudják, Máriát, bármilyen késő is van, hívhatják, számíthatnak rá. Sőt a fiam Bécsben kérte meg a barátnője kezét, és kérdés nem volt, hol legyen az eljegyzési vacsora. Én egy háromgyerekes anyuka vagyok, aki a családjának szenteli az életét, és nagyon nagy elismeréssel, büszkeséggel figyelem, hogy egy ilyen vagány csaj, mint Mária, hogyan vezeti az éttermét, fáradságot nem ismerve. Még órákat tudnék írni, de a vége mindig az lenne, hogy nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy ismerjük Máriát és az Ilona Stüberl-t.”
Kovács László Attila szakács, Bécs
„Egy cseppnyi Magyarország Bécs szívében! Olyan fajta vendéglátással, ami már otthon is kuriózumnak számít. Vendégként érkezünk és barátokként távozunk. Nyílt, őszinte, sallangmentes vendéglátás! Nekem ezt jelenti Mária, Gábor, Attila és a többiek varázslata.”
Pelei Andrea tranzakció-menedzser (bank), Bécs
„Nekem az Ilona Stüberl kilenc évvel ezelőtt csempészte be magát a szívembe, nemcsak a mai napig nagyon finom, igazi magyaros és igényes ízeivel, hanem a vendégszeretetével, a melegséggel, amit az ember ottjártakor mindig megtapasztal és ami Mária egész lényéből fakad. Jó oda betérni, bekuckózni a férjemmel vagy a barátokkal és jólesően magyarnak érezni magam, finomságokat elköltve. Bár az Ilona Stüberl kicsi, remekül népszerűsíti a magyar konyhát és a magyar vendégszeretetet. Én így szeretem.”
Dr. Etelka & Michael Neumann nőgyógyász és szülész főorvosok, Bécs
„Az Ilona Stüberl nekem – és a férjemnek, aki bécsi születésű – egy darabka »otthon«, elképzelhetetlen jó magyar ételekkel! A főnöknő (nekem húsz éve csak Mici) kitűnő csapatával nemcsak egy kiváló vendéglátó, hanem idővel igazi barátnő, szinte testvér lett. Amikor az ember az étteremben ül, azt az érzést nem helyettesíti semmi!”
Varga János, a Pázmáneum rektora, Bécs
„Az Ilona Stüberl olyan hely és biztos pont Bécs nemzetközi forgatagában, ahová ismerősként térhetek be, ahol otthonosan érezhetem magam, házias ételeket fogyaszthatok, jó szavakat kapok, és büszke lehetek arra, hogy magyar vagyok. Olyan adagokat szoktak elém tenni, hogy mindig az az érzésem, hogy velem itt kivételeznek, de aztán rájövök, hogy itt mindenki úgy érezheti, hogy éppen vele kivételeznek. A szeretet, amivel vendégül látják a betérőket – legyenek magyarok vagy külföldiek – túlmutat a tányér szélén, a Stüberl falán. Máriát annyira azonosítom az általa vezetett étteremmel, hogy többször majdnem Ilonának szólítottam, illetve az Ilona Stüberl nevét többször az M betűnél keresem a telefonomban... Az Ilona Stüberl méltán hozzátartozik Bécs magyar nevezetességeihez.”
Wurst Erzsébet, a Kaláka-Club elnöke, Bécs
„Negyvenkilenc éve ismerem ezt a kicsi magyar sarkot, ahol otthon érzem magam, mert minden, nemcsak az ételek, hanem a környezet és a nyelv is magyar. Valamiképpen ezt érzem, amikor ott vagyok.”
Kolló Zsuzsanna, Bécs
„Tizenöt év hűség elég bizonyíték arra, hogy ide járok. Igazi magyarságot csempésznek a napjaimba!”
Csanádi Róbert könyvíró, fotós, Budapest
„Rögtön megragadt az a miliő, ami az Ilona Stüberl-ben tapasztalható. A hangulat, a remek ételek, a kitűnő, családias kiszolgálás, ahogyan Marika bánik a vendégekkel, ez mind-mind lenyűgöző. Készítettem is egy fotóalbumot, amit naponta megosztok a közösségi oldalon, így is segítve neki, bár igazán nincs szüksége erre, hisz’ az étteremben mindig telt ház van és már szinte mindenhol ismerik a világban. És hát kell-e annál jobb reklám, mint amikor egy amerikai mondja az olasz barátjának, hogy ha Bécsben jársz, feltétlenül látogasd meg az Ilona Stüberl magyar éttermet a belvárosban?...”
György János pincér, Bécs
„Hat éve élek Bécsben. Amikor rátaláltam az Ilona Stüberl-re, nagy öröm volt számomra, hogy itt ilyen is van és még a személyzet is magyar. Örömmel járunk oda, egy kis hazát varázsol a szívembe, és persze az ételek is nagyon finomak, családias a hangulat. A 2016-os foci Európa Bajnokság volt a legjobb élmény, amikor közösen élhettük át azt, ahogy nyert a magyar csapat.”
Schneider Gyöngyi Marianne bolttulajdonos, Bécs
„Nagyon sokat jelent nekem az Ilona Stüberl. Mária az egyik legjobb barátnőm, lassan tíz éve. Nekem is ott van egész közel üzletem. Az Ilona Stüberl-ben ismertem meg bécsi magyar barátnőimet, és még nagyon sok magyar ismeretséget kötöttem ott. Sok érdekes embert és életet meg lehet ott ismerni. És persze ne feledkezzünk még az ízekről sem! Már osztrák párommal is megkedveltettem, ő is szívesen jár oda.”
Sarkadi Márton szoftver-projektmenedzser, Mitterbach am Erlaufsee
„Nekem az első dolog, ami eszembe jut az Ilona Stüberl-ről, az a kiváló Jókai bableves és a Brassói aprópecsenye, ezekből akárhányszor tudnék enni. Meg is tettem ezt igen gyakran, amíg Bécsben éltem. Most már ritkán jutok oda, de ha Bécsben járok, mindig betérek Máriához egy sörre és egy Brassóira. Mindemellett nagyon hangulatos a hely, szeretem, hogy ilyen kicsi és otthonos. Ezen kívül engem sok emlék köt oda, hiszen egyetemista éveim alatt dolgoztam is Máriánál, innen az ismeretség. Immár tizenhat éve ismerem őt és az éttermet.”
Dr. Vencser László, az ausztriai idegen nyelvű katolikus lelkészségek országos igazgatója, Bécs
„Amikor Bécs központjában a Szentháromság-szoborral szemben nyíló Bräunerstrasse-ba befordulok – hiszen abban az utcában, néhány méterre az Ilona Stüberl-től van az irodám –, tekintetem a magyar vendéglő feliratára, a piros-fehér-zöld színekre vetül. Jó érzés ez számomra Bécs kellős közepén. De az is lélekemelő látvány, amikor a kis vendéglő előtt emberek várakoznak, hogy valamelyik asztal megüresedjen és ők is élvezhessék a finom ízeket. Néha én is betérek, hogy elfogyasszak egy Jókai bablevest, aminek az íze páratlan és felejthetetlen. Ritkán sikerül hasonló bablevest találnom magyarországi vendéglőkben. Az óriáspogácsa, amit az ebéd előtt tálalnak, szintén rendkívüli! És persze említenem kell a kedves kiszolgálást; a magyar szót, hiszen ott nemcsak a tulajdonos, Fodor Mária magyar, hanem a pincérek és a szakácsok is. Máriának mindenkihez van egy kedves szava, ö egy igazi, hivatásbeli vendéglátóipari vállalkozó. Bizonyára ezért van nála mindig teltház. Kívánom, hogy az Ilona Stüberl még hosszú évtizedeken át legyen magyar színfolt, a magyarság büszkesége Bécs központjában. Gratulálok a bolt átvételének 30. évfordulójához és ősszel esedékes 60. születésnapjához!”
