REDL ERZSÉBET ANNA MESÉL CSALÁDRÓL, KÖZÖSSÉGRŐL, AMISZ-RÓL
A régi nagy Magyarország különböző pontjairól származnak a felmenőid. Milyen magyar hagyományokat, szokásokat, ünnepeket őrzött a családod?
A családom (édesapám, édesanyám és a nagymamám) nagyon sokat dolgoztak, nem volt sok idejük a szórakozásra. A katolikus ünnepeket tartották; a húsvétot, a karácsonyt, Szent István napját, és Szent Erzsébet napját – hárman voltunk Erzsébetek. E jeles napokon nagyon finom ételek és sütemények kerültek az asztalra. Tipikus volt a húsvéti reggeli: tea, sonka, torma, kemény tojás és az asztal közepén egy kis kosár festett és csokoládé tojásokkal. A mindennapokban magyar ételeket főztünk; volt palacsinta, töltött paprika, töltött káposzta, szilvás gombóc, stb. Én is magyar ételeket készítek – az argentin fogások mellett.
A nagymamám kötött 5 kötőtűvel, gyönyörű asztalkendőket (a legkisebbektől a legnagyobbakig). Nekem még megvan jó pár, olyanok, amiket használok és amik szépen el vannak téve. Édesanyám nagyon szeretett varrni és hímezni. Nagyon sok különböző öltést ismert. Hímzett képeket, párnákat, asztalterítőket, lepedőket. Amikor gyerek voltam, több ruhát varrt és hímzett nekem, még az elsőáldozási ruhámat is! Én is szeretek hímezni és festeni, amire még édesapám tanított.
Magyarországi látogatásaidról mi a legkedvesebb emléked?
Az első, 1978-ban, amikor megismertem a férjem családját (anyósomat, apósomat, sógoromat - “Öcsit”, sógornőmet és a három kisgyerekét). Két hétre náluk hagytuk az elsőszülött fiunkat – akkor 2 éves volt –, a férjem bérelt egy Ladát vagy Trabantot, és avval bejártuk Magyarországot. Voltunk Pécsen, Szegeden, Debrecenben, Budapesten, Vészprémben, stb. Budapesten töltöttük a legtöbb időt, de nekem akkor nagyon szürke és szomorú városnak tűnt. Még nagyon látszottak az 1956-os páncélkocsik lövésnyomai a falakon. Ahogyan később újra és újra ellátogattunk Budapestre, láttuk lassan fejlődni a várost; modernebb lett, tisztább, “barátságosabb”. Nagyon szép és megható emlékeim kötődnek a Mátyás-templomhoz, a Parlamenthez, a Halászbástyához, a Mátyás Pincéhez és a Száz Éves Pincéhez.
Az AMISZ elnökeként mi a küldetésed?
Az AMISZ elnöki posztját két évig töltöm be; 2019 áprilisától 2021 áprilisáig. Azon dolgozom, hogy minden intézmény összetartson, együttműködjön, egymás iránt szolidárisan, széthúzások nélkül, és a tartományok intézményei a fővároséival egyenrangúként legyenek kezelve. A másik küldetésem, úgy érzem, rendbe tenni a hivatalos papírokat – e tekintetben sok munka vár rám. A járványhelyzet áldásos oldala, hogy segítette a kapcsolat szorosabbra fűzését a főváros intézményei és a tartományok intézményei között, valamint intenzívebb kapcsolattartást tett lehetővé a külföldi szomszédokkal – Uruguay, Paraguay, Brazília, Chile – is.
Tudom, szíveden viseled a Szent László Iskola sorsát. Te az iskola kezdeteinél jelen voltál. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?
Szívemen viselem a Szent László Iskolát. 18 éves voltam 1965 decemberében, amikor spanyol – angol tanár lettem, majd 1967 áprilisában kezdtem ott dolgozni. Az iskolát 1966 márciusában alapította Pesti József jezsuita atya. 1972-ig ott működtek a cserkészcsapatok, de rossz gazdasági helyzet ütötte fel a fejét, ami miatt évről évre rosszabb lett az iskola helyzete. Én is távoztam egy pár évre, majd 1976 márciusában, pár hónappal az első fiam születése előtt, visszatértem. 1978 februárjában a Szent István Kör vezetősége, és a jogi képviselő, Pesti atya, igazgatóhelyettessé, jogi képviselővé neveztek ki. Az iskola majdnem csődbe ment – 230 tanulóból csupán 127 maradt, egy évi fizetéssel tartoztak a tanároknak, az épület egy része nagyon rossz állapotban volt. Ekkor vettem át a vezetést. Saját zsebből adtam kölcsönt az iskola újraélesztésére. Attól kezdve ismét fejlődésnek indult. Bizalmat szavaztak nekem, türelemmel viseltettek a helyzet iránt; számíthattam a szülőkre, a tanárnőkre, a Szent István Körre. 1980-ban komoly építkezés vette kezdetét, ami apránként 2001-ig tartott; megépült a nagyterem, a konyha, az új termek a földszinten, és a két emelet. Ezután vettük a telket, amin az óvoda áll, majd a szemközti két telket irodáknak. 2010-ban idősebb fiam, Valentin Ferenc Antal vette át a jogi képviselői munkát, azóta ő foglalkozik az iskola fenntartásával, vezetésével.
Mit jelent számodra, hogy ez az iskola ma is sikeresen működik?
Nagy öröm számomra, hogy folyamatosan fejlődik az iskola – három óvodai csoport, 6 elemi osztály, 6 gimnáziumi terem alkotja. Mindegyik két turnusban fogadja a diákokat. Többek között irodák, tanári szobák, számítógépterem lett kialakítva. Nagyon nehéz időkön van túl az intézmény. Az idei év szintén erőt próbáló, hiszen csak online folyik a tanítás. A gyerekek szenvednek, mert nem tudnak a barátaikkal, a tanárokkal találkozni, elmarad a végzősök szokásos év végi utazása. Nem lesz ünnepélyes ballagás, sem tablókép, sem érettségi ünnepély. Nagy öröm számunkra ugyanakkor, hogy sokan iratkoznak be a jövő tanévre is. A Szent László Iskolában nagyon jó színvonalú az oktatás, elismert intézmény. Angol nyelvet, informatikát is tanulnak a gyerekek, továbbá megismerhetik a magyar kultúrát, lehetőségük van a magyartanulásra, megismerkednek a magyar történelemmel, legendákkal, a nemzeti szimbólumokkal, szokásokkal, tánccal, ételreceptekkel, stb. Nagyon fontos, hogy ebben az iskolában szeretettel fordulnak a gyerekek felé, figyelnek rájuk.
Meglátásod szerint mi a kulcsa az összetartó magyar közösség megteremtésének, fenntartásának egy olyan nagyvárosban mint Buenos Aires?
A fővárosban, és minden argentin tartományban, ahol élnek magyarok, ennek három összetevője van: 1) a cserkészet működése (itt születnek barátságok, amik egész életre szólnak) és a néptánc (a tánc iránti szeretet összehozza a fiatalokat); 2) a magyar nyelv ismerete jelenti a folytatólagosságot, a magyar gyökerekhez való hűséget; 3) a jó színvonalú, érdekes, és vonzó programok: zenei estek, a disznótoros ebédek vagy vacsorák (inkább a felnőtt, idősebb korosztálynak), ami révén találkozni tudnak és beszélgetni a régi baráti társaságok. Minden intézményben szükség van ilyen összejövetelekre, és törekedni kell minél több eseményen való részvételre.
Továbbá hogyan lehet összetartani a vidéki városok magyar közösségét a fővároséval egy ekkora országban mint Argentína?
A járványhelyzet időszaka erre jó példa: interneten keresztül, és ahogy nagyon okosan tették a KCSP ösztöndíjasok; kulturális előadásokkal, a történelem, szokások, gasztronómia bemutatásával, nyelvtanítással,… A járványhelyzet megszűntével pedig folytatva a cserkésztáborokat, mindig Argentína más-más magyar közösségénél megszervezve a találkozót. Volt már tábor Córdobában és Mendozában is, folytatni kell Chacóban, Misionesban, Neuquenben, stb.
Mit gondolsz, mi jelenti az argentínai magyarság számára jelenleg a legnagyobb kihívást?
ÖSSZETARTANI; azt is jelenti, hogy megérteni, és elfogadni a másikat.
Úgy képzelem, az unokáidnak te vagy a 'Magyar Nagymama'. Mi az, amit te a nagymamádtól, édesanyádtól kaptál, és most átadod az unokáidnak?
Nagyon szeretem az unokáimat, és ezt igyekszem kimutatni feléjük, habár igaz, hogy nem könnyen mutatom ki az érzéseimet. Sajnos nem tudok szépen énekelni, nincsen jó hallásom, nem tudok nótákat, inkább mesélek nekik, és mindig finom magyar ízekkel, ételekkel várom őket.
