Akinek ma hálásak vagyunk Kanadában

2018. szeptember 11-én érkeztem meg az addig számomra teljesen ismeretlen kanadai Saskatoonba, amikor is mentorom, Éva, mentor-helyettesem, Noémi és az egyesület egy tagja, Emőke az örömtől lelkesen követték első lépéseimet a saskatchewani préri földjén. Az első pillanatoktól kezdve érződik az a jó hangulat, vidámság, ami egyébként is jellemző az itteni magyar közösségre. 

Egy gyors reggeli a Tim Hortonsban, s már azonnal vittek is Évi irodájába, az Animal Control (állatrendőrség) épületébe. Felfogni sem volt időm, hogy mi is az az állatrendőrség, mikor hirtelen azon kaptam magam, hogy Évivel már nagy sebességgel robogunk lovához Sky-hoz (mert igenis tudnom kell az első naptól kezdve, hogy ki is ő!) – úgy emlékszem, ilyesmiket mondott. Ezek után már persze gondoltam és azóta is tapasztalom, hogy Évi a lovak és a lovaglás szerelmese. Kiskora óta lovagol, s ezt a hobbiját akkor sem hagyta abba, mikor Kanadába költözött. Mindamellett a kiérkezése után nem sokkal már néptáncolt Saskatoonban, 2011-től pedig férjével, Rómeóval csatlakoztak az akkor még Regina Maros néven működő táncegyütteshez is. Éva 2003-ban, Rómeó 2004-ben lépett be tagként a Saskatooni Magyar Egyesületbe, s előbb férje, majd 2016-tól 2020-ig Éva lett a szervezet elnöke, amiért mindkettőjüknek hálásak vagyunk itt. Többek közt a kezdeti időszakról, az egyesületben betöltött szerepéről, az elmúlt négy évről és a jövőről beszélgettem Évával, aki elsősorban édesanya, majd vállalatvezető, az egyesület korábbi elnöke (jelenleg vezetőségi tag), lovas és néptáncos, kutyatulajdonos, aki mindemellett mindig talál időt a népes családra, baráti társaságra, és a KCSP ösztöndíjasára is.

Mikor érkeztél Saskatoonba és hogyan kerültél bele a magyar közösségi életbe?

1992-ben költöztem ide és már ’93-ban édesanyámmal, testvéremmel és unokatestvéremmel csatlakoztunk a Jurista Ted és Mariska néni által vezetett Fonyó tánccsoportba. Akkoriban a csoport és az egyesület külön működött, a Folk Festen[1] a Magyar Pavilont pedig csak a tánccsoport szervezte. A táncklub megszűnése után abbamaradt a fesztiválon való részvétel, amit Rómeóval nagyon hiányoltunk, így a változás reményében 2005-ben beléptünk az egyesületbe. A vezetőség és a tagok aztán úgy döntöttek, hogy újraindítják a pavilont, mi pedig megkértük Horváth Lászlót és Trennát a Maros táncegyüttesből, hogy segítsenek a Pacsirta tánccsoport elindításában. Mindeközben voltak nagyon nehéz időszakok is az egyesület életében, például mikor már majdnem bezártuk az ajtókat vagy mikor léteztünk, de nem fejlődtünk. Tudni kell, hogy sajnos a ’90-es években leégett az egyesület magyar háza, amit azóta sem tudtunk pótolni, s ez a hiány sokszor nehezíti a működésünket.

Hogyan tudott fennmaradni az egyesület a sok nehézség ellenére, milyen változások történtek, melyek előrelendítették a működést?

A nehéz időkben az volt a hozzáállásunk, hogy továbbra is kitartunk és működünk, ha kevés emberrel is, akkor annyival, de csináljuk. Az, hogy nem adtuk fel, meghozta a gyümölcsét. 2014-ben Békési Dávid, volt KCSP ösztöndíjas Reginából, s a Maros egyik tagja, Royce Bereti volt mentora. Rajta keresztül ismertem meg Dávidot, aki elkérte az elérhetőségem, amit elküldött Gyombolai Péter, összekötő diplomatának, aki elsőként látogatott el hozzánk a magyar kormánytól. Közben felvettük a kapcsolatot Szenthe Annával, a Kanadai Diaszpóra Tanács elnökével is, akinek sok hálával tartozunk, hiszen áldozatos munkájának köszönhetően megannyi fejlődésre tehettünk szert az utóbbi években. 2015-ben hozzánk is érkezett egy ösztöndíjas 4,5 hónapra, akinek én lettem a mentora. Gergő ittléte alatt magyar foglalkozásokon vehettek részt gyermekeink a városban. Később Dr. Ódor Bálint nagykövet is ellátogatott hozzánk, s tavaly már harmadik alkalommal sikerült kihelyezett konzuli napokat szervezni a városban. Nagy változást hozott, amikor 2017-ben az egyesület elnökeként vehettem részt először a Diaszpóra Tanács ülésén Budapesten. A rendezvény lehetőséget adott, hogy megismerjem a többi kanadai és más országok magyar egyesületének elnökeit, tapasztalatokat cseréljek velük és hogy új ötletekkel is gazdagodjak. Mindezek után úgy éreztem, hogy végre felkerültünk a térképre és hivatalosan is része lettünk a kanadai diaszpórának.

Mesélj kicsit arról, hogy milyen programjaitok vannak és milyen jövőbeli tervekben gondolkodtok!

Az utóbbi néhány évben az egyesület szilveszteri bulit is szervez, így közösen, vidáman kezdhetjük az újesztendőt. Februárban általában Farsangi mulatságot rendezünk, de idén Valentin-napi bál lesz, amelyre Peller Anna énekes érkezik hozzánk Magyarországról. Tavaly először szerveztük meg önálló programként a március 15-i ünnepséget, melyet idén is folytatni kívánunk. Májusban Anyák-napi ünnepséget rendezünk, míg nyáron különböző fesztiválokon veszünk részt, mint pl. Folk Fest, Broadway Street Festival stb. Októberben szüreti bálozunk, novemberben jótékonysági vacsorát, decemberben pedig Mikulás ünnepséget szervezünk. Mindemellett 2018 őszétől működik magyar iskola (saját telephely hiányában termet bérlünk egy középiskolában), gyermekek számára három korcsoportban, a felnőttek részére pedig kezdő és haladó csoportokban, több mint 30 tagot számlálva. 2019 szeptemberétől női kórus és havi egy ismeretterjesztő előadás sorozat is indult, valamint újra működik a Pacsirta tánccsoport is, mely most a felnőttek számára is nyitott volt.

Nagy motiváló erő volt a táncegyüttes újraindításában az, hogy a 42. Nyugat-Kanadai Magyar Néptánc Fesztivált Saskatoonban rendezzük meg idén októberben. Szeretnénk, ha gyermekeink megtapasztalnák a magyar tánc erejét, s hogy minél több lehetőséget kapjanak a magyar kultúrával való ismerkedésre. A 2020-as fesztivál főszervezője a Maros tánccsoport, melynek tagjaival úgy döntöttünk, hogy Saskatoonban szervezzük meg a rendezvényt. A csapatunk tagjai öt városból, három tartományból származnak, így a legtöbbször Saskatoonban próbálunk. Mivel férjemen és rajtam kívül a többiek több száz kilométereket utaznak, egy-egy találkozó általában egy egész hétvégi próbát igényel. Az egyesülettel már régóta jó kapcsolatot ápolunk és kölcsönösen segítjük egymást, így annak tagjai úgy döntöttek, hogy segítik az együttest a fesztivál megszervezésében. Ez az ünnepség a legnagyobb magyar megmozdulás Nyugat-Kanadában, hiszen több száz táncos, több mint ezer érdeklődő érkezik a hétvégére. Háromnapos rendezvényről van szó, melyre Magyarországról hívunk szakembereket, népzenészeket, akik segítik a kanadai magyar tánc- és népzenekultúra fennmaradását, fejlődését. Egyik különlegessége a rendezvénynek, hogy minden évben másik tánccsoport ad otthon a fesztiválnak. A Pacsirta tánccsoporttal már lázasan készülődünk, s izgatottan várjuk október legizgalmasabb hétvégéjét.

Jövőbeni terveink közt szerepel, hogy mikor majd készen állunk rá, legyen egy magyar házunk. Ahhoz viszont sok anyagi támogatásra és olyan erős tagságra lesz szükségünk, akik azt kézben tudják tartani és hajlandóak hosszú távon felelősséget vállalni érte. Jelenleg úgy látom, hogy sajnos nincs elég tagja az egyesületünknek. Érezhető a közösség támogatása, viszont ahhoz, hogy működni tudjunk, hogy legyen iskola, tánccsoport, rendezvények stb. szükségünk van több tagra, mert így minden teendő arra a néhány emberre marad, akik már azt évek óta csinálják. Ez a motiváltság ellenére is nagyon fárasztó tud lenni, és ezért is szeretném kérni ezúton is a saskatooniakat, hogy jöjjenek, mondják el véleményüket, segítsenek, hogy továbbra is létezhessünk. Úgy érzem, hogy minden saskatooni magyar kötelessége ezt a szervezetet támogatni, ha szeretné azt látni, hogy itt ápoljuk kultúránkat, hagyományainkat. A Saskatooni Magyar Egyesület nagyon értékes és különleges szervezet, főként hogy immár 71. éve működik, s már több mint 20 éve magyar ház nélkül is kitartunk, dolgozunk.

Hogyan dolgozod fel az esetleges sikertelenségeket és mi motivál, hogy tovább folytasd?

A lovam mindig megnyugtat – mondja nagy mosolyogva. A férjemtől, valamint Ádám és Attila fiaimtól is sok szeretetet, támogatást, erőt kapok és mindemellett szerencsés vagyok, hogy olyan emberek is körülvesznek, mint Noémi, Erzsébet vagy te, akik sokszor motiválnak, ötleteket adnak, vagy épp csak felvidítanak egy-egy nehezebb napon. Valamint a táncolás is energiával tölt fel, vagy mint egy Nyugat-Kanadai Magyar Néptánc Fesztivál, mely után hónapokig szárnyalok.

Hogyan értékeled az elmúlt négy évet?

Úgy érzem, hogy a tőlem telhető legtöbbet megtettem a közösségért és persze továbbra is ugyanígy teszek majd. Véleményem szerint új elnökünk is elkövet majd mindent, s a legjobbat adja majd a saskatooni magyar közösségnek.

Szeretném megköszönni, hogy az elmúlt négy évben bizalmat szavaztak számomra, igazán nagy megtiszteltetés volt. Köszönet férjemnek, gyermekeimnek, családomnak a támogatásukért és köszönöm mindenki munkáját, akivel az elmúlt években lehetőségem volt együtt dolgozni. Továbbá köszönettel tartozok Szenthe Annának, a magyar kormánynak, a Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjprogramnak, hogy lehetővé tették számunkra a fejlődést.

Mi pedig hálásan köszönjük Éva sok évnyi odaadó munkáját, és hogy távol a hazától is élharcosa a magyar kultúra ápolásának Kanadában.

Én pedig személy szerint köszönöm, hogy szuper mentorom, (az egyik) kanadai anyukám és nagyon jó barátom lett az elmúlt másfél évben.