Gigler Dóra | Kőrösi Csoma Sándor program
Ugrás a tartalomra

Kövessen minket:

 logó
  • Menu
  • Pályázat
  • Hírek
  • Rólunk
  • Munkatársak
  • Ösztöndíjasok
  • Partnereink
  • Galéria
  • Dokumentumok
  • GYIK

Analytics


Jelenlegi hely

  • Címlap
  • Ösztöndíjasok
  • gigler.dora

Legfrissebb tartalmak

gigler.dora képe
Gigler Dóra
Aktivitás éve: 
2016
Fogadó szervezet
Corki Magyar Iskola és Óvoda ( Cork )
Tevékenységi terület: 
programszervezés, gyerekfoglalkozások
Szeretnék kapocs lenni számukra Magyarországhoz, a magyar identitáshoz, és inspirálni őket az anyaország felfedezésére.
Bemutatkozás: 

Igazi vándormadárnak tartom magam, mivel laktam már Budapesten, Pécsen és most épp Lisszabonban dolgozom. Tanulmányaimat a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium után az ELTE Természettudományi Karán folytattam, biológia szakon. Az egyetemi évek alatt kezdtem el dolgozni a Budapesti Állatkert nyári táborában, ahol hat éven keresztül voltam csoportvezető tanár. Munkám iránti lelkesedésből végeztem el az Állatkert és az ELTE közös zoopedagógia képzését, aminek köszönhetően még három évig dolgoztam az Állatkert TapiZoo nevű interaktív programjában.

Szintén az egyetem alatt kezdtem el szexuális neveléssel foglalkozni, és azóta több általános és középiskolában, valamint kollégiumokban és különböző tréningeken tartottam ebben a témában foglalkozásokat. 2015-ben elvégeztem a Pestalozzi Program akkreditált szexuális nevelés módszertani képzését is. Tapasztalatom szerint ebben a témakörben óriási igény mutatkozik hiteles és átgondolt tájékoztatásra mind a szülők, a fiatalok és az oktatási intézmények részéről.

Már a középiskolás éveim alatt elkezdtem önkéntes munkával, ifjúsági programok szervezésével, nem formális neveléssel foglalkozni, és az egyetem elvégzése után is ebben a szférában helyezkedtem el. Pécsre költöztem, ahol a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft-nél ifjúságsegítőként, illetve az Eurodesk magyarországi hálózatának régiós koordinátoraként dolgoztam. Munkám során ifjúsági rendezvényeket, képzéseket, tájékoztató foglalkozásokat tartottam iskolák, érdeklődő fiatalok számára, és közösségépítő foglalkozásokkal igyekeztem gyarapítani az önkéntesek bázisát.

A szerződésem lejárta után kezdtem meg az Európai Önkéntes Szolgálatomat Portugáliában, ahol egy évet töltöttem el egy nemek közötti egyenlőségért dolgozó szervezetnél. A szervezet napi szintű működésének támogatása mellett feladataim közé tartozott különféle utcai akciók szervezése, önkéntesek toborzása és a meglévő önkéntesek csapattá szervezése. Ez idő alatt lehetőségem nyílt felfedezni az országot, megismerni a portugál kultúrát, és megtanulni a portugál nyelvet is. Remélem, hogy a cork-i magyarok között is hasonlóan jó élményekben lesz részem. Szeretnék kapocs lenni számukra Magyarországhoz, a magyar identitáshoz, és inspirálni őket az anyaország felfedezésére.


Hírek

  • Mozgalmas tanítási nap a Corki Magyar Iskolában
    2017.04.07
  • Rendhagyó történelemóra az 1848-as forradalomról Corkban
    2017.03.16
  • Rendhagyó történelemóra a Cork-i Magyar Iskolában
    2016.10.27
Összes cikke

Munkánkról

  • A Magyar Kultúra Napja Corkban
    2017.01.26
  • Az első napom a Cork-i Magyar Iskola és Óvoda tanítójaként
    2016.09.08
Összes cikke

Galériái

  • Farsang Corkban
    Farsang a Cork-i Magyar Iskola és Óvodában
    2017.03.02
  • Magyar Kultúra Napja
    A Magyar Kultúra Napja Corkban
    2017.02.03
  • Corkban járt a Mikulás
    Corkban járt a Mikulás
    2016.12.13
  • disznóvágás Corkban
    7. Cork-i Magyar Disznótor
    2016.12.09
Összes kép/videó

Partnereink

Kattintson, hogy megismerhesse őket!

néptánc Márton Áron Chester magyar iskola Montreál Nürnberg '56-os megemlékezés 1956 Buenos Aires megemlékezés Ausztria Mikulás Kanada KCSP koncert toronto Los Angeles Regensburg Ottawa Cserkészet Táncház Genf Bécs München kirándulás karácsony London farsang népzene Stuttgart
kormany.hu
Kapcsolat

Optimonk