Bartha Kristóf
Profile picture for user bartha.kristof
Aktivitás éve
2025
Tevékenységi terület

népzeneoktatás, néptáncoktatás, magyar nyelvoktatás, cserkészet, rendezvényszervezés

“Mindenki tesz időnként valamit, ami furcsának tűnik azok számára, akik nem tesznek ilyesmit.” –  Wass Albert

Bemutatkozás

Bartha Kristóf vagyok, 24 éves világjáró, Kanada az ötödik ország lesz az életemben, amely egy időre befogadja szerény személyem. Egyébként Budapesten születtem és életem nagy részét itt is éltem le. Egyetemi oklevelem szerint pénzügyes vagyok, azonban nem csak a pénzzel bánok ügyesen.  Szüleimnek hála egészen korán elkezdtem népzenével foglalkozni az Óbudai Népzenei Iskolában, ahol citera és furulya szakon végeztem. Kiváló tanáraimnak köszönhetem a zene szeretetét, amely azóta is – töretlenül – a mindennapjaim részét képezi.

Kodály óta tudjuk, hogy a léleknek zenére van szüksége, máskülönben nem élhetünk teljes lelki életet. Idén szeptemberben többek között azzal a céllal kezdem meg 9 hónapos edmontoni tartózkodásomat, hogy a helyi magyar közösség mindennapjaiba beépítsem a kultúránk egyik vitathatatlan alappillérét, a népzenét.

Emellett az edmontoni magyarságot a néptánc-, magyar nyelv-, történelem- és földrajzoktatáson, illetve a cserkészeten és különböző rendezvényeken keresztül igyekszem közelebb hozni az anyaországhoz. A másod- vagy harmadgeneráció képviselőinek pedig magyar gyökereik, identitásuk felfedezését, és az országhoz való erősebb kötődés kialakítását tűztem ki célul. 

Magyarnak lenni ugyanis különleges érzés. Nyelvünk, kultúránk, identitásunk a világon egyedülivé tesz minket. A közösséghez való tartozást, kultúránk és országunk megismerését, vagy éppen e kapcsolat elmélyítését szeretném elősegíteni Edmontonban.

Kötelességemnek érzem, hogy a 9 hónapos szolgálat alatt minél többet visszaadjak abból a tudásból, amit itthon egy református gimnáziumban, egy cserkészcsapatban, illetve a zeneiskolában összegyűjtöttem. Adni amúgy is jobb, mint kapni, s számomra most jött el a lehetőség az “adás” megvalósítására.