Hűen szolgálják a „Szellemi Magyarországot”
A második világháború után közel egymillió magyar hagyta el politikai menekültként az óhazát, Magyarországot, és nagy többségük Észak-Amerikában talált új otthonra. Köztük volt többek között Korponay Miklós is, aki a Rákóczi Alapítvány alapító elnöke volt.
Korponay Miklós 1912-ben született Németújváron. A trianoni békeszerződés idején a nyolcadik életévét töltötte be, a szülővárosa pedig Güssing néven Ausztriához került. Fiatalkorában előbb a soproni, majd a pécsi hadapródiskolában tanult, majd 1931-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Ludovika Akadémián. A második világháborúban a magyar gyalogságnál, tüzérségnél, műszaki alakulatoknál és a légierőnél is szolgált, mindeközben egy „független földalatti hadsereget” vezetett, az úgynevezett kopjásokat. Ők elsősorban a Magyarországon lévő szovjet csapatok ellehetetlenítésén dolgoztak.
Korponay a világháború alatt Nyugat-Európába utazott, hogy a kopjásoknak támogatókat gyűjtsön, ám a britek letartóztatták és hazaszállították. 1945-től kezdve, amikor épp nem volt úton vagy letartóztatásban, mezőgazdasági munkásként, napszámosként dolgozott, hogy önmagát és a független szervezetét anyagilag fenntartsa.
Őt és sok katonatársát is magyar nemzeti hősként tisztelték, ám a háború után minden rangtól megfosztották őket. Ezt követően az ’50-es évek elején Korponay Miklós és felesége Kanadába emigrált. Az eseményekre és a kivándorlást elindító folyamatokra így emlékezett: „ellenzéke vagyok a magyar kormánynak. Elsősorban az orosz megszállás miatt, a kommunista társadalmi forma miatt. De óriási különbség van az ellenzék és az ellenség között. Az otthonhoz való közeledés nem hazaárulás, hanem hazaszeretet.”
A katonai gyökerekkel rendelkező emigránsok 1949 elején megalapították a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét, vagyis az MHBK-t. A szervezet torontói képviselői egy veterán szövetséget is szeretettek volna létrehozni „Hungarian Veteran Association” vagy „Rákóczi Veteran Association” néven. Ám az akkori kanadai törvények alapján a magyar bevándorlók nem használhatták hivatalosan a veterán szót a szervezeti megjelölésükben. Így 1953-ban Rákóczi Szövetségként kezdték meg munkájukat, az alakuló közgyűlésüket azonban csak 1955 januárjában tartották meg. A szervezet közel húsz évvel később, 1976-ban vette fel a Rákóczi Alapítvány nevet.
A Rákóczi Szövetséget többek között Korponay Miklós, Hamvas József, Aykler Béla, vitéz Majthényi László, Dr. Szendrovits László, Dr. Diósady Levente, Dr. Kohári József, Gyallay-Pap Domonkos és nagytiszteletű Seres Ödön hívták életre ötven torontói magyar társukkal egyetemben. Alapító közgyűlésükön Tömöry Jenőt, volt vezérőrnagyot választották meg elnöknek, Korponay Miklós pedig az ügyvezetői, a jegyzői, a nyilvántartói és a titkári feladatokat látta el.
A Rákóczi Szövetség hivatását kezdetben a következőképpen fogalmazták meg: „A Rákóczi Szövetség egy olyan munkaközösség, amely a magyar származású torontói szabad foglalkozású értelmiségiekből és üzletemberekből áll. A kommunizmus ellen, az ország felszabadításáért és a történelmi örökségükért bátran harcba szállnak, valamint a súlytalan és komolytalan magyarkodás helyett a magyar ügyet, a nemzet jövőjét szolgálják. A saját magukat becsapó nemzeti-ünnepes, táncos és disznótoros kis magyar út helyett a felelősségteljes és nehéz nagy magyar utat járják.”
Korponay Miklós és Aykler Béla az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követően a szövetségi feladataikon túl a magyar menekültek kanadai elhelyezésében segédkeztek. Két fogadó központ volt Torontóban, a Jarvis és West Lodge, ahol szükség volt olyan fordítókra, akik mindkét nyelven jól tudtak. Ezt követően Korponay Miklós a torontói polgári védelmi szervezetnél kapott munkát, majd ő szervezte meg Torontónak és agglomerációjának (Great Toronto Area) tűzoltó- és mentőszolgálatát. Nyugdíjba vonulásáig az ő igazgatójukként is dolgozott.
A kortársai őt egy karizmatikus és tettre kész embernek tartották, aki Kanadában is ízig-vérig magyar maradt. Korponay Miklós az életét arra áldozta fel, hogy összehozza a kanadai magyar szervezeteket. A vezetésre született férfit mindenki követte a közéleti tevékenységeiben.
Hamvas József a következőképpen fogalmazott róla: „Katonalelked olyan mintaképet akart elénk állítani, aki nemcsak katona volt, de harcolt is a hazáért. Így került a Pro Patria et Libertate lobogója az Alapítvány élére. Te át tudtad ölelni az egész világban szétszórt magyarokat, bele tudtad foglalni őket abba az egységbe, amit úgy neveztünk el: „Szellemi Magyarország”. Itt találtak helyet öreg barátaid, bajtársaid, de itt volt Veled a Magyar Jövő, az új nemzedék, az Ifjúság és annak lelkes képviselői. Te mondtad, hogy nekik a saját anyanyelvükön kell hirdetni és tanítani a magyar örökséget, a magyar múltat. Mindazért, hogy büszkék lehessenek arra, hogy egy dicső nemzet áll mögöttük és bátran vallják magukat kanadai, amerikai vagy bármilyen magyarnak. Minden erőddel, sokszor az egészséged rovására is küzdöttél ezek megvalósulásáért.”
A Rákóczi Szövetség a megalakulását követően minden évben megrendezett egy téli Rákóczi Gála Bált, amelynek egyrészt arra voltak hivatottak, hogy a szervezet hírnevét szélesebb körben is megismertessék - emelte ki Diósady Levente, a Rákóczi Alapítvány jelenlegi igazgatósági tagja. A bálok fő fókuszában pedig mindig az állt, hogy a bevételt valamilyen karitatív célra fordítsák. 1960-ban például azokat a magyarokat támogatták, akik a forradalmat követően még a menekülttáborokban voltak. A ’90-es évek közepétől pedig mindig a Magyarságismereti Mozgótáborban résztvevő magyar fiatalok továbbképzését finanszírozták az összegből.
A Rákóczi Szövetség az 1961-es báljának egész bevételét az ’56-os forradalom bibliográfiájának összeállítására és megjelentetésére fordította. Továbbá Budapest 1945-ös és 1956-os szenvedéseit és világpolitikai jelentőségét is lejegyezték, majd Spirit of Hungary című történelmi és művészettörténeti könyvben adták ki. Diósady Levente professzor úr kiemelte, hogy a három kiadást megélt alkotás hiánypótló műnek számított a kommunizmus alatt. A kötetet Sisa István szerkesztette. Továbbá a Rákóczi Szövetség számos olyan könyvet is megjelentetett, amelyek elősegítették a külföldi közvélemény és a magyarul már nem olvasó korosztályok tájékoztatását is.
A katonai gyökerekkel rendelkező torontói magyarság 70 évvel ezelőtt alapította meg a Rákóczi Szövetséget, amely ma már Rákóczi Alapítványként folytatja tovább a nemes hivatását. Egy nonprofit szervezetként alakultak meg, amely már a kezdetektől teljes egészében a tagdíjakból tartotta fenn magát, valamint olyan jótékonycélú adományokból, amelyeket mindenek fölött a magyar iskolák és az ifjúsági csoportok támogatására, társasági összejövetelekre és publikációkra fordított, szem előtt tartva a karitatív és az akadémiai munka fontosságát. A programjaik megvalósításában azt is figyelembe vették, hogy hasznára legyenek az új hazának, a Magyarországgal szembeni kötelezettségeket teljesítésék, valamint a tagjainak szabad szellemi otthont adjon és a javukat szolgálja.
A szervezet az észak-amerikai magyarság intellektuális fejlődéséért több kanadai magyar szervezettel is közösen tevékenykedett. A Kanadai-Amerikai Magyarság újsággal már a kezdeti években is igen szoros együttműködést folytatott. Többek között 1956 októbere és ’57 áprilisa között egy közös cikk- és előadássorozatot rendeztek meg a hetilappal. Rendszeressé váltak a külpolitikai előadások és sajtószemlék is. A Helicon Társasággal karöltve pedig kanadai magyar alkotásokat jelentettek meg.
A Rákóczi Szövetség mindemellett a Széchenyi Társasággal is komoly kapcsolatot ápolt. A két szervezet közösen hozta létre a Torontói Egyetemen a Magyarságkutató Intézetet (Hungarian Research Institute of Canada), valamint egy ösztöndíjprogramot is fenntartottak. Dr. Diósady Levente professzor kiemelte, hogy a Magyarságkutató Intézet létrejöttekor sikerült azt elintézniük, hogy egy különleges, adómentes státuszt kapjon az egyetemen.
„Az intézeten belül egy kutatási segédanyagot (Research Ancillary of the University of Toronto) is létrehoztak, ahol az anyaország határain belül és kívül élő magyar közösségek kutatását végzik a társadalom-, a történelem- és politikatudományok szemszögéből. A kutatóintézet munkája több lábon áll. Egyebek mellett számos előadás fizetése, különböző komoly kiadványok nyomtatása, valamint számos tudományos tevékenység támogatása tartozik hozzánk. Ilyen munka például Erdély, valamint a Kárpát-medencei ruszin kisebbség történetének angol nyelvű publikálása. Az 1956-os forradalomról, illetve „Az átmenet dilemmái - a magyar tapasztalatok” címmel is tartottunk egy-egy konferenciát, amelyek eredményeként több könyv is megjelent.” - fogalmazott Diósady Levente.
Korponay Miklós és munkatársai már az 1960-as évek végén megfogalmazták azt, hogy az első generációs kivándorlók, emigránsok megöregedésével, kihalásával az egész nyugati diaszpóra léte kerül veszélybe. A szervezet számára fontos volt, hogy a magyar ifjúság ne olvadjon be a többségi nemzetbe - mondta Diósady Levente. Mindezért a torontói Magyar Házban 1976. október 20-án tartottak egy közgyűlést, amelyen Rákóczi Szövetség meghívására 53 egyházközség és egyesület 21 képviselője vett részt. Korponay Miklós ekkor ismertette számukra a Rákóczi Alapítvány célkitűzéseit és szervezeti határozatát.
Az új alakuló közgyűlésen a résztvevő szervezetek 100-200, vagy akár 1000 dolláros hozzájárulással összesen tizenötezer kanadai dollárt gyűjtöttek össze, amely a Rákóczi Alapítvány létrejöttéhez volt szükséges. Az Alapítvány első elnöke Korponay Miklós lett, akinek az irodája, vagyis az úgynevezett „kuruc tanya” reggeltől késő estig mindig nyitva állt. Az emberek egymásnak adták a kilincset, hogy tanácsait meghallgassák, javaslatait és véleményét megvitassák, hisz Korponay elhívatottan munkálkodott a magyar közösségért, elsősorban a magyar ifjúságért. Az irodájában több olyan népművészeti alkotást és használati tárgyat is elhelyezett, amitől a nemzettársai igazán otthon érezhették magukat, kaptak egy cseppnyi Magyarországot a torontói multikulturalizmusban.
A szövetségből lett alapítvány megújult munkásságához hármas célkitűzést fogalmaztak meg. Elsősorban törekedtek arra, hogy a külföldre szakadt magyarság segítségével méltóképpen és maradandóan megörökítsék Rákóczi emlékét, születésének 300. évfordulóján. Másodsorban fontosnak tartották, hogy a következő korosztály számára átmentsék Rákóczinak, a „Hazánk szentjének és szabadság vezérének” példát mutató hazaszeretetét. Végül, de nem utolsó sorban pedig buzdítani akarták és az elismerésüket látható formában is kifejezni azon fiataloknak, akik megbecsülést szereznek a magyar névnek. Diósady Levente továbbá kiemelte, hogy mindemellett azt is fontosnak tartották, hogy a külföldön felnőtt és született magyar nemzedék magyarságtudatát erősítsék, fenntartsák, valamint a magyarság renoméját javítsák azokban az országokban, ahol élnek magyarok.
A Rákóczi Alapítvány az alakulását követően több ízben is jelen volt a clevelandi Magyar Kongresszuson, ahol olyan témákban adtak elő, mint például a magyarságtudat megőrzése, és a magyar nyelvű média fontossága a diaszpórában. Az Alapítvány továbbá fontosnak tartotta, hogy Észak-Amerikába olyan magyar tudósokat, írókat és közéleti személyiségeket is meghívjon, mint például Bay Zoltán, Selye János, Wigner Jenő, Alföldi András, Hites Kristóf és Wass Albert. Ezekre a bankettekre nagy létszámú közönség jött el: volt olyan rendezvény, amelyen több mint 2500 fő vett részt a kanadai állami tisztviselőkkel és szenátorokkal egyetemben. Ezekről az eseményekről a kanadai angol nyelvű média is rendszeresen beszámolt. Az egyik legsikeresebb előadást 1980-ban tartotta meg Teller Ede a Torontói Egyetem Magyar Intézetében. Az „Energy from Heaven and Earth” című előadását az észak-amerikai magyarság fellegvárában, Clevelandban is bemutatta. Az előadások hihetetlenül nagy pozitív vízhangnak örvendtek.
Korponay Miklós nagy erőkkel munkálkodott azon, hogy a kanadai társadalomban megbecsülést szerezzen a magyar közösségnek, ő volt a lelke és a mozgatórugója több torontói magyar szervezetnek is. A sok munka hatására az egészsége 1986 tavaszától kezdve rohamosan romlott. Feleségével, Máriával nem született közös gyermekük, ezért a végrendeletében a házát a Rákóczi Alapítványra hagyta. Az abból származó kétszázezer dollár igen komoly alaptőkéül szolgált a későbbi munka során. A ’90-es évek elején a Magyarságismereti Mozgótábort is ebből az alapból indították útjára.
Korponay Miklós 1987. november 3-án, 75 éves korában hunyt el Torontóban. Temetésén Hamvas József, az elnök úr utolsó szavait idézve úgy fogalmazott: „magyar és magyar között nincs különbség! Olyan kevesen vagyunk, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy magyar és magyar gyűlölje egymást. Egyedülállóan, szétszórva nem érünk el semmit. Össze kell fognunk és szeretnünk kell egymást. Mert csak így lesz Tiétek a szebb, ragyogóbb magyar jövő! Köszönjük, Miklósom! Úgy érezzük, hogy megértettük és valóra váltottuk álmaidat és őrködünk afelett, hogy emléked soha el ne halványuljon, soha el ne felejtsünk.”
Kérdezheti a kedves olvasó, hogy vajon mi történt a Rákóczi Alapítvány életében az elnök úr halálát követően. Arday Lajos a Rákóczi Alapítványról és Korponay Miklósról szóló 1994-es könyvében meggyőződésének nevezte azt, hogy Korponay és a Rákóczi Alapítvány munkássága nem hullik ki az idő rostáján. S lám, itt vagyunk harminc évvel később! Az alapító elnök úr tevékenységének gyümölcse, a magyar fiatalok támogatása ma is a legfőbb célja a Rákóczi Alapítványnak. De hogy hogyan valósult meg mindez az elmúlt évtizedekben? Valamint a Magyarságismereti Mozgótábor hogyan adott hitet, reményt és célt a Kárpát-medencei magyar fiatalságnak? Minderről a Kanadai-Amerikai Magyarság Visszatekintés című rovatából tudhatnak meg többet.
