Amikor a Kanadai-Amerikai Magyarság hasábjain megláttam a Torontói Egyetem magyar nyelvi képzésének hirdetését, nagyon megörültem. Hiszen tudtam, hogy a legtöbb városban, ahol élnek magyarok, hétvégeken általános iskolai szinten magyar nyelvet oktatnak a keresztény templomokban és/vagy magyar házakban.
Sok Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas ilyen iskolában tanít magyar nyelvet, irodalmat, történelmet és földrajzot. Egy-egy kanadai településen akár magyar nyelvű középiskola is működhet, mint például a torontói Helikon Gimnázium.
Természetesen nem csak az általános- és középiskolás fiatalok tanulhatnak magyarul vagy a magyarokról, hanem a felsőoktatásban résztvevők is. A Torontói Egyetemen a Széchenyi Társaság kezdeményezésére indították el a magyar nyelvű képzéseket, amelyekről Diósady Levente professzor úrral, a Társaság alelnökével beszélgettem.
Mikor és milyen céllal alakult meg a Széchenyi Társaság?
A ’70-es évek közepén Calgary magyarsága fontosnak tartotta, hogy legyen magyar történelemoktatás a kanadai oktatási rendszerben. Duska László vezette ezt a projektet, mint a Szécsenyi Társaság első elnöke. Egész Kanadában meghirdettek egy gyűjtést, hogy létrehozhassanak egy magyar tanszéket Torontóban. Házról házra mentek, minden ajtón bekopogtattak. Közel 375 000 dollárt gyűjtöttek össze erre a célra, amely ma körülbelül négymillió dollárnak felelne meg. A Magyar Tanszéket végül a Széchenyi Társaság, a Torontói Egyetem és a kanadai föderális kormány alapította meg és az 1977/78-as tanévben kezdték meg itt a munkát. Ám abban az időben az egyetem történelem tanszéke csak egy fajta történelemoktatást preferált, nem fogadta el, hogy a magyar történelemről is tanulhassanak a hallgatók. Így a Magyar Tanszéken akkor csak magyar nyelvet és irodalmat tanítottak. Ez az intézmény volt az első olyan vendég tanszék egész Kanadában, amit kívülről támogattak a helyi nemzetiségek vagy a kanadai kormány. Ebben mi magyarok elsők voltunk ebben az országban. A későbbiekben viszont rengeteg ilyen tanszék készült, közel 30 nemzetiség, köztük például az ukránok és az észtek is támogatták a képzéseket. A Széchenyi Társaság később belátta, hogy mivel a tevékenységének a fő fókusza a Torontói Egyetem, ezért a székhelye is az évek során átkerült Calgary-ból Torontóba.
Milyen más nehézségekkel kellett szembenéznie a torontói Magyar Tanszéknek?
Az első megegyezés alapján a Torontói Egyetem vállalta, hogy a végsőkig fenn fog tartani egy professzori állást a Magyar Tanszéken és minden évben beszámol a Széchenyi Társaság felé az ott zajló munkáról. Amikor Bisztray György professzornak, az első Magyar Tanszéki oktatónak lejárt a mandátuma és nyugdíjba ment, az egyetem nem volt hajlandó egy új professzort felvenni és megszűntették a tanszéket. A Széchenyi Társasággal végül sikerült elintéznünk azt, hogy a Magyar Tanszék helyett elindítsunk egy magyar programot. Vagyis az egyetem minden évben fenn tart minimum négy darab kurzust magyar nyelvből, irodalomból, történelemből és kultúrából. Kezdetben az is nehézséget okozott, hogy a Magyar Tanszék adminisztrációs szempontból a Szláv Tanszék alá tartozott. Ez nagyon rosszul esett a magyaroknak. Amikor áttértünk a tanszékről a programra, rájöttünk, hogy jó lenne mégis egy tanszékhez tartozni. Így amikor a „Munk Centre for Global Affairs” helyet adott nekünk, akkor része lettünk egy nagyobb európai programnak. Ott Robert Austin lett az adminisztrátor, akinek a fő kutatási területe a Balkán és azon belül is Albánia és Macedónia. Ő próbál nekünk segíteni, amiben csak tud, például a magyar programhoz többször hívott vendégelőadókat is. Ám jobb volt a kapcsolata a szocialista kormányokkal, mint a mostanival. A Munk Centre-ben jelenleg is zajlik egy Trianonról szóló előadássorozatunk.
Más kanadai egyetemeken is indított a Széchenyi Társaság magyar képzést?
A bevételünk csak arra volt elég, hogy egy egyetemen indítsunk és tartsunk fönn magyar képzést. Más városokban is volt magyar oktatás vagy egy-egy magyar kurzus, de egy pártpolitikától mentes magyar tanszék és magyar program csak a Torontói Egyetemen alakult. Az edmontoni Concordia Egyetemen van egy osztrák tanszék, amelynek van egy elég komoly magyar része is. Indiana államban, Bloomingtonban van egy magyar tanszék, amit még a kommunista magyar kormány alapított. Az volt az első észak-amerikai magyar tanszék. A torontói magyar képzés kicsit ellensúlyozni próbálta a kommunista befolyást.
A magyar programra jelenleg kik jelentkezhetnek?
Azt mondhatom, hogy a program igen sikeres a többi programhoz képest, annak ellenére, hogy kicsi számokról beszélünk. A magyar történelem hallgatottsága a legnagyobb, általában évi 30-60 fő szokott rajta részt venni. A Torontói Egyetem diákságának egész keresztmetszete képviselteti magát. Dr. Papp Aykler Zsuzsa is éveken keresztül tanította a magyar programban résztvevőket, elsősorban a magyar kultúráról és történelemről voltak előadásai. Dr. Tömöry Éva több mint tíz éve tanítja a magyar nyelvet, amelyet több szinten lehet tanulni. Erre a kurzusra évente körülbelül 10 fő jár, legtöbbjüknek semmi köze sincs a magyarokhoz. Természetesen olyanok is vannak, akiknek magyar háttere van, magyar férje vagy felesége, esetleg magyar barátja. Több koreai diák is tanult magyarul, mert úgy érzik rokonok vagyunk. A hallgatók változó teljesítménnyel végezték el ezeket a kurzusokat, volt aki meglepően jól beszél magyarul, annak ellenére, hogy nem ez az anyanyelve.
A magyar nyelvű képzésnek milyen anyagi vonzatai vannak? Csak a Széchenyi Társaság fizeti az oktatás költségeit vagy az egyetem is hozzájárult ehhez?
Amikor elkezdődött az egyetemi magyar oktatás Torontóban, akkor a Széchenyi Társaság éves bevétele nagyjából 100 000 dollár volt, de nem mindent kellett az oktatásra fordítania, hiszen az akkori professzori éves fizetés nagyjából harmincezer dollár volt. A Torontói Egyetem nem csak erre a magyar programra, hanem másra sem ad pénzt. Ők csak a helyet és az adminisztrációs felületet biztosítják, valamint a pénzt kezelik. Minden más költséget pedig a kanadai kormány és a Széchenyi Társaság fedez. Fekete Tibor kezdeményezésére, aki Calgaryból igen lelkesen támogatja a Társaságot, kezdtünk el ösztöndíjat is adni. Ezek nagyjából 100-200 dolláros tételek. Fekete Tibor mindemellett rávette például ifjabb Babits Györgyöt, a Duska családot, Husky Energy-t, Helicon Társaságot és a Rákóczi Alapítványt is, hogy támogassanak bennünket. A magyar program nagylelkű pártfogója volt még az amerikai származású Scott Eddie professzor is, aki még a katonaság alatt tanult meg magyarul, majd az ’56-os magyaroknak is nagy segítséget nyújtott. A földrajz szakos professzor 2018-ban hunyt el.
A magyar nyelv oktatása szempontjából milyen közös munkában vesz részt a Széchenyi Társaság és a Rákóczi Alapítvány?
A két szervezet 1985-ben közösen hozott létre egy magyarságkutató intézetet (Hungarian Research Institute of Canada) és elintézték, hogy ez egy különleges, adómentes státuszt kapjon az egyetemen. Az intézeten belül egy kutatási segédanyagot (Research Ancillary of the University of Toronto) is létrehoztak, ahol az anyaország határain belül és kívül élő magyar közösségek kutatását végzik a társadalom-, a történelem- és politikatudományok szemszögéből. A Széchenyi Társaság gyűjtötte össze mindehhez a szükséges pénzt és az egyetem felé el kellett számolni, hogy az akadémiai oktatás a megfelelő szinten működik. A kutatóintézet munkája több lábon áll. Egyebek mellett számos előadás fizetése, különböző komoly kiadványok nyomtatása, valamint számos tudományos tevékenység támogatása tartozik hozzánk. Ilyen munka például Erdély, valamint a Kárpát-medencei ruszin kisebbség történetének angol nyelvű publikálása. Mindemellett dolgoztunk például Bibó István írásgyűjteményének német nyelvű kiadásán és Tisza István életrajzának megjelenítésén is. Az Intézet számos jelentős konferenciát szervezett és támogatott. Az 1956-os forradalomról, illetve „Az átmenet dilemmái – a magyar tapasztalatok” címmel is tartottunk egy-egy konferenciát, amelyek eredményeként a Magyarságkutató Intézet könyveket jelentetett meg. Az Intézet továbbá számos nyilvános és tudományos előadást szervezett hungarisztikai témákban is.
A Széchenyi Társaságnak volt két olyan programja is, ami már megszűnt. Mit lehet tudni az agrárprogramról és a könyvkiadási tevékenységről?
Volt egy kedves támogatónk, Barcza Vera, aki egy utazási irodát működtetett. Nagyon jól megfigyelte azt, hogy Magyarország ipari háttere valójában a földművelésből és állattenyésztésből szerzi a bevételét. S rájöttünk, hogy nagyon fel tudnánk lendíteni a képzést, ha az agrár szakos hallgatóknak tanítanánk a legújabb technológiákról és gazdasági fejlesztésekről. És ő erre a célra adott egy igen nagylelkű adományt. Egy professzort hívtunk a Calgaryi Egyetemről, Donald Mercert, akinek volt iparban szerzett munkatapasztalata is, és ő tartott egy hosszabb előadás sorozatot a témában, többek között a gödöllői egyetemen is (ma Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a szerk.). Az volt a célunk, hogy ez a tudás minél szélesebb körben elérhető legyen és úgy gondolom célt értünk vele. Ez egy rövid életű, de célzott kezdeményezésünk volt. A könyvkiadás pedig régen a munkánk igen nagy részét tette ki. Mint minden más ez is a munkaerőtől függ. Régebben a Széchenyi Társaság begyűjtött olyan könyveket, amelyek egyrészt ellensúlyozták a magyar kommunista propagandát és a Kárpát-medence többi országaiban fellelhető magyarellenes propagandát, valamint akadémiailag teljesen fémjelzettek, elfogadhatóak voltak. Ezeket a könyveket szétosztottuk az egyetemi könyvtárakba, de mára már a felsőoktatási intézmények nem hajlandóak elfogadni könyveket. Ezeknek pedig az az egyszerű oka, hogy a nyomtatott irodalom rendbetartása igen nagy anyagi költséggel jár. Ezért a legtöbb egyetem átállt az elektronikus rendszerre, így viszont egy nyomtatott újságot is nehéz megtalálni náluk. Ezek a hatások miatt ez az akciónk megszűnt, elsorvadt.
Milyen jövőt lát most a Széchenyi Társaságnak? Vannak-e kilátásban fiatal támogatók?
A Széchenyi Társaság a koronavírus és a különböző változások miatt nem próbált meg aktívan fejlődni az utóbbi pár évben. De az igazgatóságunkban lettek új tagok is, akiknek van egyetemi adminisztratív tapasztalatuk, illetve ipari gyakorlatuk. Rajtuk keresztül, reméljük, fel tudjuk újra kelteni a közösségünk érdeklődését a munkánk iránt. Ez azt jelenti, hogy újra ki kell lépnünk a nagyközönség elé, hogy elmagyarázzuk, hogy fontos a magyar program jelenléte a kanadai felsőoktatásban. Mindemellett lényeges számunkra az is, hogy a kanadaiak lássák, hogy a magyarok mennyi mindent adtak az országnak, másrészt rávenni a helyi politikai elitet, hogy Magyarország felé pozitívan álljanak és a magyar nemzeti ügyeket támogassák. Elengedhetetlen szerintem az is, hogy tőlünk, magyaroktól tudjanak meg rólunk többet, ne pedig más forrásokból. Nekünk is, a Széchenyi Társaságnak meg kell újulnunk, meg kell fiatalodnunk, máskülönben meghalunk. Még nagyjából három évre elegendő pénzünk van, ha az elfogy nem tudom mihez kezdünk. Ez legjobban úgy tudna megoldódni, ha kapnánk egy komolyabb anyagi infúziót.
