Ha személyesen nem is, virtuálisan mindenképp kihoztuk a maximumot!
A lezárás új és ismeretlen területekre sodort minket, ahol meg kellett találni a helyünket. Hogy ne álljon meg az élet, a megszokottól eltérő lehetőségeket hoztunk létre. A cél az, hogy az Új-Zélandon élő magyar gyerekek a Játszóházak kimaradása ellenére is mozoghassanak magyar nyelvi környezetben.
Kezdetben az aucklandi gyerekeknek indítottam mondókatanulós hetenkénti Zoom-meetingeket, ezeket Szentirmay Klára, wellingtoni KCSP-s mentor segítségével országosan is meghirdettük. Ez a későbbiekben heti két alkalomra bővült. Hat éves kortól "Vidám verselés" néven indítottunk különórát. Az alkalmakon tanult mondókákat feltöltöttem a YouTube csatornámra megkönnyítve ezzel a résztvevő gyerekek és az őket segítő szülők dolgát. Mivel a csatornán többször visszanézhetőek a mondókák és a hozzájuk kapcsolódó tanulást könnyítő mozgások/mutogatások is, még több gyerek tud bekapcsolódni a programba.
Úgy kezdtem bele a tanításba,hogy ha már egyetlen gyereknek vagy szülőnek sikerül örömet okoznom, vagy maradandót alkotnom, munkám nem volt hiábavaló. Szerencsére sok ilyen alkalom adódott. Az egyik "Vidám Verselés" után, azt üzente az egyik anyuka, hogy nagyon köszöni, mert életében először mondott neki anyák napi verset a kislánya, ami a közös tanulásnak volt köszönhető. Amikor az egyik kislánnyal - akivel együtt online-mondókáztunk - sétáltunk az erdőben és meglátott egy gombát, azonnal fújni kezdte a közösen tanult "Gomba, gomba, gomba" versikét. Ezekért az élményekért érdemes dolgozni ebben a kihívásokkal teli helyzetben. Soha nem tudhatjuk, kire, milyen hatással van a munkánk, de ezek olyan óriási dolgok számomra, amiért megéri napról napra odaülni a gép elé és dolgozni, függetlenül attól, hogy éppen 16 vagy csak 1 ember vett részt aznap a foglalkozáson.
