Elsőként a legaktívabb tánccsoport, a Fonó Táncegyüttes tagjait kérdeztük. Az alábbi írásban összegezve, röviden bemutatjuk, mit mondanak magukról a táncosok. Ezt a munkát reményeink szerint a járványügyi helyzet enyhülésével szélesebb körben, nagyobb mélységben is folytathatjuk. Érdemes lenne a diaszpórában működő magyar táncegyüttesek, tánccsoportok történetét mihamarabb elkezdeni pontosan dokumentálni, mivel sok helyen nagy a fluktuáció, az idősebb generáció tagjai elmennek, és számos régi emlék, értékes dokumentum feledésbe merülhet. Ahogy Magyarországon is egyre fontosabb szerepet kap az amatőr néptáncmozgalom történetének dokumentálása, feltárása, ugyanúgy fontos lenne ezt a munkát mielőbb megkezdeni a külhoni magyarság esetében is.
„A Fonó Táncegyüttest az 1960-as években alapították Melbourne egyik külvárosi övezetében, Wantirnában. 2014-ig több név alatt működött, majd ebben az évben vette fel a Fonó Táncegyüttes- Magyar Központi Táncegyüttes nevet.
A csoport kezdettől fogva saját anyagi forrásaira támaszkodik. Költségeik fejlesztésére szolgálnak a tagsági díjak, a fellépések bevételei, a forrásfejlesztési események és alkalmi adományok. A szakképzett néptáncoktatást Magyarországról, illetve egyéb magyarlakta részekről, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program segítségével tudják megoldani.
A kezdetektől fogva jó kapcsolatot ápolnak az osztrák, a görög, a német, valamint a lengyel tánccsoportokkal, szívesen lépnek fel egymás fesztiváljain. A Melbourne-i fellépések a Wantirna-i Hungarofeszt-től kindulva Hallam, Dandenong, Mulgrave, Rowville, Fitzroy és a Belváros különböző színpadjain át a Federation Square-i szereplésekig terjed. Az idők során Victoria állam határain túl Adelaide, Canberra és Sydney-i fellépéseken is bemutatkozott a tánccsoport. Az idősek otthonában, gyerekfesztiválon, a vidéki Buda kastélynál Castlemain-ben vagy a Bocskai Központ utcai vásár alkalmain is szerepeltek.
A Táncegyüttes próbái keddenként vannak a Magyar Házban. A tagok 2020 májusában saját forrásból és önerőből alakítottak ki maguknak próbatermet az intézményben. A próbákon régen tanult táncokat gyakorolnak, ismételnek, illetve új táncanyagokat sajátítanak el. Olykor különböző hagyományokat idéznek fel, vagy „tiszta forrásból” gyűjtött népdalokat tanulnak a csoport tagjai. Az együttes irigylésre méltó viselettárral rendelkezik, olykor erdélyi utak, tánctáborok során szerzik be az eredeti viseleteket.
Az énekek, táncok és viseletek szépsége olyan örömöt hordoz, amit fájó lenne felelőtlenül veszni hagyni a mai, kényelmet hajszoló többséget követve. Dolgos édesapák és fáradhatatlan édesanyák ünnepeire emlékeznek hálás utódok, akiket a Magyar Szellem bárhol a világon összetart. Sok áldozat és türelem áll egy-egy rövid énekes-táncos fellépés mögött. Őseink izzadság cseppjeit és örömkönnyeit hordozzuk vele. A Fonó így próbálja megtisztelni ősei emlékét.”
Drozdovszky Dóra és Kiss Gergely
