Ha most feltennétek nekem azt a kérdést, hogy ilyennek képzeltem-e a program első hónapját, természetesen azt felelném, hogy ilyet álmomban sem képzeltem.
Persze csak részben.
Hiszen az elején minden úgy ment, ahogy kellett. Megismerkedtem az aucklandi magyar közösséggel, elkezdtük tervezni az áprilisi gyerektábort, részt vettem az első Magyar Játszóházas szombaton, ahol megbeszéltük, hogy a segítségemmel beindítjuk a Kölyökklubot.
Ott voltam a márciusi Aucklandi Magyar Klub napján, ahova sütöttem jó kis magyaros tejes pitét, bemutatkoztam, ismerkedtem. A további Klub napok, és családi programok tervei is többnyire megvoltak már, de ezek a közösségi összejövetelek sajnos most még váratnak magukra.
Azonban ez nem jelenti azt, hogy megállt volna az élet itt. Egy picit persze lelassult, de azt hiszem, ez a könnyű séta a huzamosabb sprintelések után, most nagyon jóságos hatással lehet azokra, akik megfelelő szemszögből tudnak erre a helyzetre tekinteni. Itt ugyanis már második hete kijárási tilalom van, csak sétatávolságba mehetünk ki, és szükség esetén bevásárolni, gyógyszertárba. Persze itt is vannak, akiknek dolgozni kell járniuk, de ők is csak a megfelelő igazolással mehetnek.
Felmerülhet bennetek a kérdés, hogy mivel is töltöm így a karanténos napjaimat?
Mint mondtam, az élet nem állhat meg teljesen, az embereknek most is vannak igényeik, gondolataik, csak egy picit más irányba kell fordítani a fejünket, hogy észrevehessük az új lehetőségeket.
Ezért most azon dolgozom, hogy belekezdhessek az online oktatásba. A kicsiknek mondókákat, gyerekdalokat szeretnék majd tanítani, kifestőket, játékos feladatokat küldeni, a nagyobbaknak pedig online feladatsorokat összeállítani, és később az igényekhez alkalmazkodva továbbfejleszteni ezeket, ahogy csak lehet.
A Facebook oldalon, és csoportban igyekszem témába illő hasznos, érdekes, szórakoztató cikkeket, videókat, oldalakat megosztani, ezzel is segítve a közösséget. Ebből kiindulva megtanultam Varró Dániel: Szösz néne című versét, felvettem, és megosztottam a gyerekekkel. Ehhez hasonló ötleteken is folyamatosan gondolkodom.
Mindemellett megbíztak a helyi Hírmondó írásával, és szerkesztésével, amit a továbbiakban is nagy lelkesedéssel fogok csinálni, bezártság ide, vagy oda. Az első havi újságot - új színeiben pompázva - már kiküldtük; nagy örömömre rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk.
Az, hogy itt lehetek, több szempontból is hálával és megnyugvással tölti meg a szívemet. Nem csak azért, mert minden reggel, amikor kinézek az ablakon eláll a lélegzetem a gyönyörű környezettől, de azért is, mert nagyon jó emberek közé kerülhettem erre a 9 hónapra, ebben az egyedi, és nem túl szerencsés helyzetben. De így is nagyon szerencsésnek érzem magam.
Hálás vagyok azért is, hogy segíthetek az aucklandi magyar közösségnek – azzal, amim van, – és ők ennek örülnek!
Remélem hamarosan az elképzeltek szerint folytathatjuk a munkát, de addig is, én megteszem a tőlem telhető legjobbakat!
