Március 14-én, délután 3 órakor tartotta meg az Edmontoni Társulat az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezését. Az eredeti tervek szerint telt ház fogadta volna a kedves nézőket a Magyar Házban, melyen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is részt vett volna, Hajnal Virág nemzetpolitikáért felelős államtitkárság főosztályvezetője és Debreceni-Tóth Gabriella politikai tanácsadó kíséretében, de a rendkívüli helyzetre való tekintettel az Edmontoni Magyar Kultúrkör vezetősége a rendezvény lemondása mellett döntött.
A kezdetek
Az ötlet először a KAMASZ II. után közvetlenül, az Edmontoni Magyar Kultúrkör dolgozói vacsoráján merült fel. A KAMASZ II. sikerét továbbgondolta az Edmontoni Színjátszó Társulat, hogy mi lehet egy következő olyan produkció, ami megszokottól eltérő dolog, ami sokakat érdekelhet, és más (új) korosztályokat is bevonzhat a rendezvényre.
A „Március 15.” téma mindenkinél rengeteg ötletet hozott elő, amelyeket akkor, beszélve róla megvalósítani teljességgel lehetetlennek és futurisztikusnak tűnt. A beszélgetést hárman, Endre-Peták Melinda, Opra-Szabó Zsófia és Endre Zsolt karácsony után folytatták és további ötletek jöttek – amiről akkor még elképzelésük sem volt, hogy hogyan vagy egyáltalán miből kivitelezhető szűk 2,5 hónap alatt – de már akkor a megvalósításon kezdtek gondolkozni. Ezek voltak a kezdeti lépései a végül kicsit akciófilmre emlékeztető produkciónak.
A megvalósítás
A hosszadalmas folyamat első lépése a forgatókönyv volt. A történet alapja adott, de a Melinda, Endre és Zsófi, az ötletgazdák olyan verziót szerettek volna, ami modern, pörgős, közvetlen, megszólítja a fiatalokat is, akik az előadás közben a történelem részesének érezhetik magukat. Készítettek közösen egy storyboardot, összegyűjtötték a történelmi szereplőket, ki milyen sorrendben, hol, mit csináljon, hozzátették a modern részt híradóval, tudósítókkal és abból készítette Ivaskó Gergő, korábbi edmontoni Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjas a fantasztikus szövegkönyvet, amit aztán mi, az élet és a „színészek” is átalakítottak kicsit.
Az itt élő magyarok közül többen vagy nem emlékeznek, vagy, akik itt születtek, esetleg nem tudják, hogy kik voltak pontosan a történelmi szereplők, milyen helyszíneken és milyen szerepük volt a forradalomban. Ezeket próbáltuk meg a magunk módján bemutatni. Az egyik legfontosabb állomás a Pilvax kávéház volt, – melyet 1848-ban még nem így hívtak. Egyértelmű volt tehát, hogy az egész Magyar Házat kávézóvá alakítjuk, ahol az előadás vendégei egyben a kávézó vendégei is a nézőtéren, ahol a márciusi ifjakat játszó színészek biliárdozva szintén ugyanolyan vendégek az előadás kezdetén. Ezen kívül szükség volt még egy bécsi sarokra, ahol Kossuth és Ferdinánd vitázhat, és meg kellett oldani, hogy a forradalmárok végigvonuljanak a történelmi helyeken, a nyomdától a Múzeumon és Táncsics börtönén keresztül a Nemzeti Színházig.
A fent leírtakból következően szükség volt a magas színvonalú technikai megvalósításra. A híradót és a reklámot előre vették fel green-screen előtt. Egy-egy ilyen pár perces vagy másodperces betét felvétele beállítással körülbelül 1 nap volt. A felvételek után a videók kiválasztása, vágása, kép, hang és egyéb effektek beépítése következett: ez Opra-Szabó Zsófia és Endre Zsolt remek munkája volt. Az előadásban megjelent az „élő közvetítés Bécsből”, ezután már végig követhető volt, hogyan vonul Petőfi a csapata élén. A produkcióban az előre felvett bejelentkezések a budapesti Nemzeti Múzeum elől és Párizsból rendkívül magas színvonalúra sikeredtek, de a technikai újítások ennyivel még nem értek véget: megjelentek az előre felvett sms-chat ablakok, több kivetítőn mozgó és álló háttérképek, valamint a Nemzeti lépcsőjén szavaló Petőfi, aki később élőben kiugrott a vászon – azaz a vászonként felépített asztal – mögül.
Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogyan tudnak a főszervezők egy-egy emberrel egy egész stábot létrehozni, azaz egy valaki kezelje a fényt, hangot, képeket és az egész másodpercre pontosan, tökéletesen a helyén legyen, de a szűk költségvetés, és a technikai stáb kis létszáma ellenére is sikerült megoldania a társulatnak a problémát.
A díszletek és kosztümök kitalálása Opra-Szabó Zsófia kreativitását dicséri. A kezdeti tervekből sokat vissza kellett venni vagy módosítani, de az egyedi, kézzel festett jelmezek és színpadkép a fényhatásokkal kiegészülve a maximumot hozták ki az előadásból.
Sok olyan, a nézők számára szinte észre sem vehető apróságot iktatott be a technikai stáb, ami mind a hatást erősítette – például a távolról vezérelhető asztali lámpák, amelyekkel a Pilvax hangulatvilágítását vezérelték –, az Edmontoni Pilvax feliratú kávéspoharak, ezekbe rendelni lehetett italokat vagy az Edmontoni Pilvax újság, mely már várta a vendégeket az asztaloknál.
Említésre méltóak az összeválogatott zenék, melyek a céloknak megfelelően tökéletesen ötvözték a modern és klasszikus felfogást, így helyt kaphatott a hagyományos Kormorán dal mellett, a Red Bull Pilvaker, Liszt Magyar Rapszódiája, Simándival a Hazám, hazám vagy a Magyarország című dal.
A színészek reménykednek, hogy a főpróba után sikerül máshol is előadni a nem mindennapi darabot.
