Április 25-e Ausztráliában és Új-Zélandon egyaránt nemzeti ünnepnek számít, ugyanis ezen a napon emlékeznek meg az első világháborúban elesett ausztrál és új-zélandi katonákról. Ám ez a nap nemcsak az elesettekről szól, ugyanis a háborúból életben hazatért veteránokat is megünneplik.
1914-ben Ausztrália és Új-Zéland felajánlották, hogy szükség esetén katonai segítséget nyújtanak a Brit Birodalom részére. Így alakult meg az ANZAC, vagyis az „Australian and New Zealand Army Corps”, magyarul az Ausztrál és Új-zélandi Hadsereg. 1915-ben az ANZAC – az antant oldalán – partra szállt a törökországi Gallipoli-félszigeten, hogy szembeszálljon az Oszmán Birodalom hadseregével. A kezdeti vereségeket követően az ANZAC végül győztesként térhetett haza. Az ausztrálok 8709, míg az új-zélandiak 2779 katonát vesztettek.
Mivel a partraszállás hajnalban volt, az ünnep napját virrasztással szokták kezdeni. Ezt követi a himnusz, felolvasások, dudajáték, kegyelettartó sortüzek, majd országszerte megannyi programra kerül sor. Az ANZAC-nap hivatalos virágai a pipacs és a rozmaring, melynek piros színe a véráldozatot szimbolizálja. Ugyancsak népszerű az ünnepi keksz, amelyet a katonák fogyasztottak a háborúban kenyér helyett, s amely állítólag olyan kemény volt, hogy golyófogónak is becézték. Az ausztrálok és az új-zélandiak között a mai napig örökös vitatéma, hogy a keksz puhán vagy keményen jobb.
Amikor március végén Wellingtonban jártunk, mi magunk is megnéztük az ANZAC-emlékművet és a a Gallipoli-kiállítást a Te Papa múzeumban, ahol a legmodernebb 3D technika és hatalmas szobrok segítségével jelenítik meg a háború egy-egy jelenetét. Az óriás viaszbábuk elkészítése több mint 24 ezer órát vett igénybe.
Azonban nemcsak Új-Zélandon és Ausztráliában, hanem a világ számos helyén találhatók még ANZAC-emlékművek, mint például Malajziában, Törökországban vagy Kanadában.
Természetesen a világszerte diaszpórában élő ausztrálok és új-zélandiak úgyszintén megemlékeznek az ANZAC-napról. Ennek a napnak az ambivalens szépsége, hogy az Új-Zélandon és Ausztráliában élő magyar családok is ünneplik: ez azért érdekes, mert Magyarország pont az ANZAC ellen harcolt, a központi hatalmak oldalán. A mai napig számos magyar család él kint, ahol valamely családtag, nagyszülő harcolt ebben a háborúban, Ausztrália és Új-Zéland ellen.
Kemal Atatürk török parancsnok szavaival búcsúzom:
„Azok a hősök, akik vért ontottak és életüket vesztették, most egy barátságos ország talaján hevernek és békében vannak. Ők is a mi fiaink lettek.”
