A Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület szervezésében
Álljon itt a rendező-koreográfus beharangozója elöljáróban:
„A Száz évig sikere folytatásra ösztönzött: a magyarpalatkai banda és a mezőségi esküvők-lakodalmak emléke, a Heveder zenekar mai tudása, érett előadásmódja és a Háromszék Táncegyüttes erősödő tánckara új előadás megszületésére inspirált.”
Ez az inspiráció remek előadást szült. Telt házat vonzott a második kerületi kulturális központba, és talán nem véletlenül. A bécsi táncházas kör, mely jelen pillanatban is két aktív tánccsoport és alkotó műhelyeik köré szerveződik (a Kilyénfalvi Gábor vezette Délibáb és a Németh Zsuzsanna koordinálta Napraforgók) méltán érezhette, hogy ezen az estén szép, szívükhöz szóló előadás szemlélői lehetnek. Mindig előkelő helyet foglal el az ember szívében és lelkében egy, a távoli diaszpórából érkező együttes, zenekar előadása, különösképpen akkor, ha egy mindannyiunk által ismert és kedvelt lókuszról van szó: a mezőségi Magyarpalatkáról. Az, hogy ez a produkció Bécsbe is eljutott, leginkább két embernek köszönhető: az ötletgazda Piroska Ferencnek (az Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete titkárának) és a már említett Kilyénfalvi Gábornak, aki mellszélességgel, az általa vezetett Délibáb minden lehetőségét megmozgatva állt a kezdeményezés mellé. Köszönet érte!
Amiért fontos beszámolni erről, az maga az előadás, annak “kivitelezése”. Sallangoktól mentes, igazi vidám színpadi megjelenítése volt ez egy olyan hagyomány-darabkának (a palatkai lakodalom), melyet talán csupán az egykori megszállott táncosok, zenészek, gyűjtők élhettek át a maga valóságában annak idején, mikor rávették magukat, hogy az “Isten háta mögötti” településre elzarándokoljanak. Az akkor fellelhető hangulat, a zenészek és a násznép közti folyamatos “szocio-diskurálás” rendkívül humoros formában és élettel telten volt ábrázolva végig az előadás során. A díszlet-minimalizmus (két-három pad) megtette a hatását: végig a táncosokra és a zenészekre összpontosíthatott a közönség, ám a háttérben vetített korabeli fotográfiák és mozgókép részletek összekötötték a mondanivalót a régi inspiráló környezettel. A táncosok átélően, szeretetet sugározva hozták a rájuk szabott táncos jeleneteket vokális intermezzókkal. A zekekarról tudjuk mindannyian, milyen hitvallással és alázattal kezeli Erdély autentikus népzenei gyökereiből táplálkozó küldetését és hagyományait.
A “Banda” c. előadás a zene-tánc egységén, a mai színpadi megjelenés által igényelt kortárs, ám velejéig hagyományokon alapuló elképzelés szerint megjelenített alkotás, mely küldetését nagyszerűen teljesítette mindannyiunk örömére.
Henics Tamás írása
Fényképek: Farkas Dorina
