A stuttgarti magyar iskola növendékeivel a közeli Birkenkopfra másztunk
Birkenkopf emléket állít azon elesett és megsérült német polgárok százezreinek, akik a II. Világháború értelmetlen megtorlásának áldozatai.
Mint tudjuk, a háború végén az előrenyomuló szövetséges csapatok légierői végigbombázták a német városokat. Nem kímélték a történelmi értékeket, a középkori városrészeket és az ott található templomokat. Az ipari részek megsemmisítése mellett a belvárosokat is a földdel tették egyenlővé, esélyt sem adva az ott élő lakosoknak a menekülésre. Gyakorlatilag eltörölték Hamburgot, Kölnt, Berlint, Drezdát, Münchent, Nürnberget és többek között Stuttgartot is. A szőnyegbombázások által rommá tett városokat a megmaradt lakosságnak emberfeletti munkával kellett újjáépítenie, hiszen hiányoztak az eszközök, az alapanyagok, de hiányoztak a férfiak is. A háború végére Stuttgart nagy része romokban állt. Először ezeket a törmelékeket kellett elhordani. A romeltakarítás csak a háború utáni nyolcadik évben kezdődhetett el, de így is több mint négy éven át tartott. A törmeléket a város déli részén található Birkenkopf nevű hegyre hordták. Volt ezek között faragott márványalkotás és kőoroszlán, kapudíszek és kváderkövek, angyalok és kőkeresztek is. Az évszázados mesterművek töredékeiből gigantikus hegyet hordtak össze. Innen a negyven méteres szintkülönbség. A romokból Birkenkopfban 15 millió köbméteres hegyet halmoztak fel. Felfoghatatlan szám és mennyiség. Csak Stuttgart környékén 53 szőnyegbombázás volt, melynek célja nem csupán az ipari létesítmények lerombolása volt, hanem, hogy teljesen lakhatatlanná tegyék a várost és elpusztítsák a civil lakosságot is. Ott a Birkenkopf tetején ezt nehéz volt nem érezni. Az egyszerű és puritán kereszt egyben síremlék is, azon embertársainknak, akik akkoriban tűntek el. Szomorú szívvel gondoltunk már ezen a napon is közelgő nemzeti ünnepünkre, hiszen 1956 november 4-e után hazánkban is a gyűlölet és a bosszú vette kezdetét, sok ártatlan ember életét célba véve. Pár szóban erről is beszéltünk a gyermekeknek, kiknek szüleinek talán ez már nem is olyan természetes.
Ugyanakkor jó volt a gyermekekkel kirándulni, és a romokon történő mászkálást követően elrejtőzni a szomszédos erdő egyik békés tisztásán. Rájuk nézve a reményteli jövőt láthatjuk. Itt bújócskáztunk, fociztunk és ügyességi játékokat játszottunk. Majd ki-ki elmajszolta uzsonnáját, és együtt leereszkedtünk a város nyugati felébe, egész mélyre, hiszen földalattival indultunk tovább a település szívébe. A városközpontban a felszínre bukkanva utunk a legközelebbi fagyizóhoz vezetett, ahol ki-ki választhatott szíve szerinti kedvenc édességéből. A kint élő családok csemetéi, kicsit fáradtan, de értékes élményekkel telve várták értük jövő szüleiket.
Talán csak a felnőttek szívébe csalt könnyeket a kirándulás keserű történelmi emléke, mert a gyermekek közelebb állnak egy tisztább és szebb, Istenhez közelebbi világhoz. Ennek bizonyságát mutatják a tisztáson készült vidám képek, ezen a szép október végi hétvégén.
