Az a tény, hogy évtizedek óta töretlenül szól Svédországban a magyar szó és a lelkét is táplálni kívánó ember magyarul hallgathatja az örök Igét, elválaszthatatlanul összekötődik a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség életével és az abban immár 31 éve töretlenül szolgáló Molnár-Veress Pál evangélikus lelkész személyével és hűséges munkájával.
A jövőt álmodó ember közösségre vágyik és a közösségnek helyre, otthonra van szüksége. Ezt az otthont Tängagärde jelenti, mely a svédországi magyarok sok fontos közösségi döntésének színhelye volt az elmúlt évtizedekben. A varázslatos hely a protestáns egyházi közösség gyülekezeti otthonaként valóban egy kis magyar sziget, melynek patinás 150 éves főépülete igazán méltó az itt folyó szolgálathoz. A béke, az erdei levegő, a szeretettel fűszerezett étel illata, a fogadó lelkészházaspár mindenre kiterjedő figyelmessége otthonná varázsolja a helyet. Az asztalközösség nem csak a különleges magyaros ízek és Enikő asszony kitűnő gasztronómiai kompozíciói miatt lesznek emlékezetesek, hanem mert ezek az alkalmak egy termékeny és gyümölcsöző lelkészi szolgálatot idéznek föl. Molnár-Veress Pál lelkész átéléssel beszél az általa gondozott gyülekezetek életéről, azok múltjáról, jelenéről és saját személyes sorsáról is. Ezek a beszélgetések egy több mint három évtizedes hűséges lelkészi szolgálat láthatóan beérett gyümölcseit helyezik most kosárba. Megkezdődtek az őszi istentiszteletek, melyek megtartásáért hosszú fárasztó utakra indulunk és csak több nap után érkezünk haza Tängagärdebe, amely számomra már nem csak egy név vagy fogalom, hanem egy érzés, egy szellemiség és egy küldetés. Bízom abban, hogy e küldetést megtermékenyíti, és új impulzusokkal járja át a KCSP egyházi ösztöndíj-programja is, melynek szintén otthont ad Tängagärde.
