A Württenbergi Magyar Protestáns Gyülekezet Heilbronn-ban
A Württenbergi Magyar Protestánsok második otthonában, Heilbronn-Sontheim Matthäuskirche-ben 2018 szeptember 16-án volt istentisztelet és utána agapé, ahol az első egyházi küldetésben szolgáló KCSP-s bemutatkozásra is sor került.
A kilencvenes évek elején Rózsika néni szomorú szívvel jegyezte meg, hogy náluk nincs magyar nyelvű istentisztelet. Gémes István evangélikus lelkész ezt meghallván magára vállalta a feladatot, hogy megszervezze a stuttgarti állandó istentiszteleti hely mellett a heilbronni-t is. Ez azóta rendszeresen működik, ám azóta már István bácsi fia, Gémes Pál szolgál a Stuttgarttól északra mintegy 50 km-re található szép városban. A helyi evangélikus gyülekezet befogadta a magyar nyelvű istentiszteleteket, melyek után a modern gyülekezeti házban terített asztal mellett folyt a beszélgetés. A tanév elején témául, a közösség munkáját erősíteni hívatott házaspár bemutatkozó alkalma volt. Stermeczki András és felesége Krisztina érkezett a Württenbergi Magyar Protestánsok lelki gondozói munkájának segítésére. Ez a feladat szerteágazó munkát foglal magába, különösen is a viszonylag nagy távolságra szóródott diaszpóra gondozás okán. Szeptember harmadik vasárnap délutánján Gémes Pál lelkész úr kocsijába nyolcan szálltunk be, hogy az oda-vissza majd 120 km-t együtt tegyük meg és erősítsük a helyi diaszpórát. Meglepetésünkre az istentiszteleten résztvevők mind átjöttek a gyülekezeti házba, ahol egy kis filmmel, énekkel és a közös ismerősök keresésével telt a délután.
Reménységünk szerint az alkalmakat sűríteni lehetne és a környéken élő magyarok megszólításával a résztvevők száma is növelhető.