„Amit szem nem látott, fül nem hallott és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek:” (I.Korintus 2,9)
Aki tömegközlekedéssel indul neki az útnak Vianenbe, Utrechtben a buszpályaudvarra érve már hegyezheti a fülét, hátha magyar szót hall. Ne lepődjön meg az sem, aki miután ily módon, szintén a Magyar Otthonba tartó utitársra lel, ami hatalmas előny, mivel az úti cél ismeretlen, rövid bemutatkozás után közös ismerősöket talál és mire a „minizarándoklatnak” beillő út végén megpillantja a Vianeni Magyar Otthonba bevezető, vadregényes gyalogösvényt, már mintha régi ismerőse oldalán lépkedne és így készülne belépni egy addig ismeretlen világba.
Olyan helyre érkezik az ide látogató, mint egy szívélyes otthon, ahova belépve nem a külcsín, hanem a belbecs érinti meg. Gyere be! Érezd otthon magadat! Erre bíztat a fogas, a gyereksarok, a könyvespolc, a festmények, a térképek a falon és persze mindazok a kedves emberek akik mind megtették a maguk zarándoklatát és „Kisboldogasszony” napján összegyűltek ezen az ismeretlen-ismerős helyen, hogy találkozzanak. Találkozzanak mint katolikus, magyar hívek. Találkozzanak egymással, a vendég-előadó atyával és találkozzanak, a szavával, érintésével gyógyító Jézussal, egy nagy vendégségben.
Szőcs Csaba szászfenesi plébános, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója, a lelki gyakorlatot azzal a többek által megfogalmazott gondolattal indította, miszerint a vallásokat két részre lehet osztani. Az egyik felfogás szerint, az a fontos, mit tesz az ember az Istenért, a másik felfogás azt tartja meghatározónak a vallásban, hogy mit tesz Isten az emberért. Természetesen a második jellemzi jól a keresztény vallásfelfogást. Amit az ember tesz, már egyfajta válasz isten megelőző szeretetére, tetteire. Ahogyan Jézus egykor a kereszten, valóságosan kiszolgáltatta magát a bűnös embernek, úgy az ostyában is kézzelfoghatóan kiszolgáltatja magát; szó szerint a bűnös ember kezébe teszi le életét. Mi honnan tudhatjuk, mi a helyes válasz? Mi a helyes tett? Mi az igazi szeretet? Legtisztábban a Főparancs mutatja meg ezt nekünk:
„Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat mint önmagadat. Ezen a két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,34-40)
Emellett a búcsúzkodó Jézus új parancsot is ad tanítványinak, a szeretet új mértékét saját példáján keresztül mutatva meg nekik:
„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (János evangéliuma 13. fejezet, 34, vers.)
A plébános a kapcsolatainkat, a főparancs három eleméből kiindulva, egy háromlábú székhez hasonlítva elmondta, hogy a keresztény ember életében, három meghatározó kapcsolat létezik, melyek működésének alapja az Istentől kapott szeretet: Isten, felebarát, valamint a magam helyes elfogadása.
Zárógondolatként elhangzott, hogy a keresztény élet egyfajta úton-járás, ahol nem vagyunk egyedül; egymás mellett haladunk, mindenki egy irányba, de mindenkinek megvan a saját útja. Ami a legfontosabb ezen az úton Jézus mindig velünk van, mivel Ő maga az út.
„Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.”
(János evangéliuma 14. fejezet, 6. vers)
Mint hozzátette, az úton járás gyakorlati megvalósításának a legalapvetőbb helyszíne a család, és az út egészen egyszerű szavak kimondásával kezdődik, amelyekre Ferenc pápa többször is felhívta a hallgatósága figyelmét: kérem, köszönöm és bocsáss meg. A problémákat pedig, legyenek azok akár a családon belül, akár az élet más területén, fel lehet fogni egyben lehetőségként is a fejlődésre.
A mise előtt még egy ráadás vetítéssel is kedveskedett az Atya, melyben a plébániáján folyó életet mutatta be. Mindenki izgalommal hallgatta a történelmi, művészettörténeti valamint kultúrtörténeti érdekességekkel kiegészített beszámolót, melyben hallhattunk az erdélyi egyházmegyék eltulajdonított kincseitől kezdve (Gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár és az Arany kódex itt őrzött részei), a „Kolozsvári testvérek” apja által készített magyarfenesi freskón át, a szászfenesi templomban található kereszt kalandos útjáról is. Ezt a mai napig a templom díszéül szolgáló kereszt, a Szociális Testvérek Erdélyi Kerületének anyaháza kápolnájából menekítették ki.
Részletes és élménydús beszámolót hallhattunk a három plébánián, (Szászfenes, Magyarfenes és Gyalu) folyó munkák mindennapjairól, a gyermekek között végzett áldozatos és kreatív misszióról, valamint a családok alapját jelentő, házaspároknak tartott, rendhagyó programról.
A misén, mely mintegy megkoronázása volt ennek a csodálatos szombat délutánnak, Jézus gyógyítása került a szentbeszéd középpontjába.
Jézus teremtő szóval gyógyít.
Jézus ma is gyógyít szavával, ami a Szentjrásban olvasható.
Jézus szava, ami szíven talál.
Jézus szavára életünk mint a tavirózsa a mocsárból, kivirágzik.
Jézus ma is gyógyít: érintéssel, Szentleke által rajtunk keresztül.
Jézus lelki gyógyulást ad. Ami össze volt gabalyodva, kisímul, a helyére kerül.
Egy igazán jó vendégségből az ember haza se akar menni. Még egy kicsit elidőz a konyhában, segít a házigazdának mosogatni. A házigazda apró ajándékkal kedveskedik neki, lehullott pávatollakat válogathat, majd elköszönnek egymástól a vendégek is.
Ezen a délutánon egyszerre négy házigazda vendégei lehettünk. A Vianeni Magyar Otthon, A Hágai Magyar Katolikus Egyházközség, lelkes szervezőjével, Leo Elshout akolitussal, Szőcs Csaba plébános és maga az Úr Isten, aki mind az utat, mind az alkalmat megszervezte. Ennek a délutánnak valamennyi élményével, áldásával, ajándékaival feltöltődve, megrakodva már csak egy kérdés maradt. Mikor jöhetünk legközelebb vendégségbe Vianenbe?
