Két magyar király: egy lovag és egy költő
Ebben az évben kettős ünnepet ünnepelünk, egyrészt Arany János születésének 200. évfordulójára, másrészt Szent Lászlóra, a lovagkirályra emlékezünk – nyitotta meg a rendhagyó magyarórát Sándor Ilona tanárnő, s mutatta be a diákoknak vendégünket.
Tóth Péter Lóránt vándor versmondó 2017.október 14-én látogatott el Magyarországról a Szent Erzsébet Magyar Iskolába. Az egykori testnevelő tanár, aki iskolákba, árvaházakba is jár, eljött hirdetni a költészetet, a magyar kultúra megtartó erejét. Nagy álma volt, hogy a világ magyarlakta területire eljusson a versekkel és balladákkal. Járt már a Kárpát-medencében, járt a tengerentúlon is. Most másodszorra jött el Kanadába, hogy verset mondjon a fiataloknak.
Péter felelevenítette Szent László király történetét, aki régen erőssé tette a magyar királyságot. A történészek szerint az ő uralkodása alatt kezdtek el a székelyek a keleti magyar határra telepedni. Több legenda őrzi, hogy a király nemcsak életében, hanem halála után is támogatta a magyar népet – mondta Péter a gyerekeknek, s elszavalta Arany János Szent László c. versét. A költő ebben örökíti meg, hogy hogyan segítette a 300 éve halott király Laczfi Endre seregét a tatárok támadásakor.
A Versvándor mesélt a diákoknak a lovagkirály erejéről is. Sokat edzett a király gyerekkorában, de nem emberekkel, hanem három medveboccsal. A lovag ügyes, bátor, edzett ember. S hogy így van-e, a 7. és 8. osztályosok ki is próbálhatták erejüket: egymással versenyeztek, ki tudja megérinteni a másik térdét, kezét, vagy lábát. Volt, hogy pajzzsal (egyik kéz) és karddal (másik kéz) „harcolhattak” egymás ellen a diákok.
A gyerekek figyelemmel hallgatták Péter előadását Arany Jánosról. Előadása végén Péter beszélt arról, mit tanulhatunk a két királytól: a megbocsátást és a bátorságot. Hiszen „… a szerencse mindig ahhoz pártol, Kinek szíve még a halálban is bátor.” – idézte Aranyt. (Örökség c. vers)
