GULÁG: vajon tudjuk-e, hogy mit jelent ez a fogalom? Tudjuk-e elég pontosan, hogy a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszer, melyet az orosz elnevezésből eredő rövidítés fed, mit rejt? – kezdte a kiállítás megnyitásának bevezető gondolatait e sorok írója, a műsor moderátora. A kutatók 700 ezer és 1,1 millió közé teszik azon magyar állampolgárok számát, akiket a második világháború után elhurcoltak az úgynevezett „javító munkatáborokba”, ahol a fizikai megsemmisítés volt az egyik cél. Ennél több embert csak Németországból és Japánból hurcoltak el és vetettek fogságba, ami a lakosság számarányait tekintve azt mutatja, hogy a megtorlásnak ez a módozata Magyarországot sújtotta leginkább. A Gulágra hurcolt civilek között Kárpátalján és Délvidéken különösen sok volt a magyar és a német ajkú. Sokan nem élték túl a megpróbáltatásokat, és a visszatérők sem beszélhettek évtizedeken keresztül arról, mi történt ott velük. Mára megtört a csend. Beszélhetünk és beszélnünk is kell arról, hogy „mi történt ott velük”. A 101. életévében nemrég elhunyt Oloffson Placid atya, bencés szerzetes is sokszor elmondta, amikor már elmondhatta, hogy a Gulág valóságos pokol volt. „Nem számítottunk embernek” – hallhattuk tőle (is).
Hogy még többet és még többet beszéljünk arról, „mi történt ott velük”, az ártatlan áldozatokkal, s az előttük való méltó tisztelgés céljával a magyarság tavaly emlékévet szervezett; ebben indult magyarországi és Kárpát-medencei körútjára 2016. szeptember 1-jén a Veritas Történetkutató Intézet által összeállított magyar nyelvű vándorkiállítás, amely ma Bécsbe is megérkezett – hangzott el a tárlatmegnyitó első perceiben.
A kiállítást megnyitó Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója elmondta: fontosnak tartották az elmúlt több mint fél évben a kiállítást a Kárpát-medence minél több magyar közösségéhez eljuttatni, hogy nem is oly távoli történelmi múltunknak e fájdalmas fejezetéről a ma élők közül minél többen minél több ismeretet megszerezzenek. Hozzátette: a tárlat megnyitásához rendszerint a fiatal korosztályt vonzó programokat, koncerteket kapcsoltak, azzal a céllal, hogy ily módon a fiatalok is megszemléljék a huszonnégy kiállított roll-up tablót és elolvassák azokon a képillusztrációk mellett megjelenített hiteles adatokat, összefoglaló szöveges áttekintést. A bécsi a huszadik ilyen alkalom – tájékoztatta Csibi Krisztina a nagyszámú jelenlévőket.
Szakály Sándor kiemelte: már a háború alatt, 1944-ben megkezdődött a polgári lakosság összeterelése; a kollektív bűnösség elve alapján mindenkit, gyermekeket, időseket, betegeket is, 1948-ig több százezer embert hurcoltak el a szovjet munkatáborokba. Voltak közöttük hadifoglyok, málenkij robotra elhurcoltak, internáltak. A politikai elítéltek a Gulág elnevezésű büntető táborokba kerültek. Egy embertelen világot mutat be a kiállítás – fogalmazott a történészprofesszor. Elmondta azt is, hozzávetőlegesen kettőszázötvenezren soha nem tértek haza, valahol az egykori Szovjetunió területén alusszák örök álmukat többnyire jeltelen és ismeretlen sírokban. Azokra pedig, akik a Gulágon átélt borzalmakból visszatértek, itthon sem a szabadság várt: hazájukban is letartóztatták, elítélték őket.
E megrázó valóság felelevenítése után Szakály Sándor az érdeklődők figyelmébe ajánlott néhány, a támához szorosan kapcsolódó kiadványt, köztük a Rubicon történelmi folyóirat 2017/3. számát melynek központi témája „A GULÁG szomorú világa”, amit – sok más mellett – Oloffson Placid atya emlékezetével mutat be az olvasónak.
A Liszt Ferenc-díjas Szalóki Ági hatalmas sikerű koncertet adott
A kiállítás megnyitását követően a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyarság Háza jóvoltából a szervezők Szalóki Ági a „Csak egy nap a világ” című, francia sanzon-meglepetésekkel tűzdelt Karády-estjével örvendeztették meg az igen nagy létszámú közönséget.
Koncert előtt elhangzott, hogy Szalóki Ági 1994-ben lépett először színpadra, első zenekarát pedig tíz évvel később, 2004-ben alapította meg. Ekkor készült el első, gyermekeknek szóló lemeze is. Akkoriban népdalfeldolgozások és népi gyerekjátékok szerepeltek a zenekar repertoárján, ez később énekelt versekkel gazdagodott. Koncertezett az Egyesült Államokban, Jeruzsálemben, Pekingben, Moszkvában, Tokióban, Németországban és Európa számos országában. Énekelt francia, holland, spanyol, német, angol, ír, orosz világzenei és dzsesszfesztiválokon; a Besh o drommal végigjárta a kanadai dzsesszfesztiválokat Vancouvertől Montreálig. A magyaron kívül 11 nyelven énekel. Nyolc lemeze jelent meg, köztük 2008-ban A vágy muzsikál című, Karády Katalin dalaiból szerkesztett album.
Többszörös Fonogram-díjas, Artisjus előadói díjas, Regionális Prima-díjas előadóművész. Március 14-én pedig állami elismerést vett át, a Liszt Ferenc-díjat! Ennek kapcsán közösségi oldalán ezt írta: „Úgy érzem, egész Magyarországtól kaptam ezt a díjat, s mindazoktól, akik 22 éve hallgatnak, szeretnek, követnek. Egyedül nem érhettem volna el mindezt. Köszönet a hangokért, az inspirációért, a szeretetért, az utazásért, a támogatásért zenésztársaimnak, menedzsereimnek, segítőimnek. Folytatom a munkám, maradok tovább szeretettel, énekes kedvvel.”
Erről az „énekes kedvről” győzte meg a bécsi magyarokat március 21-én a Forum Mozartplatz termében. Zenésztársaival – Ávéd János (szaxofon), Schreck Ferenc (harsona), ifj. Tóth István (gitár), Cseke Gábor (zongora), Kovács Zoltán (nagybőgő), Cseh Balázs (dob), vendégművészként pedig Korb Attila (kornett, ének) – adott másfél órás élőkoncertjét óriási örömmel és hatalmas hálával fogadta a legváltozatosabb korosztályú, dzsesszt és sanzont kedvelő és értő közönség.
Fejet hajtok a ma este előtt – távozáskor ezzel a véleménynyilvánítással lépett ki az ajtón egy idősebb úr.
Mivel ott álltam, tanúja lehettem: a köszönet, az elismerés különbözőképpen megfogalmazott szavainak kivétel nélkül mindenki hangot adott, aki azon az estén tíz óra közeledtével azon az ajtón kilépett.
