A múlt hét közepén Hollandiában, Utrechtben magyar táncházon vettem részt. Egy helyi magyar származású ismerősöm, Celine és párja szervezte a workshop-ot, melyen szászcsávási cigánytáncokat tanítottak holland egyetemistáknak egy kollégium rendezvénytermében. A hat tagú Hajnali Zenekar húzta a talpalávalót, akikről csak akkor derült ki számomra, hogy nem magyarok, amikor bemutatkoztunk egymásnak.
Dalmával, a hágai ösztöndíjas társammal nagyon különösen éreztük magunkat. Egy kis magyar szigeten voltunk Hollandia közepén. Ehhez a helyzethez hozzá vagyunk szokva, mert külföldön élő magyar közösségekkel éljük mindennapjainkat, de ez az este különleges hangulatot adott, hiszen hollandok buliztak magyarul. Nagy odafigyeléssel tanulták meg a tánctanításon a figurákat, azután pedig lelkesen ropták a szabadtáncban. Az este folyamán azért kiderült, hogy a többségnek nem újdonság a magyar néptánc. Sokan jártak már erdélyi tánctáborokban, és néhányan olyan holland táncegyüttesbe járnak, ahol mindenféle európai néptáncot tanulnak, köztük a magyart is. Később érkeztek a táncházba az újonnan alakult utrechti magyar kamara táncegyüttesből is páran. A zene és a jó hangulat minden környéken járó egyetemistát bevonzott akár egy pesti folkkocsma.
Két nappal később két magyarországi barátommal, - akikkel egy együttesben táncoltam pár éve-, táncházat tartottunk a Brüsszel melletti Leuvenben, a magyar kollégiumban. Nagy örömmel tapasztaltuk a magyar fiatalok nyitottságát és lelkesedését. Moldvai táncokat jártunk, miközben csujogatásokat tanultak, aztán pedig szatmári verbunkot és csárdást tanítottunk, ami igen jól ment nekik. Reméljük, meghoztuk a kedvüket a táncoláshoz, és legközelebb ők is eljönnek a brüsszeli táncházba márciusban.
Mindig nagyszerű érzés ráeszmélni, hogy a magyar kultúra mennyire élő és szerethető nemcsak Magyarországon, hanem világszerte.
