Kellemes, közel 30 fokos meleg, csicsergő madarak, virágzó fák és allergia szezon. Ez jellemzi most a San Fernando-völgyet, ahol a 405-ös és a 101-es freeway találkozásától nem messze húzódik meg ez a parányi magyar sziget ebben a hatalmas városi dzsungelben. Amikor lemegy a reggeli csúcsforgalom elcsendesül a környék, csak a Nagytiszteletű úr tüsszentéseitől rebbennek fel a kolibrik ijedten. Úgy nagyjából 2-3 percenként. Ebben a kellemes hangulatban készülődtünk a farsangi bál megrendezésére. A hét elején már elkezdtük díszíteni a termet. Mivel erre az évre is volt egy témája a farsangnak, ennek tükrében történt a dekorálás is. A Lármafa diákszínpad az idei történelmi játszóházunkon az Egri várostrommal kapcsolatos színdarabot fog előadni, úgy gondoltuk, hogy ráhangolódásképpen a bál is idézze fel a végvéri vitézek korát.
Jöttek is sorban a vitézek és a korabeli ruhakölteményekbe öltözött várkisasszonyok és úrhölgyek. Voltak csuhás barátok fapapucsban, reverenda alatt talán pálinkát is vittek, lovagok páncélban, még Sárközi a cigány is előkerült az asszonyával és természetesen Jumurdzsák is. Volt, aki a fémből készült igazi sodrony ing alatt roskadozott egész este. A színpadon állt a vár és a várkapu előtt a zenekar húzta a talpalávalót.
A főúri lakoma is szemet gyönyörködtető volt, bár inkább az ízlelő bimbókat kényeztették el előbbi érzékszervünk helyett. Lehet, hogy a Török császár saláta névre keresztelt előételt eleink a nyulaknak adták volna, de a Bornemissza részeges csirke, a Dobó karaj és a jó fajta házi sült kolbász az ő igényeiknek is megfelelő lett volna! Desszertnek igazi farsangi fánk volt házi baracklekvárral és akinek nem lett volna elég támogathatta a magyar iskolát néhány hagyományos erdélyi kürtős kalács megvásárlásával.
Mikor aztán a táncos kedv alább hagyott és éjfél után hazafelé indult a vitézek egy része, előkerült a hegedű és néhány asztalt körbeülve elkezdődött a nótázás. A kávéházi órán megállt a mutató, végigmentünk az akácos úton, még a füredi Anna bálba is eljutottunk, hogy aztán leszálljon a dalos ajkú kis madárka és megérkezzünk a Maros menti fenyves erdők aljára. Ez a szomorkás dallam azóta is bennem maradt. Bár nem onnan származom, de sokszor jártam és járok arra, ahol most az erdőt hó lepi, és odújában várja a tavaszt minden állat, a házakban a kályhák küzdenek a hideg ellen.
„Látlak-e még valahára, a Maros menti fenyves erdők aljában?”
